My Demons

27.

Luci nyugodtan ült az asztalánál. Rajzolgatott. Az járt a fejében, hogy milyen árnyékolás legyen a rajzán. Nem gondolt az angyalokra. Nem gondolt a megölt emberekre. Csak a rajzára koncentrált. Sokan irigyelték ezért a tulajdonságáért. Mikor mindent ki tud zárni az elméjéből és csak egy dologra összpontosítani. Méz lassan sétált mellette. Járt a lány gondolataiban. Megnyugtatta az, hogy nem gondol az angyalokra és legfőbb képpen a könnyekre. Tudta, hogy onnantól magyarázkodnia kellene neki. És azt nem akarta. Sőt... utálta a gondolatát is, hogy újra legyen valamilyen köze is a halál angyalaihoz. 

-Méz! Szerinted így jó lesz? Vagy még valamit javítani kéne rajta?

Mezikin ekkor lefagyott. Fejében ezer meg ezer gondolat cikázott. Több száz érzés futott át rajta. Odament a lányhoz és elvette a rajzát. Közelebbről is megnézte. Suga haja még akkor volt ilyen, mikor együtt voltak Lucy-val. De mikor viselt vajon szemüveget? Mezikin látta az ikertestvérén, hogy sokat tett a rajzba. Ha most széttépte volna, biztosan vissza került volna a pokolba. És akkor ki tudja, hogy Lucy mit csinálna... Talán átállna az angyalokhoz... Talán tovább ontaná az emberek életét. Az utóbbit inkább el tudta volna képzelni. Végül is démon... 

Eközben az angyaloknál mindenki lefagyva ült a teremben. Suga volt az egyetlen, aki tudott gondolkodni is. Ő tudta, hogy Nam és Lucy között a kötelék feléledt. Tudta, hogy a lány tudatában ott vannak az emlékei... nagyon mélyen, de ott vannak. Mosolygott. Boldog volt, hogy sírni látta a lányt. Na jó. Ez félreérthető volt. Annak örült, hogy a kötelék újra megerősödött Namjoon és Lucynda között. Mert ez azt jelentette, hogy hamarosan mindenre emlékezni fog. És akkor nem lehet majd semmit sem tennie annak a démonnak. De amint Mezikin eszébe jutott, felötlött egy másik gondolat is. Ha mindenre emlékezni fog, akkor arra a napra is... És ekkor fagyott le Yoongi arcáról a mosoly. Tudta, hogy ha emlékezni fog rá, minden keservesen rossz lesz. Ezt nem engedhette... Felpattant a helyéről és eltűnt. Egyenesen a lány házához vette az irányt. Fénysebességgel repült, hatalmas, fekete szárnyain, amik kívülről keménynek tűntek, de érintésre a tollak megszelídültek. Bement a házba és elrejtette angyalszárnyait. Felment a lépcsőn. Ekkor kiabálást hallott. Egy sikítást és egy pisztoly dördülést. De nem akármilyen pisztolyét. Annak a fegyvernek az elsülését, aminek találatától az angyalok és a démonok, mind rettegnek. Egy olyan pisztolyé, ami az örök semmibe küldi áldozatait. Ez volt az a pisztoly. 

A kiválasztott fegyvere...