Az alvilág Hercegnője

[16. rész] - Egy új világ nyílik meg

- Lisa! Lisa! – Kate hangját hallottam messziről.

Lassan kinyitottam a szemem, lassan kezdtem hozzászokni a vakító fényhez. A szobámban voltam.

Hirtelen mindenre emlékezni kezdtem. A felismerés lendületétől, szinte kipattantam az ágyból.

- Én vagyok az alvilág hercegnője!? – Igen, tudom, hogy mondták már nekem, de még csak most tudatosult igazán bennem a tény. – A hatalom az orrom előtt van, már csak meg kell ragadnom.

- Lisa! Úristenem, jól vagy? – Kate kérdő tekintettel nézett rám. - Mit mondtál?

- Igen, minden oké, de azonnal indulok! – Felálltam, de visszaszédültem az ágyra.

- Állj, állj. Először nyugodj le, és gondold át a dolgot. Azt se tudod, hogy merre kell menned. – Nevetett Kate.

- Először gondolkodj, aztán cselekedj. – Lépett be a szobába Tara. – Még az erődet sem tudod használni.

- Nem érdekel, engedjetek el! – Kezdtem mérges lenni. Nem akartam semmit, csak kiszabadítani a „testvéremet", ha mondhatom még ennek. Viszont az az új világ teljes mértékben nem érdekelt.

Kate egy térképet terített ki elém.

- Itt. – Bökött rá egy pontra. – Itt van egy átjáró. Sajnos csak nagyon kevés van a világon.

- Oké, add a térképet, csomagolok, és indulok. – Szívem szerint azonnal indultam volna.

- Várjál már! Csak fel kell készülnöd egy kicsit. – Fogott vissza Kate. – Szeretnék veled menni, de nekem nem lehet, hanem Johi elkísér egy darabig. Az erődet, meg egy kicsit meg kéne tanulnod használni.

- Nem! Nekem... Nekem muszáj mennem, nem... nem akarok időt veszteni. – A mécses eltörött újra, potyogni kezdtek a könnyeim.

Nem bírtam tovább várni, kikaptam a térképet a keze alól, és kirohantam a szobából, a kijáratot keresve félszemmel a térképet böngésztem. Az átjáró egy erdőben volt, nem túl messze. Kiérve a házból felhívtam Johit:

- Haló? – Szólt bele Johi a telefonba.

- Szia Johi, azonnal szedelőzködj, és pakolj be annyi dolgot, ami egy napra elég lesz az alvilágba. Találkozzunk 1 óra múlva az erdő mellett. A helyet ismerned kell. – Hadartam végig, majd meg sem várva a választ letettem.

1 óra múlva:

Ez alatt az idő alatt haza szaladtam, összedobáltam egy-pár cuccot, és elbuszoztam a találka helyére, és most itt várok Johannára. Folyamatosan az órámra pillantgatok, és türelmetlenül nézelődök jobbra-balra.

15perc után meguntam, és beszaladtam az erdőbe. Az erdő ezen a területen sűrűbb, és sötétebb. Eszembe jutottak azok az emlékek, amikor legutóbb az erdőben voltam. Kirázott a hideg, de futottam tovább.

A térkép szerint itt kell lennie nem messze.

Egy nagy, ősöreg fához értem. Korhadt, és üreges volt, egyetlen levél sem volt rajta, és még körülötte sem nőttek néhány méteres körzetben fák. Egyszerre volt ijesztő, és lenyűgöző.

- Nini, itt van a mi kis hercegnőnk... - Szólalt meg valaki gúnyosan a fa tetejéről.

- Mivan? Mostmár nem is vagyunk barátok? – Nézek fel ravasz mosollyal Johira.

- Hmm... Rámcsaptad a telefont, és még te késel el... - Vigyorgott rám. A késés szó hallatán, megint sírhatnékom támadt, de lenyeltem a bánatom, és elmeséltem röviden, hogy mi történt. – Hjaj... Akkor indulhatunk is?

- Hát persze, de merre? – Néztem körbe.

- Itt van az orrod előtt! – Nevetett fel Johi.

- Oh... tehát ez az átjáró? – Szarkasztikus kérdés volt, de úgy látszik nincs hozzá érzékem, mert Johi hozzákezdett a mondandójához, miközben EGY DARAB UGRÁSSAL LEUGROTT mellém. Hátán jókora táska van.

- Igen, ugye milyen jó álca? „Senki" sem gondolná, hogy egy átjáró. – (A senki szónál macskakörmöt mutatott.) – Szóval, van néha velük egy kis gond, de, mint egy közeli elérhető kapu, annak megteszi. De vannak biztonságosabbak is...

Elgondolkozott kicsit, így közbevágtam.

- Kikről beszélsz?

- Mi? Ja, semmi, semmi. – Rázódott vissza a valóságba a barátnőm, de látszott rajta, hogy van valami gond.

- Johi, van valami...

- Hagyd, nem akarok róla beszélni. – Összeszorította a kezét. – Na, de ne húzzuk az időt, menjünk. – Halványan elmosolyodott.

Elkezdett tolni a fa üregébe.

- Váárj, nem tudom, hogy hogy kel használni ezt az izééééét... - Visítottam, mielőtt áttolhatott volna, de már késő volt.

Mindent elborított a világosság...

Tényleg elnézést kérek a késésért, versenyfelkészülés, meg minden volt, de nem mentegetőzök, a lényeg, hogy itt a kövi rész!!!

Ha tetszett: vote/komment ;)