My Demons

24.

Állt a ház előtt és nézegette. Nem így képzelte el. Azt hitte, hogy valami sötét és ijesztő veszi körbe majd a lakást. De tévedett. A villa fehér színekben pompázott.

Nem nagyon tetszett neki ez. Barátnőjéről soha nem tudta volna elképzelni, hogy valami fehér dologhoz legyen köze. A fehér náluk olyan volt, mint egy tiltott szín. Senkinek nem szabadott fehéret felvenni vagy egyáltalán fehérségről beszélni. Aki mégis megtette, azt Luci végezte ki. Mivel a fehér a tisztaság, az ártatlanság és a fény színe volt. És ez a három dolog a démonoknak halálos volt. Ugyan így volt ez az angyaloknál. Csak náluk a fekete volt. Az a szín a bűnt, a halált és a sötétséget jelentette. Ez a szín az angyalokat kivétel nélkül kínozta. Nem tudta senki, hogy miért, hiszen az előtt nem jelentett semmit. Ám mikor Luci született ez a két szín fájdalmat kezdett okozni. Kivéve egy valakit. A harmadszülöttet. A lány születésekor az akkori béke feloszlott. Az angyalok és a démonok hadban álltak egymással. Hiszen mind a kettő fél a saját oldalára akarta állítani az istennőt. Végül a harcnak a teremtő és volt neje vetett véget. De sajnos túl későn... A háborúban megsérült mind a két fiuk. Lucifer és Amanedial mindig is különbözőek voltak. Születésükkor Amanedial angyalnak teremtetett, míg Lucifer démonnak. Azon belül is a poklok urának. A harcban egymás ellen kellett, hogy menjenek. Kettejük ereje teljesen különböző volt. Összehasonlíthatatalan. Így mind a ketten megsérültek. A szülők egymást hibáztatták. Így szétváltak. A két testvér soha nem beszélt többet egymással. És a harmadszülött... ő ingázott a két világ között. Mikor a pokolban a démoni ösztöneire hagyatkozott, míg a mennyekben egy igazi angyal volt. Ezek a dolgok mind átfutottak Mezikin elméjében. Ő mindenről tudott. Volt amit még Lucifer sem tudott a húgáról. Viszont a démon tudta. Ilyen volt a halál angyal is. A választási ok, amiért a pokol lett a lány otthona. Amiért kitöröltette a baratnője a memóriáját a mennyei dolgokról. Mezikin mindent tudott. Miért is ne tudta volna? Luci mindig mindent elmondott neki. Még ha nem is tetszett annyira. Nem titkoltak egymás elől semmit. Hogyan is titkolhattak volna... Lucin és Méz elválaszthatatlanok voltak. Méz Ataremi volt Luci számára. Elvileg minden élőlénynek egy Ataremi-je lehet. De a lány ebben is más volt. Mivel a két világ között ingázott, így egy angyali és egy démoni Ataremi-je volt. Ám mikor a poklot választotta az angyali Ataremi kötelék elhalványult, míg a démoni kötelék felerősödött. Így tudtak gondolatban kommunikálni egymással. Tudtak olvasni a másik fejében. Érezték amit a másik érzett. Mezikin tudta, hogy barátnője bent van. Mégsem lépett egy tapottat sem. Ott állt a ház előtt és nem tudott egy lépést sem tenni. Tudta, hogy Luci nem bántaná... Mégsem mert beljebb merészkedni...

A lány csak feküdt az ágyában. Nem tervezett nappal semmit sem csinálni. Ki akarta pihenni magát. Az estére tartogatta magát. Tudta, hogy még meg kell jelennie a hetedik angyalnak is. És pont ezt várta. Teljes nyugalomban. Ritka pillanatok egyike volt ez. De miért is ragadunk le ide? Már itt van az utolsó angyal! Ott állt a lány előtt. Csak néztek egymás szemébe. Yoongi be akart neki mindent vallani. De tudta, hogy ez nem lesz lehetséges. A lány nem emlékszik semmire. Így hát nagyon nehezen felvette, rideg maszkját.

-Ma éjfélkor ha akarod, ha nem, el fogod hagyni a földet!

-Szerelem vagy utálat?

-Szerelem

Azzal Yoongi el is tűnt. Luci pedig kikelt az ágyból. Átöltözött egy fürdőruhába és egy kicsit wellnes-elni akart menni. De amint kilépett a napfényre valami megmagyarázhatatlan történt vele. Égette a napsugár. Azonnal visszahúzódott a biztonságot nyújtó árnyékba. De nem csak a fájdalmat állapította meg. Hanem azt is, hogy rég nem látott Ataremi-je ott állt a háza előtt. Azonnal a gondolatai között turkált.

Ha megtaláltad a gondolataim közt amit kerestél, akkor be is engedhetnél Hugi!

Viszhangzott a fejében a hang. Ő csak elmosolyodott és lement a földszintre. Mindig is szerette, mikor valamelyik ismerőse vissza mer neki szólni. Ilyenkor vagy jól megkínozta azt a személyt, vagy nevetve visszaszólt neki. Lassan lépkedett a lépcsőfokokon. Mindig szerette húzni mások agyát. Egyik legidegesítőbb szokása volt. És ezt az idősebbik is tudta. Ennek ellenére ugyan úgy idegesítette. Már éppen szólni akart volna Luci-nak, mikor kinyílt az ajtó. A fehér nyílászáró mögött megpillantotta fogadott hugocskáját és azonnal elszállt minden idegessége. Ők ketten voltak olyan összeköttetésben csak, hogy kedvesen viselkedtek egymással. Ilyenkor ha látta volna őket valaki, akkor nem gondolták volna róluk, hogy démonok... Sőt... Ilyenkor olyanok voltak mint a halandók... Boldogok...