•αloɴe | мαrcυѕ & мαrтιɴυѕ ғғ.•

S01E02

,,Próbálkozni szabad,csak nem mindig sikerül."/Benczik Andrea Virág/

John megvadult és ütni akart. Hannah le akarta állítani de én annyira megijedtem,hogy elrohantam. De ő futott utánam. Sikítottam,mert még közel voltam a Gunnarsen házhoz. Martinus meghallotta és kirohant. Amint megláttam odarohantam hozzá,viszont jött John is.
-Hagyd békén Elizát!-szólt mérgesen Tinus.
-Én hagyjam békén? Ő pofozott fel. Engem senki se alázhat meg az utcán,legyen az akár lány.
-Értem,de neki van rá oka,neked meg nincs és meg egyszer mondom,menj el!
-Mert ha nem,mi lesz? Nem passzolom át a barátnőmet ilyen kis pisiseknek.
-Talán előbb kellett volna gondolkodni és akkor még mindig veled lenne!
-Mi van kisfiú? Csak nem veszekedni akarsz? Ne feledd én idősebb vagyok nálad!
-Hűha 1 évvel az tényleg nagyon sok.
-Martinus hagyd békén légyszives!-szóltam bele az egyre jobban durvuló vitába.
-Na idefigyelj te kis takonypóc! Ha nem szállsz le a kiscsajról,véged van,érted?-ezt már John szinte ordította és közben hátralökte tőlem Tinust.
-Héhé nem a barátnőd és amúgy is ki vagy te,hogy parancsolgass?
-Feleselsz kisöcsi?-ordítozott John Tinusnak.
Ezt meghallotta Marcus és kinézett,hogy mi van. Szólt nekem,hogy menjek be,majd Martinus elintézi. Épp indultam el,amikor John megállított.
-Eliza! Nem végeztünk,hová olyan sietősen? Áá látom szóval ott van a második partnered. Hogy is hívják? Marcus tényleg!
-Hagyd ki ebből a barátaimat!-löktem fel Johnt.
Pont kijött abból a házból a lakó,amelyik előtt ordítoztunk,amikor John megütött. Egy olyan 35 év körüli férfi volt. A lányával egy óvodába jártam,így ismert engem. Azonnal odajött,és leállította Johnt. Ha nincs ott az a férfi,engem halálra vert volna. Martinus engem húzott hátra,Hannah meg Johnt,de mivel ő tipik plázacica,ezért inkább visítozott. A fejem tiszta kék,lila foltos volt. A férfi lefogta Johnt es bevitte a házába. Azt hallottam,ráhívta a zsarukat,bár ezt kétlem,hiszen mégis csak benne van az orszag top 20 kosarasába. Bementünk Marcussal és Martinussal a házukba,és a szülők hoztak az arcomra jeget.
-Jaj Eliza! Pihenj le itt nálunk,ilyen állapotba ne bóklássz haza! Anyukádat felhívom.-aggódott Gern Anne (anyukájuk)
-Rendben,köszönöm.
-Eliza én annyira sajnálom,hogy nem ütöttem le.. Biztosan most egy gyáva hülyegyerek vagyok a szemedben,aki nem bírt megvédeni...
-Tinus!! Ne hülyíts! Te egy hős lovag vagy a szememben. Ha nem jössz ki,hazáig kergetett volna és otthon ver meg.
-Tényleg? Egy hős lovag? Komolyan mondod?
-Persze.-majd megöleltük egymást.
-Ööö sziasztok. Zavarok?-jött be Marcus.
-Nem dehogy,gyere neked is mondok valamit.
-Oké.
-Neked is köszönöm,hogy segítettél. Mind a ketten hős lovagok vagytok.-mondtam boldogan.
Amikor ezt kimondtam,Martinus arcáról elbújt a mosoly.
-Köszi. Amúgy csak azt akartam kérdezni,hogy nézünk-e valami filmet,hogy elfelejtsuk ezt az egész verekedést.
-Felőlem.-csillant fel egyszerre a szemünk Martinussal.
-Megnézzük az Az-t?-ajánlottam.
-Ú annak láttam az előzetesét. Nézzük!-örvendezett Mac,mint egy kisgyerek a játékának.
Martinus szobájában néztük. Szokásomhoz híven,a film háromnegyedénél bealudtam. Reggel Tinus mellett ébredtem,amikor kinyitottam a szememet,Martinus feküdt az ágyban és engem nézett. Eléggé megilletődtem és elpirultam.
-Hát te? Mit né..-beszédemet ásításom szakította meg.
-Jó reggelt! Este elaludtál a filmen és nem akartunk felkelteni,mert olyan aranyosan aludtál.-majd egy tipikus huncut Martinus mosolyt véltem felfedezni.
-Á értem,jó,hogy nem keltettetek fel,mert kinyírtalak volna titeket. De miért néztél ennyire?
-Csak mert olyan édesen aludtál,nem birtalak nem nézni.
-Oh köszi?? Ez most vmi bók lett volna?
-Vedd aminek szeretnéd.-majd felállt és kiment felöltözni.
Amikor Martinus kiszállt az ágyból és ránéztem,eléggé elvörösödtem,mint egy paradicsom,ugyanis Martinus csak is kizárólag alsónadrágban alszik. Mit ne mondjak elég kockás hasa volt. De,hogy ne vegye észre,hogy bámulom,a takarót a fejemre húztam. Mivel nem pakoltam ruhát,így felkeltem és hazamentem. Nagyon fura volt Martinus. Úgy viselkedett,mintha mi együtt lennénk. Ez a reggel olyan volt,mint a filmekben,de ugyanakkor a legjobb reggelemen voltam túl. Gondolatmenetemet egy kopogtatás zavart meg. Anyukám tegnap este elment Osloba,mert 1 hetes továbbképzésen van. Kinyitottam,és Marcus előtt találtam magamat.
-Hát szia,mi járatban? Gyere bentebb!
-Szia,igazából átjöttem,mert tudom,hogy egyedül vagy.
-Kedves tőled,hogy gondolsz rám. Marcus,minden rendben? Olyan másnak tűnsz!
-Ö hát persze mi-minden a legnagyobb rendben.
-Marcus,nem szoktál dadogni,áruld el mi a bajod!
-Jó,de ne nevess ki!
-Nem foglak!Na mesélj!
-Igazából,azóta,amióta történt Johnnal az az eset,azóta én féltelek téged és látni akartam,hogy jól vagy-e.
-Ó ez kedves tőled,hogy aggódsz. Nagyon jó barát vagy.-majd megöleltem a kis vöröskét.
-Barát..-suttogta.
-Ezt most miért mondod?
-Ja,semmi,csak ismételtelek.
-Marcus,biztos,hogy csak ennyi? Látszik rajtad,hogy vmi nagyobb baj is van.
-Ahhhhhjj a lányok előtt tényleg nem lehet titkolózni. Az a pillanat,amit láttam tegnap,azóta görcsölök,hogy megkérdezzem.
-Milyen pillanat?
-Amikor bementem és Martinussal ölelgettétek egymást. Szóval most ti jártok?
-Nem vagyunk együtt.
-Oké,akkor megtudtam amit akartam. Ja és még valami. Apukám kérdezi,hogy nem leszel-e addig nálunk,amíg anyukád oda van? Mert anyukám már egyeztetett anyukáddal,már csak a te beleegyezésed kell.
-Persze,örömmel.Összeszedem a cuccomat és indulok is.
-Megvárlak kint.