Wolfblood: The beginning

1. fejezet vége

  Mindol a lány útjába állt, aki a fiúk után akart menni. A férfi vádlón nézett le Kana-ra. Próbált olvasni az új diák arcáról, de az meglepetten, értetlenkedve nézett rá. Nem lehetett megmondani, hogy mire gondol. Mindol biztos volt abban, hogy tudja ki is ő valójában. Tudja, hogy Net testőre és tudja, hogy Kana kicsoda, de meg se próbálta előadni magát. Felfedni, hogy valójában ki is ő.

-Miért állja az utamat? Szeretne valamit? –kérdezte ártatlan hangon a lány, miközben előre hulló haját hátra söpörte.

-Csak megpróbálom megakadályozni, hogy bármilyen kárt tegyél.

-Kárt?! –mondta cinikusan. -Hisz nem is ismer. Hogy vonhat le ilyen következtetést?! Csináltam valamit, amivel ezt érdemeltem?

-Igen. Felfedted magad. Ne hidd, hogy annyiban hagyom. Lehet, hogy jobban jártál volna, ha nem mutatod meg ki vagy.

-Nem ismer. Nem tudja, mire vagyok képes és azt sem, hogy hol vannak a határaim. Azt teszem, amit tennem kell, de azt úgy, ahogy én akarom. Szabad kezet kaptam és én ismerem magát. Tudom mire képes, hol vannak a határai, sőt... még a gyenge pontját is ismerem. Nem veheti fel velem a versenyt. Tudom már most, hogy nyert ügyem van. Jobb, ha nem áll az utamba, mert eltaposom. –azzal, mint aki elvégezte a feladatát, elment a döbbent professzor mellett és elégedetten kisétált a folyosóra.

Mindol sejtette, hogy a beszélgetés valami hasonló formát és hangnemet fog ölteni, mert mi más oka lett volna megmutatnia magát, ha nem biztos a dolgában, de hogy ennyire felkészült legyen az sokkolta. Nem egyszerű ellenfél az már biztos, tehát nem vehetik félvállról. Net számára a megpróbáltatás hatalmas lesz és rögtön a közepébe csöppent, amitől Mindol tartott. Neki kell állnia betanítania a fiút. Valahogy rá kell vennie, hogy elfogadja a dolgokat és tisztázza magában a képességeit és a léte fontosságát. Nem tehet mást, mint cselhez és egy kis szervezettséghez folyamodik. Bárhogyan, de ráeszmélteti a fiút mielőtt késő lesz.

A professzor épp indulni akart, amikor az iskola ápolónője lépett be az ajtón. Mindol akárhányszor összefutott a nővel, kirázta a hideg, és sose akart kettesben maradni vele. Ez most se volt másképp.

A nő viszont megörült mikor megpillantotta a férfit.

-Nahát! Nem gondoltam volna, hogy egyszer meglátogatsz. –mondta szívből jövő, túlzott örömmel.

-Nem hozzád jöttem. Az egyik diákom rosszul lett és őt hoztam ide. De mivel jobban lett, elment. Így már nekem sincs maradásom, ráadásul mindjárt kezdődik a következő órám. Úgy hogy viszlát. -búcsúzott és ment is volna, ha egy kéz érintése a vállán nem marasztalta volna.

-Ugyan. Még két perc erejéig maradj! Csak egy csésze kávéra. –miközben ezeket mondta, közelebb lépett hozzá és hatalmas C-s melleit, a megfelelő dekoltázzsal a férfi mellkasának nyomta. A köntöst hagyta, hogy enyhén lejjebb csússzon a vállán, így próbált hatni rá. De tévedett, amikor azt hitte, ezzel majd Mindol behódol. A professzor nagyon gyorsan elhúzódott.

-Mennem kell. –azzal távozott.

***

Net nem tudta mit tévő legyen. Felrángatta barátját a tetőre és leültek az ajtó fölé, ahonnan az egész vidéket belátták. A táj egy kissé megnyugtatta a fiút. A kopasz fák, amiket itt-ott belepett az enyhén olvadó hó; a kék ég, amit éppen nem takart felhő és olyan tiszta volt, mintha valaki kimosta volna; és az a kevéske, megmaradt hó, ami éppen hogy nem változott varázsütésre latyakká; és a város halk nyüzsgése, jelezve, hogy nincs egyedül; minden olyan hatással volt rá, mintha álmodta volna az egészet. Meg se történt a dolog, akkor mit aggódik a jövő miatt. Semmi bizonyíték nincs arra, amit mondott. Nem is fog fáradozni azon, hogy ezen töprengjen. Egyszerűen úgy fog tenni, mintha ez tényleg csak egy álom lett volna. Nem is esik majd nehezére, mert ezt már egész jól begyakorolta. Hiszen a múlttal sem tett másképp.

Jin nem kérdezett csak figyelte Netet, ahogyan aggódva, de lassan megnyugodva és megbékélve nézte a várost. Úgy gondolta jobb, ha nem kérdez, hanem megvárja amíg nem dönt úgy, hogy elmondja neki. Bízott benne, ezért tudta, hogyha eljön az ideje, úgyis el fogja neki mondani a történteket. Nincs értelme, ha nem így lesz. Ha megkérdezte volna, akkor a barátja csak kínosan érezte volna magát, amikor együtt vannak, azt pedig nem akarta. Így csak annyit mondott: -Rám tudod, hogy mindig számíthatsz.

-Köszönöm. –válaszolt Net. –El fogom mondani, de még egy kis idő kell.

-Megértem. Várni fogok. –és mosolygott, hogy ezzel bíztassa. –De lassan vissza kéne térnünk. Mindjárt kezdődik a kövi óra.

-Még egy kicsit...

.................

Sziasztok!

Ha eljutottatok idáig, akkor úgy tűnik, felkeltettem az érdeklődéseteket. Ennek igazán örülök! ^_^ Kíváncsi volnék a véleményetekre, kérlek ne kíméljetek! Az írási stílusban szeretnék valamijen szinten hasonlítani egyik kedvenc írómra: Sarah J. Maas -ra. Nem szeretném utánozni, csak hasonlóan szépen és különlegesen megfogalmazni. A történet nem tudom, hogy jött, de a leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy érdemes e folytatni. Mit gondoltok? Válaszaitokat előre is köszönöm.

Betti

.............