•αloɴe | мαrcυѕ & мαrтιɴυѕ ғғ.•

S01E01

,,Sose szomorkodj,mert vége,légy boldog,mert megtörtént!"

Mindenki tökéletes akar lenni,de mind tudjuk,hogy senki sem az. A látszat néha csal. Mindig csal. Sosem gond,ha hibátlannak gondolunk valamit vagy valakit. Nem vagyok egoista,de jelenleg nincs okom panaszkodni. Mindenem megvan,ami kell. Van családom,van fedél a fejem felett,van mit ennem,vannak barátaim -igaz barátnőim kevésbé- és van egy iszonyatosan cuki,helyes párom,John. Egy éve együtt vagyunk,ő a suli rosszfiúja. Valahogy az ilyenekre bukom,sajnálom. Viszont,Martinus,a legjobb barátom mostanság olyan furán viselkedik. Nagyon bírom az egész Gunnarsen családot. Mindenki olyan kedves. Marcussal kicsit más a helyzet. Vele általában csak videójátékozni szoktam,mert nem az a lelkizős típus. Martinussal pedig mindent meg lehet beszélni,megért és tanácsot ad. John persze ezeknek a találkozásoknak nem örül,mindig féltékeny,bár nem tudom miért,hiszen a családot már ovi óta ismerem és csak barátok vagyunk a fiúkkal. Kjell-Erik,az apukájuk egy társasági életet élő ember. Elég sokat sétál,beszélget random emberekkel. Ebből adódik,hogy vacsora közben szinte csak ő beszél és olyan dolgokat mondd,amik igazából senkit sem érdekelnek. Ma náluk vacsoráztam,így most inkább velem beszélgettek és kérdezgettek.
-És Elizabeth,ti még együtt vagytok Johnnal?-kérdezte furcsa tekintettel Kjell-Erik.
-Ömm igen,persze,miért kérdezi?-válaszoltam,miközbe teljesen lefagytam.
-Ja,igazából csak azért kérdeztem,mert ma láttuk sétálni egy lánnyal,de akkor az biztosan te voltál és nem ismertünk fel.
-Milyen lánnyal? Azt mondta John,hogy elutazik a mamájához Svédországba. Ma ki is kísértem reggel a reptérre. Nem lehet,hogy mást láttak?
-Nem Eliza,biztosan őt láttuk,ránk is nézett,de nem ismert meg. Aggódunk érted.-válaszolt az édesanyjuk.
-Értem,köszönöm,hogy szóltak.-majd miután ezt elmondtam egy könnycsepp csordult le az arcomon.
-Ne sírj Eliza! Hívd fel és beszélj vele,de kérlek maradj itt.-vígasztalt Martinus.
-Rendben. Akkor felhívom,mindjárt jövök.-és ezzel elvonultam a fürdőszobába a telefonommal.
-Szia John!-szóltam bele flegmán a telefonban.
-Jaj szia élet!
-Milyen Svédország? Hogy van a mamád?
-Gyönyörű itt minden,akár csak te. De nagyon hiányzol.
-A mamádat tudod adni?
-Miért?
-Van számára egy jó hírem.
-Na mondd,majd átadom!
-Jobb szeretném én elmondani.
-Most nem tudom adni,mert zuhanyzik.
-Mindegy.. Mesélj valamit,voltál a városban?
-Igen,nagyon szép.
-Tudom.
-Honnan? Nem is voltál Svédországban.
-De Trofors utcáin igen.
-De ez nem ugyanolyan.
-Te olyan sötét vagy esküszöm,hogy a fekete lyuknak te vagy a példaképe. Azt hiszed át lehet engem verni? Pontosan tudom,hogy nem mentél te sehova a kis cafkád szobáján kívűl.
-Nem értelek.
-Sokszor én se téged. Láttak ma téged az utcán.
-Fogadjunk,hogy ezt is a kis Tinuska mondta. Megmondtam annak a kis taknyosnak,hogy szálljon ki az életünkből.
-Nem mindegy,hogy ki mondta? Annyit mondj el,hogy ki az a lány!
-Akkor,ha te meg elmondod,hogy kitől tudod.
-Jó,csak mondd már!!
-Hannah Stephanie
-Te normális vagy? Tudod ki ő? Az én egyik barátnőm. Te meg vele csalsz meg??
-Na halljuk ki az a csórika aki beköp mindenkit!
-Én láttalak a kocsiból.
-Aha,na mindegy nem nagyon érdekelsz.Hannah meg nem is a barátnőd.
-Miből gondolod?
-Ő maga mondta.
-Értem... Felejts el engem és ne keress többé!!!
Ezzel a végszóval letettem a telefont és zokogni kezdtem. Nem akartam,hogy lássák,ahogy sírok,ezért ott maradtam a fürdőben.
-Hahó Eliza! Itt vagy?-jött be aggódva Tinus.-Eliza! Mi történt?-kérdezte szomorúan.
-Megcs...-a mondatomat a sírás szakította meg.
-Nagyon sajnálom Eliza! Te nem érdemelted meg ezt.-majd megölelt.
Sose engedtem meg neki,hogy megöleljen John miatt. Viszont mostmár hagytam,mert jól esett egy ölelés.Tinus arcán a megdöbbentség látszott.
-Köszönöm,hogy itt vagy Tinus.
-Én köszönöm,hogy ilyen barátom van. Na most próbálj megnyugodni és gyere vissza enni. Előre megyek,de ígérd meg,jössz utánam!
-Megígérem,összeszedem magamat.
Martinus előre ment. Ahogy ismerem,megbeszélte a többiekkel,hogy ne emlegessék ezt a témát. Igazából én azt terveztem,megosztom mindenkivel a történteket,bár lehet,hogy nem lenne túl szerencsés. Hideg vízzel megmostam az arcomat,majd lesiettem. Leültem az asztalhoz és Kjell-Erik bocsánatot kért,bár nem tudom miért.
-Bocsánat Eliza,nem akartam,hogy rossz kedved legyen!
-Jaj ne hülyéskedjen! Nem az ön hibája,John hazudott nekem,magának köszönhetem,hogy nem kell tovább hazugságban élnem.
-Ha szeretnéd elmondhatod nekünk,mert tudom,ilyenkor jól esik elmondani,ami nyomaszt minket.-szólt oda az édesanyjuk.
-Hát igazából inkább elmondom,minthogy magamban tartsam és ezen rágódjak.
-De csak akkor ha tényleg szeretnéd!-vágott a szavamba bölcsen Marcus.
-Igen,szeretném. Igazából csak kérdeztem tőle néhány általános kérdést,persze hazudott,majd mikor szembesítettem teljesen kiakadt meg tudják,amit ilyenkor az ember csinál.Ráadásul az egyik barátnőm volt az akivel látták,bár nem ismertem még ki őt,ezért nem is tudtam kizárni.-miután ezt elmondtam egy újabb könnycsepp folyt végig az arcomon,de szerencsére csak egy volt.
-Nagyon sajnáljuk! Viszont folytassuk a vacsorát,sütöttem desszertet is.
-Jöhet!-kiáltottuk mindannyian.
Miután vacsoráztunk,hazaindultam. Szomorúan sétáltam haza és a könnyeimmel harcot vívtam,miközben egy ismerős hangot hallottam. Hannah hangja volt. Később Johnét is meghallottam. Mögöttem sétálgattak. Nem ismertek meg,mivel este volt és kapucniba mentem,mert nagy hóesés volt. Nem bírtam megállni,és szóvátenni a történteket. Megfordultam és lekevertem Johnnak egy pofont,aki erre bedurvult,és ütni akart....