Az alvilág Hercegnője

[21.rész]- Elvett lehetőség

-„ Egy rozsdabarna, kócos fej, fejét a karján pihentetve aludt mellettem felém nézve.” (…) -„ Kétségkívül Ő volt az…”
(…)
-„Hát jó… Akkor kérem, a nevét árulja el uram, és hogy kit is ismerhetek meg.”
(…)
-„ … és hogy ki vagyok,… azt nem tudom…

És most:
- Miii?! Hogyan?! – Ez teljes mértékben meglepett. – Még a vezetéknevedet se?
- Azt se. – Szomorúan lehajtotta a fejét. – Kicsi korom óta a faluban élek, akik neveltek, már tovább mentek, de azt mondták, hogy újszülött csecsemőként kerültem oda, de nem úgy, ahogy mindenki más... – Itt megint habozott. – Mindenki a folyó mellett szokott ébredni, de én... a nevelőim szerint az ajtójuk előtt találtak rám az egyik reggel.
- Várj..., hogy értve, hogy tovább mentek? – Szakítottam félve.
- Hát, tudod, ha befejezték a dolgaikat, elmennek oda, ahol felébredtek, és szertefoszlanak. Ilyenkor mindig egyedül akarnak lenni, de egyszer meglestem az egyikőjüket. Nagyon szerettek volna egy gyermeket, de nem lehetett nekik. Így miután 16 éves lettem (Földi számítással), eltűntek. – Szavaira eszembe jutottak Johi mondatai. Összeszorítottam a fogam, hogy ne érzékenyüljek el. – Már 2-3 éve élek egyedül.
- De, hogy kerülsz akkor ide? Nem az alvilágban kéne lenned? –Kérdeztem.
- Hát… kíváncsi természetem miatt egyszer átszöktem a kapun. Az Úrnő megharagudott, de mivel az átlagemberek nem tudnának átjutni, és azt sem akarták, hogy elfecsegjem mindenkinek, így egyességet kötöttünk. Évente 1 hétre átmehetek, cserébe a hallgatásomért. - Rám nézett, és halványan elmosolyodott. – Nagyon szeretem ezt a világot. Teljesen más, mint az Alvilág. Sokkal… életteltelibb.
Az a szomorkás mosoly mindent elmondott róla: Egy elveszett, magányos teremtmény, aki azt se tudja, hogy kicsoda. Igazi szülők nélkül nőtt fel, és sose illett bele a környezetébe. Más volt, és ezért nem volt senkije. Hasonlóan, mint én, csak nekem volt valakim, bár ők viszont hazudtak nekem… elárultak.
- Mond… miért segítettél az erdőben? – Nyögtem ki, megszakítva a pillanatnyi csendet.
- Mert… megéreztem az aurád… és éppen visszafelé tartottam, amikor megcsapott a farkas szag. Ki ne akadályozott volna meg egy bűncselekményt. A vérfarkasoknak nincs joguk ezt tenni. – Az egyszerű válaszban érezhetően sokkal több rejlett.
- Kö… köszönöm. Ha akkor nem segítesz, már nem élnék. – Többet szerettem volna mondani, de csak ennyit sikerült kipréselnem a számon.
- Szívesen, de bárki segített volna. – Kedvesen mosolygott.
- „Azt kötve hiszem.” – Mosolyodtam el, de nem mondtam semmit.
- És most? Mit fogsz kezdeni? A legjobb, ha elbújnál, és bevárnád a 18. születésnapodat. – Ezen felkaptam a vizet.
- Na még mit nem! Nem fogok ölbe tett kézzel várni! Meg kell mentenem a testvérem. Attól még, hogy nem a vérszerinti rokonom, ő vele nőttem fel! „Apám” sose törődött velünk. – Tettem macskakörmöket az apa szóra. – De a húgom… ő mindig ott volt nekem. – Könnyek szöktek a szemembe.
- Nem szabad! Az Úrnő vadászik rád! Nem akar lemondani a trónról, ezért akar elkapni, de te vagy az utolsó, aki tovább viheti a királyi ágat! – A végét már suttogta, miközben erősen nézett a szemembe.
- Leszarom! – Meglepődtem, életemben, talán először káromkodtam. Gyorsan a szám elé tettem a kezem. – Bocs, nem direkt volt.
- Te jó ég, mi lett veled az emberek világában! – Röhögött. – De tudnod kell, hogy nagyon veszélyes a kastély közelébe jutni, nem lesz egyszerű…
- Ezt most vehetem egy beleegyezésnek? – Csillant fel a szemem.
