Fanfiction-fordítás: Feltámadás - A befejezés (Resurrection - The End)

11. fejezet

A fordítás az író, Cordys-Vision engedélyével történik!

Az eredeti történetet itt találjátok: https://www.fanfiction.net/s/10454119/11/Resurrection-The-End

Tris

Tobias előtt felébredek; egyrészt, mert eszméletlenül ideges vagyok a NOVA miatt, másrészt, mert nem tudom, mit tegyek azzal, amit tegnap éjjel hallottam.

Nincs semmi konkrét információm, és ostobaság lenne előhozni, mikor azt sem tudom igazán, hogy mit hallottam.

Nem akarok neki fájdalmat okozni.

Eleget szenvedett már eddig is.

Ezen gondolkodtam egész reggel, és még mindig nincs megoldás a problémára, úgyhogy inkább reggelit készítek.

A főzés jótékony hatású lehet, és különben is, ennünk kell.

Bemegyek a konyhába, és elkezdem előszedni a bundás kenyér hozzávalóit.

Régebben soha nem ettem ilyent (az Önfeláldozók csak egyszerű életeket ettek, és nem igazán volt lehetőségem sok mindent kipróbálni a Bátraknál), de Shauna néhány hónapja megmutatta, hogyan kell készíteni, és Tobiasnak nagyon ízlett.

Ahogy nekiállok a főzésnek, a gondolataim visszatérnek a NOVA-hoz.

Általában csalódom a szervezetekben, úgyhogy aggódom, hogy nem minden az, aminek látszik.

Tobiasnak igaza van.

Lehet, hogy paranoiás vagyok.

De többet akarok tudni.

Többet akarok tudni az új önmagamról, és azokról a dolgokról, amikre képes vagyok.

Nem tudok segíteni az embereknek az új képességeimmel, ha nem tudom, hogyan használjam őket.

Négy szelet kenyeret teszek a serpenyőbe, és amikor felnézek, látom, hogy Evelyn is bejött a konyhába.

- Jó reggelt! – mondja, ahogy benyúl a szekrénybe egy bögréért.

Minden reggel megiszik körülbelül hat csésze kávét, aztán elindul „ügyeket intézni".

Eddig nem voltak gyanúsak az ügyei, de most már igen.

Próbálom nem bámulni, de ez szinte lehetetlen. Hogyan tud ilyen gondtalanul és nemtörődöm módon viselkedni, tudva, hogy mit tesz a saját fiával?

Rám néz, aztán a kávékiöntő megáll a kezében a csésze felett.

- Mi van? – kérdezi.

Elkapom róla a szemem, és próbálok a serpenyőre koncentrálni, de a szemem sarkából látom, ahogy ott áll, és várakozóan összefonja a karját maga előtt.

Behunyom a szemem, picit sóhajtok, és nekidőlök a pultnak.

- Tobias most tényleg boldog.

Kicsit félrebillenti a fejét.

- Nos, remélem is, hiszen csak pár hónapja vagytok házasok.

Megrázom a fejem.

- Nem úgy értettem. Úgy értettem... Most tényleg boldog, és szörnyű lenne, ha valaki ezt tönkre akarná tenni.

Úgy néz ki, kicsit meghökkent, de van egy kis villanás a szemében, amiből tudom, hogy érti, mire gondolok.

- Nem kell megmondanod, hogy hogyan tegyem boldoggá a fiamat.