Az alvilág Hercegnője

[5.rész]- Össze zavarodva

"- Nem értem. Miért kell egy ilyen fiúnak ilyen érzéseket okoznia; fájdalmat, pánikot... Miért pont engem. Ez nem igazság! Nem értem mi van vele . Olyan jóképű, mégis engem választott, amikor én nem vagyok szerelmes belé, és egyébként is bárki mást megkaphatna." - A gondolatok, csak úgy kavarogtak az agyamban.

Megbotlottam, egy gyökérben, és a földön kötöttem ki. Valami meleg végigfolyt az arcomon. A vérem. A kezemet és a lábamat is lehorzsoltam. Akkor vettem, csak észre, hogy egy erdőben vagyok. Nagy nehezen fölültem. Nem szoktam sírni. A sírás nem vall rám, de most egy könnycsepp, mégis végigfolyt az arcomon. Teljes káosz tombolt az agyamban. Felültem egy fatörzsre.

- Nyugodj meg Elisabeth! Ne koncentrálj most erre. Most az a fontos, hogy visszataláljak. Kérlek! Verd ki a fejedből. Nem akarom őt látni, soha többé. - Még az eset gondolatától is kirázott a hideg.

Megpróbáltam össze szedni magam. Körülnéztem. Teljesen elvesztem és már sötétedett is.

- Na, tessék, ilyen figyelmetlen is én lehetek. - Szidtam magam.

Lassan megindultam, egy irányba, ahonnan sejtettem az iskolát.

Zörgést hallottam a hátam mögül. Nem foglalkoztam vele, de amikor, már másodszorra zörrent meg valami, megtorpantam.

- Hahó! Van ott valaki?- néztem körül remegő hangon.

Nem jött válasz, de a zaj, csak erősödött. Hátrálni kezdtem.

- Ki..., vagy mi van ott? - Kiabáltam, kétségbeesetten. Nem tudtam mi van ott, de bajt éreztem. - Bárki, vagy bármi is van ott, jöjjön elő!

Abban a pillanatban, ahogy befejeztem a mondatot, egy villogó szempár csillant meg előttem a bokorban, és egy hatalmas fekete farkas lépett elő. Meghűlt bennem a vér.

Nagyot nyeltem. Összeszedtem a maradék erőmet, és futni kezdtem, az ellenkező irányba. Mellettem, és a hátam mögött is egyre több farkas rohant, nem bírtam lerázni őket. Rohantam, ahogy csak az izmaim bírták. Az sem érdekelt, hogy merre, csak hogy elfuthassak. Kétségbe voltam esve, nem tudtam, hogy túlélem e, vagy ezek életem utolsó percei. Nem vagyok a legjobb futó, de valahogy most nagyon jól bírtam a rohanást. Nem tudom mióta futottam, amikor az egyik beelőzött, és rám vetette magát, és én a földön kötöttem ki. A mellkasomon állt, és az arcomba vicsorgott. Nagy, fekete dög volt. Talán ő a falkavezér. Közben a többi farkas is körbevett. A vezér körmeit, a vállamba mélyesztette. Felszisszentem, de csak egy dolgot láttam magam előtt, az állat smaragdzöld csillogó szemeit. Valami különös értelem fénylett benne, valami megmagyarázhatatlan. Valami, amit az egyszerű ember képtelen felfogni, olyan különleges. Felemelte fejét, hogy elharapja a torkom. Becsuktam a szemem.

„- Hát itt a vége az életemnek. Alig vagyok csak 18 éves, még rendesen felnőni sem volt időm igazán. Annyit mindent élhettem volna, még át. Tényleg ennyi lenne?" - Szánalmasnak éreztem magam.

De akkor valami váratlan dolog történt...

Hát, igen. Egy kicsit rövid lett, de a történet folytatódik...

Ha tetszett, vote, vagy komment. ;)

Na, mára ennyi, a kövi rész holnap jön, utána pedig hetente 1-2 részt tervezek.