Wolfblood: The beginning

5. fejezet - Net elvei

  Felmentek az ötödik egyben utolsó emeltre, ahol csak egyetlen ajtó volt. Az öreg kinyitotta és előre engedte. Belépve az íróasztal mögötti teljes ablakos fal által nyújtott panoráma kötötte le először a figyelmét, majd szép lassan körbe nézett a hatalmas irodában, ahol egy saját, kisebb italkeverő is helyet kapott az egyik sarokban, amolyan bárpult szerűen kialakítva. Le volt nyűgözve. Az ablak nyújtotta látvány, a modern kialakítás és berendezés varázslatossá, korszerűvé és egy elzárt világgá alakította ki a szobát. Az ódon, régies stílusú épület itt teljesen eltűnt. Nem gondolná az ember, hogy innen kilépve egy kastélyban találná magát az ember. A hangulatot növelte a sötét tölgyfából kialakított tető, a sötétzöld szőnyeggel borított padló és a szintén sötét rönkfából készült bárpult. A visszafogott fények pótolták megvilágítani azokat a részeket, ahova az ablakon beszűrődő napfény már nem ért el.

Az öreg megérintette Net vállát és a másik kezével a bőrkanapék által körbe vett asztal felé mutatott. Közvetlenül az ablak mellett kapott helyett, így Net a látványhoz legközelebb lévő helyre ült és tekintetét kifele nézve pihentette.

Eközben a Mester teát készített és egy tányérra tea sütit rakott ki. Miután elkészült, kirakott mindent az asztalra, majd maga is leült. Mindketten ízlésük szerint kipakoltak maguk elé mindent, majd egy falat és egy korty után egymásra néztek. Egy ideig csak szemeztek egymással, majd végül Net törte meg a csendet.

- Mit tud maga? – tette fel a kérdést hátradőlve a kanapén.

- Mindent. - kulcsolta össze kezeit maga előtt, amik könyökölve a térdén pihentek.

- Hogyan? - kerekedett el a szeme. - Most csak viccel velem, ugye?

- A nevelőszüleid mindenről beszámoltak. Szinte már ismerlek. Mindol is beszámolt az egyetemen töltött időkről, ahogy a szüleid az otthon tölt időszakaidról. Arról az éjszakáról is hallottam. Sőt! A végzetes esemény napján jó magam is ott voltam.

A szüleid sírva hívtak fel, hogy a húgod után mentél és nem érnek el telefonon, mióta értesítetted őket. Azonnal a nyomodba eredtem. Az orrom elég jó, így meg is találtalak. De már késő volt. A húgod a sziklán lógott lefele és te nyújtottad felé a kezed, de nem mozdultál. Tudod miért voltál képtelen közelebb menni? Segíteni rajta? – Net csak a fejét rázta. – Persze, hogy nem, hisz erről megfelelően gondoskodott. Tian ott volt. Ő idézte elő, hogy a húgod szó nélkül ki menjen és hogy te ne érhesd el. Ne tudd megmenteni. Túl nagy a hatalma. Ezért kell neked is erősebbé válnod. Nekem nem volt akkora erőm, hogy megmentsem a húgod akkora távolságból. Így, ha a te hibád, akkor ugyan akkor az én hibám is. Mind a kettőnknek ugyan annyi esélye volt megmenteni. Éppen ezért, hagyd abba, hogy magadat hibáztatod. Nem azt mondom, hogy felejtsd el. A szüleid sem hibáztatnak. Te se tedd. Sőt mi több, aggódnak miattad. Nem akarnak téged sem elveszíteni.

Net nem szólt egy szót se, csak neki állt a tea és a süti elfogyasztásának. A Mester tudta, hogy nem csak a kekszet, de a hallottakat is emészti, így inkább hasonlóképpen ő is bele merült a tea és a keksz által nyújtotta élvezetekbe, miközben a fiút méregette. Aggasztónak vélte, hogy nem dühöng, hogy nem lehet leolvasni róla semmit. Nem tudja mit gondol, tervez, vagy mi a véleménye.

- Valamit még nem értek?! – szólalt meg hirtelen.

- Mi volna az? - váratlan volt és még inkább megrémísztette a hangjából kihallatszódó nyugalom. Fagyos és kegyetlen nyugalom.

- Ha ismertél eddig is, akkor tudnod kellett, hogy én vagyok a Farkasvérű. Nem igaz?

- Ez nem egészen így van. Még ha zöld szemed van, még akkor sem lehetünk biztosak benne. Éppen ezért van a tetoválás. Tian sem lehetett akkor biztos benne. Senki sem volt meggyőződve róla. A tetoválásod, azért nem látszódott, mert valaki egy rejtő mágiát bocsátott rá.