- Mi? Izé… Hát… - Nem érdekelt a válasza, a nyakába ugrottam.
- Óh istenem, köszönöm! – Mostmár biztos: egy új barátra találtam, vagy talán többre?
Éreztem, hogy elpirulok, így mindketten hátrébb húzódtunk, és láttam, hogy az ő arca is kipirosodott egy kicsit. Zavarban volt.
- És még egy fontos dolog… ha éreznéd, hogy nem bírod irányítani az erőd, akkor lélegezz. Gondolj valami nyugodtra, és semmiképp se használd újra az erőd egy ideig! Érted? – Komolyan nézett a szemembe.
- Oké, vigyázni fogok! – Bólogattam hevesen.
- Akkor… khm… szerintem jobb, ha elindulnánk,… minél hamarabb, annál jobb. – Idegesen elvigyorodott, de az arca hirtelen komolyra váltott. – Gyere, keressünk, valami biztonságosabb helyet. Kérdőn néztem rá, mire megfogta a kezem, és finoman húzni kezdett. A keze kellemesen meleg volt.
-„Engem mindenki csak ráncigál, mint egy rongybabát!” – Kirántottam a kezem az övéből, mire hátranézett. - Tudok én menni egyedül is! – Bár mostmár megbántam, amit tettem, csak emlékeztetett arra, amit még Johanna művelt.
Alex elindult, mostmár hátra sem nézve. Még utoljára rásandítottam az órára: 22:49, aztán kimentünk a könyvtárból, és persze Mrs. Blake csak meglepődve mosolygott, mikor elmentünk az asztala mellett. Kint már az eső is elállt, csak egy kicsit szemerkélt még. A felé az átjáró felé tartottunk, amit Johanna bezárt.
- Van arra még egy átjáró? – Kérdeztem.
- Nem, azt fogjuk használni, amin átjöttem. – Körbenézett az úton, aztán gyorsan átfutottunk, be az erdőbe.
- De az bezárult! A barátnőm tönkretette. – Értetlenkedtem.
- Az igaz, de van egy másik út! – Közben megláttam a nagy fát, pont olyan volt, mint amikor átjöttem. - Én nem látok sehol se egy másik portált… - Néztem körbe.
- Akkor majd látni fogsz! – Maga elé tette a kezét. Szemei izzani kezdtek, és hirtelen széttárta a kezeit. Nem hittem a szememnek, a mozdulatra egy fehér csík jelent meg a fa törzsén, ami aztán ovális alakú lett. Fényesen ragyogott, mintha csak a fában lévő portál nyílt volna meg újra.
- De,… ezt hogy? – Elképedve néztem a jelenséget.
- Képes vagyok portálokat újra kinyitni, és újakat teremteni, de az egész manuális, szóval, ahogy abbahagyom, a portál is eltűnik. – Erre a két kezét elengedte, és a portál eltűnt. Meglepettségemben nem tudtam mit mondani. Alex elmosolyodott, de láttam rajta, hogy valami aggasztja.
- De a te erődhöz képest ez semmi… - Idegesen nézelődött körbe, miközben nyugodtságot színlelt. A nyugtalanság rám is rám ragad. - Te is érzed? – Ahogy kimondta, megreccsent valami, és újra, és újra.
Alex a hang irányába kapta a fejét, és előkapott a mellényéből egy kis tőrt. Egy pillanat volt az egész. Az egy fa takarásából lépett ki éppen az alak, amikor Alex nekirontott, és a torkának szegezte a kést.
- Kate! – Sikítottam, amikor megláttam, ki is az illető.
Azonban Kate tökéletes nyugalommal állt tovább, a torkának szegezett kés ellenére. Tekintete megijesztett. Komor, sötét, és rémisztő… nem csillogott a szemében a megszokott élet, túlságosan ismerős volt a helyzet, de én csak lefagyva figyeltem a lány érzelemmentes arcát. Folyamatosan engem nézett, és megszólalt:
- Alexander… jobb, ha visszatakarodsz oda, ahonnan jöttél! – Sziszegte a fogai között. Az említett személy meglepődött, de még merészebben tartotta a fegyvert Kate torkához.
És akkor beugrott. Ugyanaz történik Katetel, mint Johannával, csak Kate ember, és nem tud átváltozni, de akkor…, akkor nála is történnie kéne valaminek. Szinte meg sem lepődtem, amikor néhány másodperc után Kate véreres szeme teljesen elfeketedett, és fekete miazma áradt ki belőle, és először levette e tekintetét rólam. Alexre nézett, és elvigyorodott. Tudtam mire készül.
