Wolfblood: The beginning

2. fejezet vége - A dodzsó

  A Mondel lakás a város tó felé eső oldalán volt meglelhető, míg úgy tűnt, hogy a város másik oldalára igyekszenek. Ez volt a város nyugati oldala. Ez a rész a szegénységről és a nyomorról volt híres. Itt laktak a gengszterek, hitelezők és egyéb rossz hírnévnek örvendő gonosztevők. A nyugati rész a keleti rész ellentéte volt. A tó közelebb eső részét a turisták látogatták. A szállodákat elnökök, film csillagok és énekesek lakták be. Híres cégek igazgatói, jól menő vállalkozások elnökei éltek ott. Egyszóval a gazdagok. Ahogy a Mondel család is a jól menő vállalkozók közé tartozott.

Net döbbenten nézte a sosem látott utcák lakóit, vagy a piszkot és szemetet a romos épületek falai mellett. Bekukucskált az egyik omladozó épületbe és látta ahogy koszos emberek egymásnak bújva feküdtek bent, takarójuk pedig az újságpapír volt. Kira úgy rángatta ki onnan a fiút.

-Ne bámuld már őket! -intette meg, mutató ujjával hadonászva. -Ne bámulj, de még csak ne is nézz rá senkire! Ne menj neki senkinek! Ne köss bele senkibe! És ha beléd kötnek, akkor fuss el! Értetted? -a kérdezett csak bólintott bamba és enyhén rémült szemekkel.

Net szót is fogadott. Nem nézett senkit. Nem ért hozzá senkihez. Nem foglalkozott semmivel. Csak ment és Kira hátát nézte, azt követte.

Az épületek ritkultak, az utcák elhagyatottabbak voltak és végül a város legszéléhez érkeztek. Itt egy kicsi, de két szintes dodzsó állt. A keleti rész egyetlen ékességének bizonyult, mert ez volt a legépebb épület. Deszkákból állt össze és rendesen voltak ablakai és ajtója, bár itt-ott ez a viskó is kopott volt.

Beléptek, levették a cipőket és beljebb mentek. Net csak ekkor látta ki várt bent.

Mindol döbbenten állt és nézte az előtte álló fiút. Neki sok időbe telt volna, hogy elhozza ide Netet, ezért adta ki a feladatot Kirának. Sose gondolta volna, hogy ennyi idő alatt sikerrel jár majd. Örömmel vette tudomásul, hogy a legmegfelelőbb személyre bízta a dolgot. A két fehér farkaskutya is jelen volt, így minden készen állt arra, hogy a leckét megkezdjék.

Kira kényelmesen elhelyezkedett a dodzsó egyik legfélreesőbb sarkában és neki állt majszolgatni egy almát. A két farkas mellette foglalt helyet, büszkén és le nem vették volna szemüket a Jég hercegről.

Net csendben nézte a professzort, de ugyan akkor fenntartásokkal. Éppen azon morfondírozott, hogy megforduljon e és elhagyja e az épületet. Addig-addig győzködte magát, míg végül úgy döntött, hogy elmegy. Megfordult és elindult, de messzire nem jutott, mert a farkasok az ajtóba álltak.

-Hova, hova? -kérdezte Mindol.

-Minél messzebbre egy perverz professzortól. -hangzott a morcos válasz.

-Nem vagyok perverz. Nem fogok veled semmi olyasmit csinálni, csak edzeni foglak.

A fiú beletörődött sorsába és unottan nézett körbe a helységen. Katanák, tőrök, nindzsakuk, dobócsillagok és egyéb más harceszközök borították a falakat. Jól felszerelt volt, mintha több féle órákat adtak volna itt nap, mint nap. A falak halvány barna színben, már-már fakón bújtak meg a háttérben, ezzel kiemelve a belőlük előnyúló harci eszközöket. Elgondolkozott azon, hogy vajon kik azok ezen a város részen akik megfizetik, hogy itt bárki is harcművészetre oktassa őket.

Hirtelen Net arra lett figyelmes, hogy a talpa fázott. Nem is csoda, mert a hideg padlón teljesen mezítláb kellett állnia, ahol most az ajtó alól beáramló huzatot érezte. Nem mondták, hogy miért kell levennie még a zokniját is, de nem is merte megkérdezni. Már pár perce álltak néma csendben és a fiú nem tudta, hogy mit tegyen. Kérdezze meg, hogy mi a teendője, vagy várjon türelmesen, hogy megszólaljon?