Az alvilág Hercegnője

[20. rész]- Találkozás

Az ismerős zavart érzés megint megütött, mint amikor odafele mentünk. Akkor… Akkor még azt hittem, hogy gyorsan megoldunk mindent, és már jövünk is vissza, és minden rendben lesz, de nem így történt…
Feltápászkodtam, a hajam előrehullott, ahogy görnyedtem álltam a fával szemben.
- Te idióta!!! – Az öklömmel kezdtem verni az erős kérget. – Miért csinálod ezt velem?!?
Püföltem az átjáró helyét, nekifeszültem újból, és újból, de nem történt semmi. Johanna tökéletesen szétzúzta a túloldali kaput.
- Hülye, idióta, miért kellett, hogy ezt tedd?! – Egy üreges, kihalt fához beszéltem. Tudtam, hogy nem halja már a szavaimat, de folytattam. – Össze vissza beszélsz! Te hazug idióta! ÉS TE NEM ÉRTESZ SEMMIT!!! – Elhallgattam. – Nem… ebben igazad van… tényleg nem értek semmit, nem tudom merre tartok, eddig csak másokra támaszkodva tudtam haladni. – Visszarogytam a földre. – Igen, én nem értek semmit, de… de tudnék segíteni, bármit, csak ne legyek haszontalan!!!
Eleredt az eső. Sokáig néztem a kezeimen a sebeket, nem tudtam, hogy hova menjek.
Haza nem lehet ilyen állapotban… Kate-ék? Talán hozzájuk. Nem, nem akarom, hogy megint rám akaszkodjanak.
Sehova se mehettem. Most, hogy nem volt körülöttem senki, hihetetlenül magányosnak éreztem magam.
Az órámra néztem. Teljesen megőrült az utazástól, össze-vissza pörgött a mutató. Megráztam jó erősen, mire megnyugodott, de így is reggel 4:46ot mutatott.
Az eső teljesen szétáztatott, esernyő pedig nem volt nálam. Nem erre számítottam.
„- A könyvtár! Igen, ott senki sem zavarhat, és még megpróbálhatok egy másik tervet kieszelni.” – Ezer éve nem voltam a könyvtárban, de régen, amikor egyedül akartam lenni, mindig ott húztam meg magam.
A szemerkélésből kezdett vihar kialakulni, sietnem kellett.
Kicsivel később:
- Üdvözl… Nahát, Lisa ezer éve nem jártál már erre. Jó, hogy látlak. Mit keresel? – Szólalt meg a pult mögül a könyvtáros.
- Jó napot Mrs. Blanke, én is örülök. Egy… egy irodalom leckémhez keresek egy könyvet.
- Segíthetek? – Mrs. Blanke már egy őszülő, szemüveges asszony volt. Úgy kezelt, mintha az unokahúga lennék, vele tényleg felnőttnek, és önállónak érezhettem magam.
- Nem, köszönöm, boldogulok. – Biccentettem, és beléptem a könyvtárba.
„- Huh, nem tette szóvá, hogy csurom víz vagyok, ezért is kedvelem ennyire. Ha én nem kezdek beszélni, akkor nem kérdez rá.” – Gondoltam.
Maga a könyvtár épület nem volt túl nagy, de szinte mindent meg lehetett találni benne. Az egyszerűbb mesekönyvektől kezdve, versesköteteken át, egészen a tudományos enciklopédiákig mindent.
Lehuppantam az egyik legtávolabbi asztalra. Rajtam kívül csak egyetlen ember volt bent, az is az egyik (nem engem tanító) tanár volt. Szememmel egy órát kerestem, amit meg is találtam.
„- 20:36! Te jó ég, azt hogy? Az alvilágban, még csak reggel volt! Milyen nap lehet?” – Nem volt más választásom.
- Khm… Elnézést! Milyen nap van? – Megszólítottam a férfit.
- Mi… Hogy? – Elég érdekes könyvet olvashatott, ha ennyire kizökkentettem. – Ja! Szombat van.
„- Mi?! Akkor csak néhány órát voltam az alvilágban!” – Eléggé meglepődtem. - Kö… köszönöm.
