My Demons

11.

"-Kérlek Joseph! Ne merj engem itt hagyni! Nem lehet ez a vége! Nélküled én egy senki vagyok! Értsd meg! Nem érek semmit ha te nem vagy velem! Kérlek! Joseph... én... SZERETLEK!"

Luci éppen nyugisan a könyvét olvasgatta, mikor észrevette, hogy besötétedett. Amikor olvas, annyira bele tud merülni a gondolataiba, hogy észre sem veszi, mi történik körülötte. Sokszor gondolkozott ő is azon, hogy ír egy könyvet, de sosem jutott oda, hogy megvalósítsa tervét. Valahogyan sosem tudta elkezdeni. Sem a könyv címét, sem magát az írományt. Mintha minden gondolata és ötlete elszállt volna, ahogyan leült a gépe elé. Csak nem tudta, hogy miért.

Elment a hálószobájába és lefeküdt pihenni. Mióta meglátogatta az első halálangyal nem tudott másra gondolni, csak arra az egy hétre. És hogy mit kérdezzen a következőtől. Valahogyan túl kellett járnia az eszükön. De hogyan? Ők több milliárd évesek! Mondjuk a lány pedig ravasz és céltudatos volt. Minden kérdése egy-egy fontosabb döntést kellett jeleznie. Amivel ki tud szabadulni majd a halál markaiból. Valami ami kegyetlen és amitől még ők is megrettennek. Valami amitől még ők is félnek. Valami... valami pokoli. Valami ami az ördög húgához illik. De mi legyen az? Ez volt az a pont, amelyen már a lány is elakadt. Elkezdte a tervét, de nem tudta befejezni. Elkezdett egy nagyon jó tervet kieszelni, de valahogyan nem tudja kirakni a végét. De vajon miért? A választ még ő maga sem tudta...

Reggel 8:37-et mutatott az óra. Luci ekkorra már a könyvében bujdosva olvasgatta a hosszú sorokat. Nem szeretett másra figyelni ilyenkor. Mosolygott és nevetett a könyvön. Végtére is ez a vígjáték szerű könyveknek a jellemzője. Senki sem bírja ki nevetés nélkül. Ez Luci-nál sem volt másképpen. Ő is együtt nevetett az olvasott karakterekkel. Arcán gyermekded vonások jelentek meg. Ha valaki odament volna és a két szemével látta volna ezt az arcát a lánynak, nem mondta volna meg, hogy ez egy gyilkos arca. Olyan hibátlan bőre volt. És olyan ártatlannak nézett ki. De ez az ártatlanság egy pillanat alatt elszállhatott és helyébe léphetett a rideg, gyilkos arckifejezés, amiből már csak tekintet elég volt. Az emberek már is haldokoltak.