Az alvilág Hercegnője

[8.rész]- Emlékek

Lisa szemszöge:

Kósza emlékek suhannak el. Némelyikre már nem is emlékszem. Régi szülinapok, Katetel és Johival a játszótéren... De hol vagyok most? És miért?

A sok emlék közül kivált egy. Egy erős, de mégis feledésbe merült darab. Nagyon ismerős volt. Nem tudtam, hogy megtörtént e, vagy csak valami hallucináció. Az emlék, csak közeledett, és közeledett. Mígnem bele nem merültem. Olyan érzés volt, mintha egy kellemes vízesésen mentem volna keresztül. Bent voltam az emlékben.

Az emlékben:

Tűzropogást, reccsenéseket hallok. Egy lángoló kastélyt látok fentről. Közelebb repülök. Be egy ablakon. Két alakot látok nekem háttal. Egy nőt és egy férfit.

- Fuss! Menekülj a kicsivel együtt. Én feltartóztatom őket. - szólt a férfi. - Nem engedem, hogy bántsanak titeket.

„- Mi történik? Mi ez az emlék? Egyáltalán az enyém?"

Nem hallottam tovább, mert az ablak, aminél voltam, leszakadt nagy reccsenéssel.

Ezután a férfi sietve elment, és nem is láttam többé.

A nő is nemsokára kiment a szobából, de más irányba fordult. Benyitott egy szobába, és odarohant egy kis, rózsaszín ágyhoz, de amikor nem találta azt, ami kellett volna, hogy benne legyen, kétségbeesve körbenézett, és megakadt a szeme valamin. Egy alig 1-2 éves kislány guggolt a sarokban, a plüssmaciját szorongatva. A nő odarohant, és kézen fogva kivezette. Sietősen továbbmentek. Miközben rohantak valamerre, egy csomó halott ember mellett mentek el.

Értelmetlen ordibálások szűrődtek ki a tűzropogás és farecsegés közepette a távolból. Nehezen, de lehetett hallani, hogy errefelé jönnek. A nő kétségbeesve, a kislány szipogva fordultak be az egyik sarkon.

Én követtem őket, és megdöbbenve figyeltem a történetet, mint valami óvodás az esti mesét.

Egyik sarkon, viszont váratlan dolog történt.

A nő belefutott, egy részeg csapatba. Fel voltak fegyverkezve.

Látszólag, valami zsiványbanda lehet. De hogy ilyenre képesek lehetnek, inkább őrült terrorista merénylőknek mondanám. Felgyújtani egy ilyen gyönyörű kastélyt, legyilkolni egy halom ártatlan embert. Egyszerűen szörnyű.

Az egyikük előlépett a csapatból, és megfogta a nő kezét. Szakállas, ápolatlan arcát idióta mosolyra húzta.

- Neeeeee! Kérem neeeee! Bármit, csak őt ne bántsák. - Sikított a nő kétségbeesve, takarva a kislányt. A kicsi ekkor már teljes erejéből bőgött.

A férfi nem szólt semmit, csak még jobban elvigyorodott. Előrántotta kését, és lecsapott, a kislány felé. A nő, viszont odaugrott, és a kés a melkasába szúródott.

Egyszeriben nagy fényesség támadt. Egy arkangyal szállt le az égből. A nő arcán, fájdalom, de legelső sorban remény tükröződött. A banditák fejvesztve rohantak el, otthagyva azt az embert, aki sebet ejtett a nőn, ugyanis annak földbegyökerezett a lába.

- Halálod napja elérkezett. Büntetésed, hogy a pokolban fogsz szenvedni örökkön-örökké. - mondta fennhangon az angyal, és kezével a bűnöző felé suhintott. Az rögtön elporladt. Ezután az angyal a nőhöz fordult. - És egy rövid csókot nyomott az ajkára.

„- Mi van?! Akkor most nem az a férfi volt a nő élettársa, hanem ez?!"- Összezavarodtam.

Az angyal felsegítette a nőt, de az visszaroskadt, és azt mondta:

- Ne, engem hagyj Gabriel. A kicsit mentsd. - Mondta a nő fájdalomtól eltorzult arccal.

- Nem hagylak itt. Velem jössz! - Vágta rá az angyal, és megfogta a nő kezét. De az elrántotta karját. - Szabályt szegtem, és szegni is fogok, hogy velem maradhass.

- Ne tedd, tudod, hogy mivel jár. Nekem már úgyis mindegy. De a gyermek... - Apró vércsík fojt ki a száján, ahogy görcsösen köhögni kezdett. - Őt védd meg. Bármi áron. Ne engedd, hogy összetörjék.

Erre a szavakra, hihetetlen fájdalom járta át a szívem. Megmarkoltam a ruhámat a szívemnél, és próbáltam letörölni a könnyeimet.

A nő arcán könnyek csordultak le. Aztán súgott valamit az angyalnak, amire az még jobban elkeseredett.

Aztán felvette az élet-halál között lebegő testet, és bevitte, egy, még meglehetősen jó állapotú szobába, és lefektette az ágyra. Megfogták egymás kezét.

- Várj rám. - Ezek voltak a nő utolsó szavai.

Sokáig nézték egymást. Olyan sokáig, míg a nő szeme elhomályosult, és feje oldalra hanyatlott. Az arkangyal még nézte egy ideig, majd hátrafordult. Odament a sarokban szipogó kislányhoz és kiléptek az ajtón.

A képek elhomályosodtak. Nagy fényesség támadt, és kinyitottam a szemem.

Egy kórházban voltam...

Itt a kövi réééész!!!!!

Hát eléggé olyanra sikerül, mintha egy Disney mesében lettünk volna, de azért remélem jó lett.

Ha tetszett: vote/komment! :)