Szóval az alvilágban teljesen máshogy múlik az idő. Ez érdekes. De, hogy ne csak üldögéljek ott, elkezdtem kutakodni.
„- Csak kell valaminek lennie...”
Egy nagy kupac könyvel tértem vissza, de nagyrésze egyszerű meséskönyv volt, vagy valami regés könyv. Nekiálltam végignézni őket, eredménytelenül. Nem tudom, mennyi időt tölthettem ott, de asszem, belealudtam. Amire ébredtem, teljes mértékben meglepett…
Egy rozsdabarna, kócos fej, fejét a karján pihentetve aludt mellettem felém nézve. Lassan szuszogott, mintha teljesen kifáradt volna, mégis, olyan békésen aludt, hogy nem mertem felébreszteni. Mindenre számítottam, csak erre nem… A szívem nagyot dobbant, és nemcsak ijedtemben, amikor megmozdult, de csak egy kicsit fészkelődött. Kétségkívül Ő volt az…
„- Vajon mióta lehet itt? Azt ne mond, hogy egész végig engem nézett!!!” – Ijesztő gondolatok…
Gyorsan rápillantottam az órára: 23:49. És már a tanár is elment.
„- Mindjárt éjfél… és még nem találtam semmit se!” – Szomorúan felálltam, és éppen vissza akartam vinni a könyveket, amikor a fiú megragadta a csuklóm. Lefagytam ijedtemben…
Szemeit lassan, nagyon lassan elkezdte kinyitni. A szívem egyre hevesebben kezdett verni, ahogy bordós írisze megcsillan a kellemes lámpafényben.
Ahogy észbe kapott, véletlenül jobban megszorítja a csuklóm, mire felszisszentem. Zavarában elkapta a kezét, és a lendülettől hátra esett a széken. A csuklómat simogatva hajoltam fölé, mire ő visszanézett, egyenesen a szemembe. Nem bírtam tovább, egy halvány mosoly, sőt, inkább vigyor ült ki az arcomra. Ő amint meglátja a reakcióm, szolidan elnevette magát. Az a fura feszültség eltűnt közülünk, de mivel nem ismerem, egy kis bizalmatlanság még ott bujkált bennem.
Feltápászkodott, és a fejét fogva visszaült a székre.
- Nyugodtan vidd vissza a könyveket,… megvárom. – Kicsit szégyellős, de kellemes hangja volt.
„- Igen, ez biztos ő!” – Ezer közül megismerném a hangját. – Ühm… - bólintottam, és amilyen gyorsan csak tudtam, elslisszoltam onnan. Egy kis gondolkodás után visszatértem.
A fiú éppen a megmunkált, faoszlopokat csodálta.
- Szép hely, olyan… kellemes. – Nézett szét, egy kicsit kerülve a tekintetem, amit az utóbbiak után furcsálltam. – Ritkák az ilyen békés helyek.
Lehuppantam szembe vele, és komolyan ránéztem:
- Mit akarsz tőlem? – Sok kérdésem van, rengeteg, de talán ez a legfontosabb most: – Miért követsz?
Meglepődött a kérdésen, de válaszolt:
- Nehéz megmagyarázni… van… van valami furcsa benned… - Kicsit megakadt. – Nem hiszem, hogy elmondhatnám.
- Arra célzol, hogy a királyi család tagja vagyok?– A szavaimra hirtelen áthajolt, és rémülten befogta a szám.
- Sssssss… Ki ne ejtsd még egyszer,... azt! De, nem,… nem arra gondoltam. – "Nem tetszik ez a titkolózás."
- Hát jó… Akkor a neved áruld el, és hogy ki vagy, ne csak te tudd, hogy ki vagyok. –Kíváncsian néztem rá, talán ez érdekelt a legjobban.
- A nevem Alexander, röviden Alex, – megállt egy pillanatra, és maga elé meredt – és hogy ki vagyok,… azt nem tudom…

No, hello! Ez egy rövidebb rész lett, de a lényeg, hogy végre „megtudtuk”, ki az idegen! JEJ! XD Még sok feladat vár rá!
(És mostmár tééényleg próbálok visszazökkeni a heti 1 részre! Bár ez is elég későn jutott eszembe...)

Ha tetszett: vote/komment! <3