Wolfblood: The beginning

4. fejezet - A harc elkezdődik

  Az erdő közepéig érhettek még csak el, amennyire megtudták saccolni. Egy ideje már, hogy egy patak mentén mentek, ami kellemes hangon csordogált, már amennyi hangot átengedett a vékony jég, ami beborította. Net élvezte a természet hangját, amennyire hallani engedte Gabriel és Lucifer, mert a veszekedésük végeláthatatlannak tűnt. Bár a hideg kezdte teljesen átjárni a testét, de a hó látványa lenyűgözte, ahogy az fehér finom fátyolként beborította a tájat, és lágyan áttetszett alóla a talaj és a barnás fűcsomók. Csak úgy itta a képet, amit a természet nyújtott. A szürkés-barnás, kopasz fák, amelyek fenségesen álltak az égnek meredve, mint egy hadsereg, megfelelő távolságra elhelyezkedve egymástól és fegyvereiket az égnek meresztették. A bokrok, úgy terültek el a hatalmas fák alatt, mintha egy leigázott nép hajtott volna fejet előttük.

Az égre nézett, ami olyan tiszta volt és olyan kék, mint nyáron a legnagyobb napsütésben. Egy felhő se borította. Szagok keringtek, melyet a csípős szél hozott magával, valahonnan messziről. A növények és állatok illatát érezte, különös emberek verejtékének különös keverékét hozta. Annyira elmerült a szaglásban és a táj csodálásában, hogy észre se vette, megállt.

-Ne maradj le! –szólt rá Kira. –Nehogy eltévedj nekem.

-Nem áll szán... -nem tudta befejezni, mert förtelmes bűz töltötte meg az orrát. Hirtelen minden fekete lett és fulladozni kezdett.

-Net! Mi a baj?

-Vám.. Vám... Vámpír. –nyögte ki, de olyan halkan, hogy a lánynak egészen közel kellett hajolnia, hogy hallja.

-Biztos vagy benne?

A fiú csak bólogatással tudott válaszolni. Minden ereje, mintha elpárolgott volna.

Persze hogy biztos, hiszen ez Kiryu Kana. Nem lehet más. Ugyan ezt érezte az iskolában. Kellemetlen, keserű, irtózatos, fojtogató.

Kira megragadta a fiút kezét és futásnak eredt.

-Hé! Gabriell, Lucifer!

-Mi az?!

-„Mondd!"

-Hogy tudom megállni, hogy ne legyek rosszul a vámpír szagtól?

-Honnan kéne azt nekünk tudnunk?

-Onnan, hogy az elődeimmel is ott voltatok, nem? Csak van valami amit tehetnék ellene?! -próbált közben a futásra és a beszélgetésre is koncentrálni. Egy követ kellett éppen átugrania.

-„Éppenséggel van."

-Ja, tényleg! De miért segítenénk?

-Mert a ti érdeketek is.

-„Mire gondolsz?"

-Nem igazán akarok meghalni. Gondolom nem áll szándékotokban velem együtt idő előtt elhagyni ezt a világot.

-„Mély tiszteletem. Milyen igazad van!"

-Pedig, mintha nem rég még azon ügyködtél volna, hogy eldobd magadtól ezt a világot.

-Blöfföltem. Meg aztán, nem igazán így képzeltem. Nem így akarom. -mintha sóhajtást hallott volna.

-„Hallottál már az auráról, nem?"

-Igen.

-Akkor használd, mint védőpajzs!

-Hogyan?

-„Összpontosítsd az erődet és erősen gondolj az aurádra!

-Ennek működni kell, már ha képes vagy megcsinálni. Még elég kezdő vagy.