•αloɴe | мαrcυѕ & мαrтιɴυѕ ғғ.•

S01E07

,,Semmire sem vágyunk jobban, mint arra, amiről tudjuk, hogy nem lehet a miénk."
/Chloe Neill/

Marcust láttuk a földön fekve. Azonnal hívtam a mentőket. Martinus szeme könnyekbe árad,és próbálta felkelteni a testvérét. A mentők nagyon gyorsan kiértek és bevitték a kórházba. Mi persze mentünk vele együtt. Úristen,öngyilkos akart lenni?! Biztos vagyok abban,hogy miattam történt ez. Bevitték gyomormosásra. Mi kint vártunk Tinussal,amikor a szülők is beértek. Nekik több idő volt ideérni,mert épp tárgyalásról kellett a kórházba rohanniuk.
-Tinus,én annyira sajnálom! Miattam tette ezt.-valltam be.
-Én is,de miért csinálta volna miattad?
-Mert ő is szerelmes belém és a Meet & Greet óta nem is beszéltem vele.
-De akkor sem miattad volt. Most ne foglalkozzunk ezzel,inkább reménykedjünk,hogy sikerül.-amint ezt kimondta,zokogni kezdett. Szerencsére időben sikerült kimosni Mac gyomrából azt az egész doboznyi gyógyszert,amit bevett. Pár napra még bent kell,hogy tartsák megfigyelésre.
Amint szóltak,hogy be lehet hozzá menni,egyből berohantunk a kórterembe. Olyan jó volt látni,hogy él. Beszélgettünk vele,de azt nem mondta el,hogy miért akart véget vetni az életének.
-Most egy kicsit magunkra hagynátok Elizával?-kért meg mindenkit Marcus.
Martinus mivel sejtette,hogy mit szeretne Marcus,ezért persze nem tiltakozott. Mindenki kiment,ketten maradtunk.
-Marcus én én.... Nagyon sajnálom,hogy nem beszéltem veled..-sírtam el magam.
-Nyugodj meg Elizabeth. Azért csináltam,mert nem tudtam elviselni,hogy nem szóltál arról,hogy Martinust választottad. Mellesleg még beszélni se tudtunk. Úgy gondoltam,jobb lesz,ha nem állok közétek.
-De Marcus. Mi nem vagyunk együtt és nem is leszünk. Nem akarok különbséget tenni köztetek,ezért maradjunk csak barátok. Kérlek ígérd meg,hogy nem csinálsz ilyet többé. Amikor megláttalak a földön fekve eszméletlenül,megállt a szivem.
-Megígérem és tiszteletben tartom a döntésedet. Remélem Tinus is így gondolja.-fejezte be a beszélgetést.
Miután megdumáltuk,bejött az orvos,mert jó híreket hozott. Marcus holnap már hazamehet. Ma viszont még egy vizsgálat várt rá,amit ha megcsinálnak,megtudják,hogy szükséges-e még a megfigyelés.
A szülők az estét is a kórteremben töltötték,mivel nem akarták otthagyni Marcust. Mi is maradni akartunk,de Gerd Anne azt mondta,hogy inkább menjünk haza. Tinussal hazamentünk,bár aludni egyikőnk se tudott. Hajnali 1 óra lehetett,amikor átnéztem Martinus szobájába. Be volt kapcsolva a TV és közben telefonozott.
-Te sem tudsz aludni?-kérdeztem tőle.
-Hát a mai nap után semmiképp... Te sem?
-Nem. Csak forgolódok az ágyban.
-Gyere ide mellém.-mutatott maga mellé.
Lefeküdtem mellé és kerestünk egy műsort a TVben,mert úgy gondoltuk,attól majd elálmosodunk. Semmi normálisat nem adtak,ezért zenét hallgattunk és beszélgettünk. Meséltünk mindenféle sztorikat. Régi ovis és sulis szerelmekről dumáltunk. Martinus megkérdezte,hogy mikor volt az első csókom. Szerencsére nem emlékeztem rá,mivel akkor Johnnal voltam.
-És neked?-kérdeztem vissza.
-Nekem még nem volt.-nézett huncut tekintettel. Egyből tudtam,hogy mit akar. Megöleltem és megkapta az élete első csókját pont tőlem. Elég sokáig tartott,de én minden percét élveztem. Amikor abbahagytuk,mind a ketten elpirultunk és csak egymást néztük,amikor...