•αloɴe | мαrcυѕ & мαrтιɴυѕ ғғ.•

S02E03

Felidegesített amiket mondott.
Apám mindennek fültanúja volt még a suttogás ellenére is. Értetlen fejjel nézett rám.
-Csak ne kérdezz semmit.-fogtam fejem. Szégyelltem,hogy ezt pont az első nap kellett meghallania.
-Régi barát?-tette fel ugyanazzal az arccal,mint pár perce John.
-Nem nem nem és nem.
-Nyugi,csak érdeklődtem,mert nem sok mindent tudok rólad.
-Ex.
-Ne is folytasd,mindent értek. -apám vette a lapot,így szerencsére nem kellett magyarázkodnom.
Elvonultam előtte egyenesen a hálószoba felé,hogy lepihenjek,de belépve meglepő látvány tárult elém. Az ablak tárva nyitva állt,ami azért is furcsa,hiszen akármikor szellőztetek,elvonulok,mivel iszonyatosan fázós vagyok. Apám érkezése előtt pedig itt olvastam,szóval a kép sehogy sem állt össze. A küszöbömön álltam,tanakodva,hogy mit tegyek. Kilestem,hogy apukám mivel foglalatoskodik,a cuccait hordta be az új kocsijából,így kissé nyugodtabb szívvel jártam a dolog után. Lassan lépkedtem az ablak felé,majd mikor sikeresen odaértem hangokat hallottam a hátam mögül. Időm nem volt megnézni,mert a számat befogta az a bizonyos idegen s szembefordított magával. Mi a?! Ennyire mélyre süllyedt,hogy nem mer csengetni,ezért belóg az ablakon?!
Barna szempárjában a félelem,főképp a meglepettség tükröződött,szerintem még magát is meglepte ezzel a tettével. Vékony ujját puha ajkai elé helyezte,jelezve,hogy maradjak csendben. Nem is terveztem sikítani,mivel tőle nem lehet félni.
Tekintetét az enyémbe fúrta,eres kezét végigsimította arcomon,de a helyzetet továbbra sem értettem.
-Mit csi..-kérdeztem volna,de elcsitított egy hosszú,szenvedélyes csókkal. Jól esett. Tényleg. De akármennyire is akartam,el kellett tolnom magamtól,hiszen nem tartom magam ilyen típusnak.
-Mit csinálsz?-suttogtam,hogy apám figyelmét véletlen se hárítsam magunkra.
-Látnom kellett téged.
-Nem lehet.
-Tudom.. De nem bírom ki.
-Sajnálom,de te mondtad.
-Sosem akartam ezt.-túrt bele szőke hajába.
-Szerinted én? Ezt akartam? Nem érdekelt,hogy én mit szerettem volna. Te döntöttél.
-Kérlek ne most és ne itt.-utalt a házban lévő személyre.
-Joga van megismerni téged.
-De nem így. Beszéljük meg máshol,adj egy esélyt.
-Annyi esélyt adtam már,de mákod van,hogy nem tudok neked nemet mondani.
-Nálunk találkozunk.-mászott ki az új ajtón,amit magának talált fel,a véleményemet természetesen most sem kérdezte meg.
-Apa,át kell ugranom Martinusékhoz.
-Rendben,menjünk!
-Mármint nekem.
-Á értem,oké,semmi gond,menj csak.-tűnt el a mosoly az arcáról,azt hiszem csalódott lett.
-Megígérem,hogy találkozni fogsz velük.
-Az jó lesz.
Kiléptem a házból,majd elindultam a Gunnarsen családhoz. Pár utcával arrébb laknak,ezért nem sok erőfeszítésembe telt. Idegesen csengettem,majd Gerd Anne nyitott ajtót. Megforgatta szemeit,majd köszönés nélkül beengedett.
-Jó napot magának is.
-Ne légy szemtelen,örülj,hogy beengedtelek.
-Anya,innentől átveszem.-szólt közbe Martinus. -Bocsánat ezért.-mentegetőzött a szobája felé menet.
-Mit szeretnél Martinus? Nem tehetsz úgy,mintha semmi sem történt volna.
-Nem is akarok.
-Akkor? Egyszer légy őszinte velem és valld be az érzéseid. Kérlek. A gyerekért.
-Rendben. Szeretlek Eliza.. Sosem szűnik ez meg. Akármennyire is próbálkozok,nem tudom elfelejteni azt a sok dolgot. A gyereknek én is tudom,hogy apa kell és,hogy az úgy nem igazságos veled szemben,hogy hirtelen felbukkanok. Törődök veled. Igen..  Nem is tudod mennyire. A szüleimnek már elege van ebből az egészből,mert napok óta nem lehet velem beszélni,alig csinálok valamit. Utálom,hogy élni sem tudok nélküled.
-Utálod?
-Igen... mármint..
-Legalább őszinte vagy.-lepte el szemem könnyek sokasága.
-Nem úgy értem,hogy utálom utálom.
-Martinus.. Ne erőlködj.
-Eliza,de,én igenis erőlködök. Nem engedlek el küzdés nélkül.
-Én ezt értem,de akkor is. Nem vetted észre,hogy ha együtt vagyunk,akkor veszekszünk,ha elválunk,akkor meg vissza akarunk mindent csinálni? Sehogy sem jó. Sehogy sem bírjuk ki.
-Nem érdekel,ha veszekszünk. Majd megtanuljuk kezelni. Együtt át vészeljük.
-Hagyj ezzel a sablonszöveggel.
-Sablon,de igaz.
-Nem tudom mit kéne mondanom.
-Például,hogy próbáljuk meg vagy meggondolod?
-Ne haladjunk túl gyorsan. Mindent apránként. Ebbe beletartozik az is,hogy nem osonunk be az ablakon és hozzuk rá a frászt a terhes barátnőnkre.
-Akkor ez most azt jelenti,hogy?
-Mindent a maga idejében. Szépen lassan,ráérünk kifinomítani a baba születéséig. Arra a napra olyan tökéletes és zökkenőmentes kapcsolatunk lesz,hogy a szülők is megirigylik.