Az alvilág Hercegnője

[4.rész]- A meghívás

A suliban:

(Az iskolában, mintha kicseréltek volna. Más oldalamat mutatom, megpróbálom eltakarni azt az énemet, aki az anyja után kesereg, mert nincsenek rendes szülei, akik foglalkoznának vele, vagy azt aki küzd minden nap az érzelmeivel, azt aki gyenge. Eltakarom minden gyenge pontom.)

Még 5 perc van órakezdésig. Mindenki itt van már, de valaki hiányzik. Johanna White az elsőszámú legjobb barátnőm. (Igen, Katetel mindkettőjüket imádom.) Hosszú barna haja, és vakító kék szeme van. Imád sportolni, ahogy én is, de ő már szinte a "megszállottja" a sportnak, ez az alakján is meglátszik. Röpizik, görkorival vagy biciklivel jár suliba, és néha úszni is elmegy. Ő is jól tanul, de azért nem kiválóan, és gyönyörűen rajzol. Sajnos a reggeli edzései miatt, sokszor szokott késni. Mi így vagyunk a „Szédítő hármas".

Még 2 perc óráig. Johanna toppan be nagy sietséggel.

-Itt van már a tanár?-kérdezte lihegve.

- Johi! Csak, hogy végre itt vagy. - Borultunk Kate-tel barátnőnk nyakába. - Hol voltál? Nem szoktál ennyit késni. – Kérdeztük szinte egyszerre.

-Ááááá... Semmi különös, csak az edzés elhúzódott egy kicsit. – Mondta, miközben (kicsit sem feltűnően) rásandított Kate-re.

- Ezt meg mire véljem? – Kérdő arccal néztem rá Johira.

- Mi? – Ijedt meg. – Ja, semmi-semmi. – Görcsös mosollyal tolt el magától. Jól hárít a csaj, mind mindig, de akkor is kiderítem, miben mesterkednek.

- Hát jó. Akkor én megyek a helyemre. - Már indultam is, direkt lassítva, és még sikerült elcsípnem, ahogy Johi azt mondja Katenek: „Meg kel beszélnünk valamit!" Nem halhattam többet, mert a tanár lépett be, és elkezdődött az óra.

Első óra irodalom volt, de alig bírtam figyelni. Folyamatosan azon agyaltam, hogy mit titkolhat előlem Kate és Johi, vagy mi ez a különös megérzés Nicoval szemben.

A többi óra is nagyjából így telt. Szinte elrepült ez a nap is.

Éppen utolsó óráról jöttünk ki a csajokkal, amikor a nagy tömegben, valaki elszakított tőlük, és a falhoz nyomott. Szorosan hozzám simult, és addig nem mozdult, amíg a tömeg zöme el nem ment. Annyira hirtelen jött, hogy lebénultam. Próbáltam elhúzódni tőle, hogy lássam az arcát, de nem ment. Annyira közel volt. Az őszi erdőre emlékeztető illata volt, na meg valami samponé. A tömeg elhaladt, már csak néhány diák lézengett a folyosón.

Engedett a szorításból, mire felpillantottam. Meghökkenve figyeltem a szőke tincses mosolygós arcot.

"-Már megint ő, ez nem igaz. Miért kell mindig pont vele összefutnom."- durcásan elfordítottam a fejem, nehogy észrevegye, hogy elpirultam.

- Valami baj van?- Mosolygott rám Nico.

- Ezt minek kellett?- Próbáltam elmenni, de átölelt, és nem engedett el. – Kérlek Nico, engedj el!- Kezdtem kicsit megijedni. Mondjuk úgy, hogy fiúk terén... khm, hát, nem értek hozzájuk.

- Várj Lisa! Mondani akarok valamit. – Megrándult az arca, de megtartotta hidegvérét.

- Azt máshogy is meg lehetne oldani. – Lazított az ölelésen, de még nem engedett el. – Mondjad, hogy mit szeretnél, mert még meg kell keresnem a lányokat.

- Jól van na, csak annyit szeretnék megtudni, hogy..., tudod a hétvégén lesz egy buli, és örülnék, ha eljönnél. - Újra átölelt, de már kezdett elegem lenni a közelségéből. Nem tudtam mit mondani a meghívásra.

- Hát... Ne... nem tudom. Tudod..., nem biztos, hogy ráérek, és a lányok nélkül meg nem szívesen mennék, és... - Kezdtem el volna hadarni a kifogásokat, de belém fojtotta a szót.

MEGCSÓKOLT!!! – Egy pillanatra, olyan érzések öntöttek el, amiket még életemben nem éreztem, de a következőben a helyzet eljutott az agyamig is. Szóval, pánikrohamot kaptam.

Nem bírtam ott maradni. Kitörtem az öleléséből, és szaladtam. Szaladtam, csak szaladtam, ahogy a lábam bírta, a hátam mögött még hallottam, ahogy Nico utánam ordibál:

- Várj Lisaaa!

Nem érdekelt semmi, csak, hogy elfuthassak.

Huh, ez kezd NEKEM izgi lenni. Remélem tetszik a sztori, ha igen, akkor vote, vagy írj kommentbe. :)