Az alvilág Hercegnője

[6.rész]- Váratlan dolog

(Az előző részből: )

„- Hát itt a vége az életemnek. Alig vagyok csak 18 éves, még rendesen felnőni sem volt időm igazán. Annyit mindent élhettem volna, még át. Tényleg ennyi lenne?" - Szánalmasnak éreztem magam.

Folytatás:

Szinte már teljesen feladtam, amikor, mint valami villám, tört ki valami a bozótból, és szó szerint lesöpörte rólam az állatot. A többi farkas támadásba lendült. Véres harc kezdődött. Egy emberi alakot vettem ki a gyors, bordósan izzó testből. (-"Mi?! Miért világít?!") Hihetetlenül mozgott, de a farkasok többen voltak, nem bírt velük. Segíteni akartam, de alig bírtam megmozdulni. Végül nagy nehezen sikerül felülnöm.

Újabb pánikroham tört rám, de most olyan erős, hogy legszívesebben üvölteni tudtam volna, teli torokból, de egy hang sem jött ki a torkomon. Nagy levegőt vettem, és végre sikerült: kiengedtem, ami bennem volt, minden fájdalmamat beleadva, mindent, ami már évek óta nyomja a lelkem, az iskolai stresszt, azt a kavalkádot, ami mostanság alakult ki bennem... mindent!  És ekkor, valami különös dolog történt. A testem izzani kezdett, éreztem, ahogy szétárad bennem az erő. Bizonytalanul felálltam, és a farkasok közé vetettem magam. Most valahogy olyan könnyedén mozogtam. Néhány állat nekem ugrott, de könnyűszerrel visszacsaptam őket. Nem értettem, hogy mi van velem. A látásom, elhomályosult, de a többi érzékszervem kiélesedett. Néhány bestiát szinte halálosan is megsebesíthettem, de én is csúnya sérüléseket szereztem. Nem foglalkoztam vele. A testem magától mozgott. Valamit éreztem a kezemben. Egy tőr volt az, de az előbb még nem volt semmi ott.

Tovább harcoltam, teljes erővel. A farkasok fogyatkoztak, de még sokan voltak. Az adrenalin szintem az egekben járt. Valami fény gyúlt a közelben, és megláttam, de csak egy pillanatra, azt a fiút, aki megmentett engem a haláltól. Nem bírtam szemügyre venni, mert újabb farkasok ugrottak rám.

Eközben lassan kezdett besötétedni.

Lassan kezdett elegem lenni az egészből, véget akartam vetni a harcnak, de a testem nem engedelmeskedett, viszont, mintha megértette volna a gondolataimat. Felemelkedtem, és valami vörös fény kezdett szétáradni belőlem. Éreztem, ahogy a mindenem lángolni kezd. Nem értettem, hogy mi történik velem. Az, aki felállt, és harcolt, én voltam, de mintha mégsem én lettem volna. Az agyam nem bírta felfogni, mi történik. A látásom teljesen elhomályosult, a kezeim zsibbadni kezdtek, a lábaimat sem éreztem. Túl sok volt ez így már egyszerre.

A következő pillanatban, elájultam, és nem is emlékeztem utána semmire.

Mikor felébredtem, a pulcsim volt rám terítve. Egy homályos alakot láttam, aki előttem guggolt. Megsimogatta az arcomat, és felállt. El akart menni, de nyöszörögni kezdtem.

Egy pillanatra megtorpant, és visszanézett. A hajnal első napsugarai megvilágították az arcát. Olyan ismerős volt. Mintha már láttam volna egyszer. Rozsdabarna haj, vörösesbarna szemek, és az a mosoly. Káprázatos, egyszerűen... De mit is gondolok én. Nem éreztem még ilyet, de a szívem hevesebben kezdett verni. A fiú megfordult, és eltűnt az erdő fái között. A látásom elhomályosult, és újra sötétségbe borult a világ körülöttem.

Az idegen szemszöge:

Éppen visszafelé tartottam a városból, amikor vérfarkas szagot éreztem a környéken. Normális esetben, nem szabadna ilyen közel menniük a városhoz, de most valahogy mégis onnan jött a szag. Megéreztem, hogy ebből baj lesz. Elkezdtem rohanni amerre sejtettem a falkát. Amikor odaértem, az első pillanatban elöntött a düh. A vérfarkasok egy kisebb tisztást vettek körbe, és a vezérük, éppen egy lányt akart kivégezni. Nem tudom, hogy mit tett szegény, de ez a törvényeinket, és a becsületünket sértette. Ezek a lények mindig is utálták a királyi családot, de ez már több a soknál, egy ártatlan embert meggyilkolni? Azt már nem engedhetem.

Közelebb osontam, és vártam a megfelelő pillanatot. Közben szemügyre vettem a terepet, és megakadt a szemem a lányon. Különös aurája volt, és a haja. Gyönyörű. Nem gondolkodhattam tovább, mert a falkavezér felemelte a fejét, hogy megadja a "kegyelemdöfést". Elérkezettnek láttam az időt, hogy közbelépjek.

Kitörtem a fák közül és lesöpörtem a fenevadat áldozatáról. Kihasználtam az időt, amit a meglepetésem okozott, és odadobtam, a tőrömet a lánynak, hátha meg kell védenie magát. Harcoltam teljes erőmből, küzdöttem, de túl sokan voltak. Egyszer csak túlvilági ordítást hallok a hátam mögül.Hátrakaptam a fejem, és megpillantottam a lányt, ahogy magzatpózba görnyedve teli torokból ordít. Láttam, hogy a teste világítani kezd, és bizonytalanul feláll. Az egész társaság lefagyott egy pillanatra, de azonnal nekirontottak néhányan. Nagyon megijedtem, hátha nem bír el velük, de amikor láttam, hogy könnyűszerrel elcsapja a támadóit, megnyugodtam. Tovább harcoltunk, és a csaj eszméletlen volt. Nem tudom mi lelte, de amikor a földön feküdt, nem néztem volna ki ezt belőle. Tartottuk magunkat, de nem bírtunk a túlerővel szemben. Teljesen váratlanul, nagy fényesség támadt. A fényforrás felé néztem, és teljesen elképedve figyeltem, ahogy a lány felemelkedik, és a vörös aurája még jobban felizzott, a szeme, meg fehéren kezdett világítani. A fénnyel eltaszította a farkasokat, akiknek meg sikerült ott maradniuk, fénynyalábokkal elporlasztotta őket. Ekkor, már biztos voltam benne, hogy ő a következő kiválasztott.

Egy kicsit késve, de itt van a kövi rész.

Ha tetszett: vote/komment. ;)