Wolfblood: The beginning

1. fejezet - A medve

 Általában az egyetemre Jinnel, legjobb barátjával együtt jöttek minden nap, de ma Net későn indult, így szólt barátjának, hogy menjen nélküle, mert az első óráról hiányozni fog.

Az első órának vége is lett mire Net beért. Most az iskola folyosóján sétált, maga elé bámulva és nem foglalkozott a körülötte lévőkkel. Nem érdekelte, hogy mit suttognak a lányok, vagy hogy milyen utálattal beszélnek róla a féltékeny fiúk, de nem meglepő módon voltak olyan vele megegyező neműek, akik nem féltékenységből, hanem ugyan olyan imádattal suttogtak a háta mögött róla, mint a lányok, amiről Net valószínűleg örült, hogy nem tud.

Unott tekintetében látszott, hogy mélyen elgondolkodott a reggel történteken és a fekete karikák a szeme alatt elmondták, hogy miért nem érkezett meg időben. A földet bámulva elkerülhetetlenül neki ment egy nála fél fejjel magasabb és szélesebb fiúnak. Bár az is lehet, hogy férfi volt. Ezt nehéz megállapítani, hisz alkata, főleg mivel rögbizett, egészen férfias volt. Arca kemény és határozott volt, ahogy a gonoszság és erőfitoktatás is igazán közelállt hozzá, mint barátai.

-Mi van szép fiú? -morogta leereszkedő hangnemben, mint egy félelmetes medve. -Hol marad a bocsánat?

-Elnézést. -motyogta unott hangon, majd kikerülte és ment volna to- vább, de erős mancsai megragadták a felkarját és szorították. Net nem sokat érzett belőle, csak annyit, hogy nem tud haladni, így hátra nézett, hogy megnézze mi az oka.

-Nem hangzott túl őszintén. -morgott tovább.

Net csak vállat vont, ezzel azt mondva 'Mit érdekel az engem?! Megtettem, amire kértél.'.

A medve erre olyan dühös lett, hogy közelebb húzta magához a vékony fiút, mint valami nádszálat és a szemébe nézett, ezzel próbálva félelmet kelteni benne. Net állta a tekintetét.

A medve olyan mélyen vájt bele a zöld, fátyolos tekintetbe, hogy látni vélt valamit. Valamit, ami bőrén, mint a hideg kirázta. Valamit, ami a kezén, lábán, de még a feje búbján is felállította a szőrt. Valamit, amitől elengedte, majd meghátrálásra kényszerítette az erős irányító rögbi játékost. A szépfiúnak nevezett pedig halvány, gúnyos mosoly félével nevette ki a megrémült medvét.

Net tovább sétált, ugyan úgy, mintha mi sem történt volna. A folyosó hemzsegett és szokott egyhangúságban foglalkozott mindenki a dolgával. A szekrényhez érve elővette a következő órához szükséges könyveket, füzetet és mélyről feltörő ásítás közepette becsukta az ajtaját. A könyvek lógtak lefele a kezében és megindult a terem felé.

Csak most vette észre, hogy ruhája egy kicsit el volt csúszva, valószínűleg a dulakodástól. Érdeklődve figyelte a ráncokat, a félre csúszott kötött, élénkzöld, (ami meg kell hagyni remekül beolvasztotta szemét öltözékébe), pulóveren lévő gombokat és az alóla kilógó fehér ing szét zilált gallérját. Egy kicsit nagy volt rá, amit a hosszú ujja és feneke alá érő hossz jelzett. Anyja vette neki, mert úgy gondolta ez nem csak jól, de egyben aranyosan áll neki. Mivel az öltözködéssel nem nagyon foglalkozott, hiszen bármilyen rosszul is próbálkozott öltözni, nem tudta levakarni magáról imádóit. Anyja pedig olyan odaadóan és stílusosan öltöztette, hogy sokszor kérték fel divat magazinok modellnek. A gusztustalan ruhákat amiket esetlegesen Net vett, hogy elriassza rajongóit, amint anyja meglátta, a legrémisztőbb nyugalommal hajította a kukába.

