S01E17

547 43 2
                                    

,,Hiányolni csak azt lehet, ami kézzelfogható közelségben volt."
/Bálint László/

Rájöttem,hogy felesleges volt kerülnöm Tinust,ezért közösen hazamentünk. Mire megérkeztünk,már mindenki megvacsorázott,így mi külön ettünk.
Vacsora után megnéztünk közösen a többiekkel egy filmet. Selena választotta. Az igazi csoda című filmet néztük,elég jó választás volt. Holnap újra iskolába kell mennem,szóval újra korán kellene elaludnom. A vendégszobát csak raktárnak használom,mivel Martinussal együtt alszunk.

Reggel

Elég rosszul aludtam az este,de még így is be kell mennem a suliba. A fiúk újra bekísértek miket Selenával,hiszen a barátnőm tegnap óta a Gunnarsen házban tartózkodik.
Martinus megígérte,hogy értem jön,majd várjam meg a suli előtt. "Kedvenc" órámmal kezdtem a napot,ugyanis történelem volt az első. Az összes tanárt utálom,de a Mrs.Price után a töritanárt utálom a legjobban. Minden óra elején feleltet és irat. Szünet előtt volt,hogy egész héten nagy véletlenül mindig nálam nyitotta ki a naplót. Ezért van töriből egy csomó egyesem és kettesem.

#Suli után#

Legalább 10 perce vártam Martinusra a suli előtt,de sehol sem volt. Rengetegszer hívtam már,de semmi válasz,ezért Marcust is felhívtam.

-Szia Marcus,nem tudod,hogy hol van Tinus?
-Szia,nem,azt hittem,veled van. Elindult érted a suliba,nincs ott?
-Nincs,már vagy 10 perce végeztem.
-Érdekes,itthon sincs. Nem veszi fel a telefont?
-Nem,csomószor hívtam már.
-Amint tudok róla valamit,szólok.
-Annyira köszönöm.. Mi van,ha történt vele valami?
-Eliza,rémeket látsz,nem történt vele semmi se.
-Selena ott van?
-Nincs,azt mondta,hogy suli után jön,de itt nincs.
-Velem sincs. Lehet,hogy ők ketten....
-Nem Elizabeth,biztos,hogy nem,Selena és Tinus sem olyan típus.
-,elindulok hozzátok,hátha látom útközben.

•αloɴe | мαrcυѕ & мαrтιɴυѕ ғғ.•Where stories live. Discover now