Az alvilág Hercegnője

[14. rész] - Tények, és a valóság.

Az előző rész tartalmából:

„- Nina! – Ordibáltam, mire a húgom mozgolódni kezdett, és kinyitotta a szemét, de csak egy pillanatra láthatott engem, és eltűntek."

(...)

„- Miééért?! ... Miééért?! – Nem bírtam lenyugodni."

(...)

„- Nem értem, mi történik velem? Mi ez az egész, valaki mondhatna valami konkrétat!?

Megint ordítani támadt kedvem, teli torokból, mint amikor az erdőben voltam. A kétségbeesett szomorúság eltűnt belőlem, a harag lángjai gyúltak a szívemben. Felkeltem, és odaléptem az ablakhoz, szemem előtt lebegett a kép, ahogy Nico, ölében a húgommal eltűnnek a füstfelhőben. Kitártam az ablakot, a friss levegő nagyon jól esett. Az kis mellékutcán senki sem járt. Nagy levegőt vettem, és majdnem ordítani kezdtem, amikor valaki megfogta a karomat, és hátrahúzott az ablakból."

(...)

„- Rendben Lisa, elmondom konkrétan, hogy mi is történik veled. – Egy mély levegőt vett. – Te, aranyom az alvilág trónörököse vagy."

(...)

„- Mii... Ez... ez nem lehet!"

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Elnézést, de ez nem lehet igaz, mert én csak egy átlagos középiskolás lány vagyok. – Ekkor eszembe jutott az eset az erdőben. - ...Vagy, talán mégsem? – elbizonytalanodtam.

- Drágám, most ez sok lehetett egyszerre, de idővel megérted. Na de most csinálok egy kis teát. Addig Kate, kérlek, beszéljétek meg vele a ti ügyeteket is. – Bátorítóan mosolygott ránk, és elment.

- Lisa... Kérlek, ne húzd fel magad. – Félősen nézett rám, de nem várta meg, míg válaszolok. – Kezdjük az elején: Három világ van: Föld, Alvilág, és Menny, de nem úgy, ahogy a babonás emberek hiszik. De ez most viszont nem fontos. Ezeket a világokat Látók, és még néhány fajta varázsszerzet köti össze. Sajnos, csak nagyon kevesen vagyunk. A nagymamám egy közülük, ami azt jelenti, hogy kicsit látja a jövőt, és az emberek gondolatait, meg érzéseit. Amolyan Jó boszorkány, mert van némi varázsló tehetsége is, de ez nem minden, mert ez a képesség... khm... két-generációnként öröklődik... Így,... én is, rendelkezem ilyen erővel. – Lefagytam, ez nekem már túl sok volt, de nem hagyta abba. – Az a feladatom, hogy vigyázzak rád úgy, mint Johi is.

- Hát ő is! – Elárulva éreztem magam.

- Nem, ő más! Pontosan, ő egy démonfélszerzet, ezért is van, hogy olyan szeleburdi, és könnyen bajba kerül. De ha már itt tartunk, Nico sem az, akinek mondja magát. Ügyesen leplezte, mi is csak nemrég jöttünk rá, hogy ő is egy félszerzet. Azért rabolta el Ninát, mert az alvilág mostani uralkodójának van valami baja, ami megrontotta a lelkét, és nem akar lemondani a trónról, a többi elég egyértelmű, hogy mit akar. – Húzta végig kezét a nyaka előtt. A gondolattól kirázott a hideg. – Na de, még pluszba gyerekeket is rabol el, és tart a kastélyában, ismeretlen okok miatt. – Itt egy kicsit megállt, hogy feldolgozhassam a hallottakat.

Nekem, viszont ez már túl sok volt. Zúgott a fejem, szédültem, kellett valami bizonyíték.

- Na várj, bizonyítsd be, hogy te ilyen Látó vagy! – nem akartam elhinni, míg nem látom.

- Rendben. – Száját félmosolyra húzta.

A következő pillanatban, Kate elkezdte felemelni a kezét, és lassan össze-vissza kezdett hadonászni. Nem sokkal utána a kanapé előtti asztal virágcserepestül felemelkedett, fejjel lefelé fordult, majd vissza, majd visszaereszkedett a helyére.

- Várj, még nincs vége. – tette fel az ujját, és csettintett. A vázában lévő kókadt virágok újra életre keltek.

- Na, jó, talán hiszek neked. De hogyan menthetném meg a húgomat? – Ez a gondolat még mindig aggaszt.

- Ezt majd holnap. Ma elég volt ennyi. – Alig mondta végig, megjelent Tara három csésze teával.

- Hogy vagy Lisa? – Simogatta meg a fejemet.

- Jól vagyok, csak kicsit aggódom. – Ténylen nem akadtam ki nagyon, csak zavaros az egész, és félek a holnaptól. – Lenne egy kérdésem. Gondolom, tudja, hogy mi történt az erdőben. Meg tudná magyarázni, hogy mi volt az a jelenség, és... ki volt az a fiú?

- Igen... emlékszem, az a jelenség egy igen különleges energiakitörés volt, ami igazán ritka. Az a fiú, pedig... nem... nem tudom, a látásomat blokkolja valami, nem tudom, ki lehet az. – kicsit furcsán meredt maga elé. – Hidd, el elmondanám, ki lehet az, de nem megy. Annyit tudok, hogy az alvilágból származik. – Nagyon lecsüggedtem a válasz hallatán, talán ez jobban érdekelt, mint az energiakitörésem. – Na, de nagyon későre jár, ideje aludni menni, ki kell pihenned magad. Sok mindent kell még átbeszélnünk.

Nagyon fáradt voltam, így azonnal elindultunk a hálószobák felé, Kate és az én szobám egymás mellett voltak.

- Nagy szoba, puha ágy, ez kell nekem! – Ráfeküdtem az ágyra, és már el is nyomott az álom. Ez a nap után megkönnyebbülés volt egy nyugodt estét végigaludni.

Hellóka, köszönöm, hogy egyre többen jeleztek vissza, nagyon sokat jelent nekem!

Ha tetszett: vote/komment! <3

Ja, és kívánjatok sok szerencsét, mert holnap lesz az első szóbelim, a másik a jövőhéten!!! ;)