- Ne… ne ne ne ne neeeeee!!! – Feléjük vetettem magam, kitörve a bénultságból.
Azzal a lendülettel elsodortam Alexet Kate varázslata elől, de a földetérés nem volt ilyen szerencsés. Begurultunk a bozótba. Alex azonnal felpattant, és én is követtem volna, ha a jobb lábamba nem nyilallt volna bele a fájdalom. Visszaroskadtam.
- Elisabeth! Jól vagy?! – Alex kétségbeesetten próbált felsegíteni, ami csak a bal lábamra sikerült. A másikon egy nagy, izzó fekete folt éktelenkedett. – Mit műveltél vele! – Magából kikelve ordibált Kate felé.
- Ohh… na mindegy, így is jó lesz. Akkor max csak a hulláját adom át. – Keserű, de elégedett mosollyal fordult volna meg, ha Alex nem ront neki. Újra megfordult, és ölni tudó arckifejezéssel ránézett a fiúra, aki abban a pillanatban megdermedt.
- Mi a fenét műveltél velem! – Alex fegyverét a feje mellett tartva próbálta kipréselni a szavakat a száján.
- Mostmár elegem van belőled, nem ölhetlek meg, de ha ennyire akarod! – Pupillája összeszűkült, és kezét Alex arcára simította. – Hogy megnőttél. És milyen jóképű lettél. – Mindkettőnknek elkerekedett a szeme a szavaira. Lerogytam a fa mellé, amire eddig támaszkodtam.
- Úr… nőm?! – Alexen látszott, hogy kezd rosszul lenni, a bénítás a tüdejére is kihathatott.
- Ahogy mondod Alexander Saftern, vagy inkább Alexander Firefiend? – Ahogy befejezte a mondatot, elengedte Alexet a bénításból, de mielőtt a földre eshetett volna, hüvelykujját a homlokára, a többit a fejére rakta.
Egy szót se értettem, valahol lemaradtam annál, hogy a Királynő megszállta, vagy valahogy irányítja Katet. Most viszont feléjük indultam.
- Mi történt veled Kate? Miről beszélsz? – Újra sírni kezdtem.
- Felesleges bármit is elmagyaráznom, hiszen nemsokára a rothadás lassan elterjed a testeden, és meghalsz, ahogy a kis barátnőd is. – Felröhögött. – De előtte tegyük ártalmatlanná a hős lovagot.
Alex felnyögött, és ordítani kezdett a fájdalomtól, az ő szemei is kezdtek elfeketedni. Vergődött, de a Királynő nem engedte. Nem tudtam, hogy mit tegyek, végső elkeseredésemre feléjük emeltem a kezem. Visszaemlékeztem azokra a szavakra, amiket még a látomásomban mondott az angyal.
-„Halálod napja elérkezett. Büntetésed, hogy a pokolban fogsz szenvedni örökkön-örökké.” – A szavaimra nevetni kezdett, de mikor meglátta a világosságot a kezemben, és ahogy éreztem, a szememben is, elsápadt.
A fénycsóva kitört a tenyeremből, és telibe találta a nőt. Nem akartam megölni, csak vissza akartam kapni a barátnőmet. Azt akartam, hogy a sötétség végleg eltűnjön. Miután a varázslatom célba ért, elengedte Alexet, aki ájultan a földre esett. Erőt vettem magamon, és odasétáltam hozzá, kezemet a szíve helyére tettem.
- Sötétségnek itt nincs helye többet, tisztulj meg, és térj vissza őseidhez. – A szavak csak úgy jöttek. A fényesség még erősebb lett, és beterített mindent, aztán a Királynő sikítását hallottam, és újra az erdőben találtam magam.
Éreztem, hogy az erőm kezd eluralkodni rajtam, így lélegezni kezdtem. Egyszerű, de nyugodt dolgokra gondoltam: egy vízesés, ahova el akartam menni, az első napok a gimnáziumban… Leültem a fűbe, a két nehezen lélegző test közé, és csak aludni akartam. Már megint túl sok dolog történt.

Ha tetszett: vote/komment ;)

*Mostmár jönni fognak a részek (1rész/hét ~remélem)! És mindenkinek jó nyáriszünetet!!!*