•αloɴe | мαrcυѕ & мαrтιɴυѕ ғғ.•

S01E22

××Egy év múlva××

Egy éve,hogy Martinus kómába esett. Minden nap reménykedem,hogy felhívnak,hogy felébredt. A mai napom is így indult. Az iskolában percenként néztem a telefonom kijelzőjét,de hiába.

Suli után épp az egyik unokatesómmal találkoztam,amikor csörgött a telefonom. Egy ismeretlen szám volt. Nem jutott eszembe,hogy miért kereshetnek,de felvettem.

-Haló?
-Jó napot kívánok. Ön Elizabeth Anderson?
-Igen,én vagyok.
-Martinus Gunnarsen orvosa szólt,hogy önt is értesítsem.
-Mi történt?
-Mr.Gunnarsen felébredt a kómából.
-Mi???? Komolyan mondja?
-A legkomolyabban.
-Mikor mehetek be hozzá?
-Most még az orvos vizsgálja,de egy óra múlva már látogatható lesz.
-Ezt el sem hiszem. Köszönöm,hogy szólt. Viszont hallásra!
-Viszont hallásra!

Martinus vajon emlékszik még rám?! Olyan jó lesz vele beszélni újra.

#Egy óra múlva#

Elindultam a kórház felé. Útközben összefutottam a Gunnarsen családdal. Ők is boldogok voltak,mint ahogy láttam. Martinus orvosa elmondta,hogy ne legyünk vele hangosak. Megtudtam,hogy nem valószínű,hogy mindenre emlékszik,ezért kicsit bepánikoltam.
Megbeszéltem a családjával,hogy először ők mennek be,aztán pedig én,hogy kettesben tudjak vele beszélni. Olyan 20 percet kellett várnom kb.

Amint beléptem,egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Örültem,hogy láthatom.

-Szia Martinus.
-Elizabeth?
-Én vagyok az. Megismersz?
-Hát mondjuk.
-Nagyon aggódtam érted. Azt hittem,soha nem látlak újra.
-De mégis látsz.
-Igen.. Martinus,szeretlek.
-Mi? Szeretsz? Ezt miért mondod?
-Nem emlékszel arra,hogy mi együtt voltunk?
-Voltunk? Mert szakítottunk?
-Nem,legalábbis nem tudok róla.
-Ne haragudj rám,de nem emlékszem erre.
-Tényleg nem?
-Nem...-szomorodott el.
-Akkor hát úgy veszem,hogy szakítottunk.
-Eliza,én is szeretlek.
-Hagyd csak..
-De tényleg. Ha igazán együtt voltunk,akkor nincs mit bevallanom. Lennél újra a barátnőm?
-Jaj Martinus,még csak most keltél fel egy év után,és már is udvarolsz?-pirultam el.
-Na,akkor?
-Természetesen.
-De örülök.
-Viszont,most az a lényeg,hogy meggyógyulj,majd utána ráérünk kettőnkkel foglalkozni.

Még beszélgettem Tinussal,aztán ki kellett jönnöm,mert az orvos vizsgálatra vitte. Elmondhatatlanul örülök,hogy újra visszaáll minden a régi kerékvágásba.

Egy hét múlva kiengedik a kórházból.
Mivel én Osloba költöztem,ezért ritkán fogjuk látni egymást,de persze meglátogatom majd Troforsban. Itt,Osloban egy teljesen új,kiegyesúlyozott életet kezdtem kialakítani. Új barátokat szereztem,de emellett az éneklést komolyabban elkezdtem. Jelenleg gitározni tanulok. Az ének tanárom egyben a gitár tanárom is,aki nagyon kedves.
Anyukám bíztatására feltettem két hete youtubera egy videót,amiben a Together című számot énekeltem a Gunnarsen ikrektől. Nagyon sok pozitív kommentet kaptam.

Martinushoz minden nap bejártam,mivel a családja Troforsból nem tudott minden egyes nap átjönni az itteni kórházba. Anya is jobban megismerkedett Martinussal,mert eddig nem volt rá alkalma. Nagyon jól kijönnek egymással.

Mikor Martinust kiengedték,elvittük hozzánk,amíg Kjell-Erik és Gerd Anne érte nem jöttek.

Egyik pillanatban egy rég nem látott személy lépett be az ajtón....