•αloɴe | мαrcυѕ & мαrтιɴυѕ ғғ.•

S02E02

Könnyeim szinte időzített összhanggal és sebességgel kezdtek végigcsordulni arcomon,amiket kapásból letöröltem és egy nagy levegővel megpróbáltam elnyomni. Újra és újra odajutok,hogy egyedül vagyok. Szerintem nekem ez lett megírva,ezzel kell együtt élnem. Segítségre van szükségem,de már csak édesapámra számíthatok,aki mellesleg Norvégia másik részén él. Nem is igazán tudom,hogy törődne-e velem,de ha nem derítem ki,akkor itt halok meg. A telefonomért nyúltam,majd a névjegyek közt kikerestem édesapám számát. Sok várakozás után felvette,mikor beleszólt beleremegett testem,oly rég hallottam már hangját.
-Lizám,de jó,hogy felhívtál. Miújság?
-Szia Apa. Igazából segítségre lenne szükségem.
-Valami baj van?
-Ami azt illeti igen.. Babát várok. Mármint nem ez a baj,hanem,hogy Martinussal szakítottunk és jelenleg egyedül vagyok itt terhesen.
-Gratulálok! Miért nem szóltál hamarabb,hogy nagypapa leszek? Természetesen amint tudok megyek.
-Nem kell sietned.
-Dehogynem!
-Apa..Köszönöm!-sóhajtottam,majd egy ideig nem érkezett válasz.-Apa?
-Itt vagyok kincsem,csak tudod ennyi idő után újra apának szólítottál. Már kezdtem azt hinni,hogy teljesen elfelejtettél.
-Te sosem változol.-nevettem ki az öreget.
-Merre is laksz?
-Eldobom a címet SMSben.-tettem le a telefont a fejem csóválva. Már több,mint 5 éve nem láttam és utoljára azt hiszem 1 hónapja beszéltem vele. Márcsak ő maradt nekem,nélküle nem tudnék felállni ebből a helyzetből.

Két hét múlva...

Nagyba olvastam azt a könyvet,amit még 20.születésnapomra kaptam,de még nem volt rá időm,mikor csengettek. Felpattantam,majd óriási vigyorral az arcomon ajtót nyitottam. Édesapám állt előttem,aki egészen más volt. Látszott rajta kora,arcán ráncok húzódtak,maradék haja pedig egészen megőszült. Szerintem hízott is,amin nem csodálkozom.
Egy lépésnyit előreléptem,hogy megöleljem. Ölelés közben észrevettem az autót,amivel érkezett. Hamar megállapítottam róla,hogy nem volt túl olcsó,amin igazán meglepődtem.
-Szia Kicsim,annyira jó látni végre.
-Téged is Apa. Új kocsi?
-Igen.-felhúztam szemöldököm jelezve,hogy nem értem-Ne nézz így,kiadtam néhány könyvet,sokan elolvasták és vannak rajongóim.
-Te? Könyvet?-nevettem ki,miközben becsuktam magunk mögött az ajtót.
-Igen,nem hittem volna,de sikerlistás lett kettő is.
-Naa gratulálok.
-Jó nagy már a hasad!
-Nem is látszik még,hát még csak a 3.hétben vagyok.-mosolyodtam el.
-Martinus nem is konyít rád?
-Húú micsoda fogalmazás. Egyébként azt mondta,hogy kell ez a kis szünet,de persze miután megszületik a baba,majd jönni fog látogatni meg minden.
-Hogy gondolta ezt? Hogy kilép az életedből,aztán meg visszasétál?
-Szerintem semmi gond nincs vele.
-Nem leszel még túl rajta és nagyon rossz lesz neked. Remélem nem mentél bele ebbe a hülyeségbe.
-Dehogynem. Ez így teljesen korrekt.
-Nézd,tudom,hogy nem volt alkalmunk túl sokat beszélni az ilyenekről és,hogy az ilyet anyáddal könnyebb lenne megbeszélni,de segíteni akarok neked.
-Van időm meggondolni,majd meglátom.
-Rendben van. Nem igazán értek ehhez a terhesség témához,meg,hogy mit kell csinálnom,de szólj és már ugrok is.
-Oké.
-Nem szeretnél bemutatni a másik nagypapának és nagymamának?
-Miért?
-Mert szerintem meg kell ismerni a másikat.
-De nem akarok Martinussal találkozni.
Beszélgetésünket egy újabb csengő zavarta meg,melyre apukám egyből elindult.
-Szia,miben segíthetek?
-Jó napot,én igazából Elizabethet keresem.-amint meghallottam felpattantam,majd mikor megláttam az előttem álló személyt egyből megijedtem. John volt az,aki teljesen megváltozott. Úgy nézett ki,mint egy amerikai rapper. Piercingek az arcán,raszta haj,tetoválások.
-John?
-Szia Eliza..
-Apa,menj nyugodtan,ő egy régi barát.-apa vette a lapot,és elment.
-Régi barát?
-Mit akarsz?
-Csak érdekelt,hogy merre vagy.
-Honnan tudtad,hogy ideköltöztem?
-Látom teljesen elfelejtettél,mint ahogy azt is,hogy három házzal arrébb lakom.
-Na mázlid van,itt vagyok,mostmár jó?
-Mesélj már magadról,mert érdekel. Mi lett Tinuskáddal? Fogadjunk,hogy 1 hónapra rá szakítottatok.
-Hát sajnálom,hogy csalódást kell okoznom,de pár hete szakítottunk.
-Aha,nem hazudsz jól.
-Nem hazudok. Több,mint 10 évet voltunk együtt,babát várok tőle és el is jegyzett.
-Az igen. És hol a gyűrű?
-Hát már elméletileg szakítottunk.
-Akkor mit dicsekedsz?
-Én kérek bocsánatot. De ha megbocsátasz,pihennem kell.
-Nem is vagy terhes.
-Hát te tiszta hülye vagy. Miért is hazudnék neked erről? Tudod mit,neked nem kell bizonygatni az igazamat,szóval itt végeztünk.-csuktam rá az ajtót. Felidegesített amiket mondott.