Hirtelen Jin kapaszkodott a fiú nyakába hátulról és belehelte a fülébe: -Sze-ret-lek. Sugdossák a lányok. –most Net nem bírta ezt hallani. Keserű pofát vágott, mint aki citromba harapott és ez meglepte Jint. Barátja még sose mutatott neki ilyen arcot, így biztos volt benne, hogy történt valami. –Na, mi ez az arc? Csak nem karót nyeltél?

-Nem aludtam túl jól.

-Akarod, hogy ma este elringassalak?

-Ne viccelődj!

Beértek a terembe, ahol a következő órában a tiber nyelv megismeresével fognak foglalkozni, amit Net ki nem állhatott valami oknál fogva. Nem tudta miért utálja ennyire, de szívesebben vett volna dupla annyi aori vagy trempi nyelv leckét, de nem mondhatott le róla, ha jogász akart lenni.

A helyükre érve, még mindig próbálta Jin kiszedni rosszalvó társából, hogy mi okozhatta a kellemetlen éjszakát, azaz mit álmodhatott, de Net, mint mindig, most se volt túl beszédes. A próbálkozást ráadásul egy lány is megzavarta, aki bár Jin szerint elég aranyos volt, de Net a szokott unottsággal nézte a lány kezét, amit a kék szoknyája mögött rejtegetett. A Jég herceg, (mert így is szokták nevezni a lányokkal szembeni elutasítása miatt,) nagy örömére vagy bánatára, (inkább az utóbbi), egy rózsaszín borítékot húzott elő onnan és nyújtotta az egyre keserűbb fiú felé. A lány keze, amit halvány bőr fedett, reszketett az izgatottságtól és a félelemtől. Net még mindig ugyan azzal a tekintettel nézte az érdemtelen színű papírt és próbálta megfejteni mi lehet. Jin látta, hogy haverja ezen a téren elveszett, hiába látott már több százat belőle.

-Ez kérlek, egy szerelmes levél. –mutatott lehangoltan Jin a borítékra, miközben állát a könyöklő jobb karjának tenyerébe fektette és bal kezével a borítékra bökött.

  -Gondolod? –kérdezte meglepett hangon Net. Jin sose tudta eldönteni, hogy barátja mikor színészkedik, így úgy döntött, ha csak tetteti is, beszáll a játékba.

-Ugyan haver! Ne játszd már ennyire az együgyüt! Ezt már illene tudnod!

-Nem hiszem. -közben fejét jobbra balra billegette.

-Hihetetlen ez a beszélgetés. Elveszed vagy sem? -jött ki a sodrából Jin.

Net érte nyúlt annak ellenére, hogy tudta nem fogja elolvasni, hanem az első iskolán kívüli kukába ki fogja dobni. Minek olyasmit megtartani, amit nem akar, de azért annyira odafigyelt a lány érzelmeire, hogy lehetőleg annak ne tűnjön fel, hogy a gondosan megírt levele szemétnek bizonyult. Ő nem akart megsérteni senkit, viszont az amit vele tesznek rendkívül bántja őt. Minek hozzák folyton ezeket az unalmas irományokat? Miért nem lehet csak simán barátkozni vele? Miért teszik még keserűbbé, az amúgy is szánalmas életét? Mit akarnak igazából tőle?

Net mélyeket sóhajtott, amikor a tanár megérkezett és az óra kezdetét vette. Akkor már a lány is a helye felé tartott pironkodó arcát a kezei közé fogva.

A Jég herceget furcsa érzés kerítette hatalmába. Mintha valaki figyelné. Körbe nézett az előadó termen, de semmi furcsát nem vett észre, de azt érezte, hogy a különös átható tekintet egy percre sem veszi le róla szemét. Azt már megszokta, hogy titkos imádói amikor csak tehetik, bámulják, de ez más volt. Lényegesen eltért, mert ez ellen a tekintet ellen minden porcikája ellenkezett. Hideg futott végig a hátán, majd elmúlt. Már nem figyelték.

Az óra hátralévő része unalmasan telt ahogyan várta, de most nagyon örült neki.

***