Ardent | h.s. | magyar fordítás

Part 1: Egy

1861. március 3.

Amelia kortyolgatta a teáját, ahogy az édes tavaszi levegő belefújt a göndör, szőke fürtjeibe, amit édesanyjától örökölt. Sosem szerette felkötni a haját, pedig édesanyja makacsul kérte őt rá, mégis jobban szerette, ha tincsei minden lépésénél megugranak.

A verandáról átlátható volt a teljes Kingsley ültetvény, rabszolgák által válogatott pamutnövény sorok, a kert tele friss gyümölcsökkel és zöldségekkel fényesebb volt, mint valaha. Pasztellvirágok virágzottak a tavaszi napon, a fiatal madárfiókák dallamos éneke zeneként szolgált. A tavasz végre megérkezett.

"Millie drágám!" szólította édesanyja.

Amelia sóhajtott, nem akarta elhagyni ezt a békés pillanatot, mégis megrázta a csengőt, ami az asztalon foglalt helyet a sípoló edény mellett, ami tele volt teával. Norah jelent meg, a ház egyik rabszolgája, aki eltakarította a teához tartozó kiegészítőket, s csak a terítőt hagyta rajta, valamint egy váza virágot dekorációképpen.

Bent, Amelia édesanyja egy lyukat vart össze az ebédlőasztal terítőjén. "Drágám." ismételte. "Édesapád hamarosan hazaérkezik. Kérlek jeleznél Norah-nak, hogy takarítson össze számára? Nem tudom megrázni a csengőt." emelte fel kezeit, melyek tele voltak tűvel, cérnával és a terítővel.

Amelia lehajolt, hogy megrázza a csengőt, minek hallatára Norah rohant be. "Igen kisasszony?"

"Édesapám hamarosan hazatér. Takarítson fel neki." mondta Amelia neki.

"Igenis, kisasszony." válaszolt.

"Oh, és rendezze be a vendégszobát." adott hozzá Amelia édesanyja. "Mr. Kingsley hozni fog magával egy vendéget is."

Norah elment a dolgára, magára hagyva Mrs. Kingsleyt és Ameliat. 

"Édesapám vendéget hoz magával?" kérdezte Amelia, közben helyet foglalt a puha, rubinvörös kanapén. 

"Nem írta a levelében, hogy kicsodát, de kérte hogy legyen számára berendezve egy vendégszoba és számára is legyen megterítve az ebédlőasztalnál." válaszolta Mrs. Kingsley.

"Remélhetőleg nem egy újabb dohos, északi barátja." mondta Amelia. "Miért megy fel mindig oda, egyébként?"

"Az üzlet miatt." mondta Mrs. Kingsley.

"Nem mintha nekik lennének odafent rabszolgáik." fejtette ki Amelia.

"Millie drágám, hagyd meg az üzletet édesapádnak." mondta, szemeit továbbra is a varrt anyagon tartva.

Amelia megsértődve állott fel és tért vissza a verandán lévő oázisába. 

...

"Amelia kisasszony." szólította Norah szelíden a faajtó mögül. "Mrs. Kingsley szeretné, ha felüdítené magát és lemenne a földszintre."

Amelia felnyögött, miután Norah lépteit már csak távolról hallotta. Tudta, hogyha kibontott hajjal jelenik meg odalent, édesanyja dühös lenne, főleg hogy vendég is érkezik, ezért egyszerűen felkötötte. Egy rózsaszín ruha kapott helyet az ágya végén. Új volt, az új butikból kapta, amiről minden lány áradozik, drága ruha volt. A szoknya és annak felső része erős rózsaszínek voltak, ujjai fehér csipkéből készültek.

Norah segítségével végre felöltözött. Magasan tartott fejjel és hátrahúzott vállakkal sétált le a lépcsőn, mikor megpillantotta őt.

Elbűvölő zöld szemek, amiktől majdnem leállt szíve, zilált, barna, göndör fürtök, amik tökéletesen keretezték arcát, rózsaszín ajkak, melyekről ki szerette volna deríteni, hogy valóban olyan puhák-e, mint amilyennek tűnnek. Húszas éveiben járhatott, talán egy évvel lehetett idősebb Amelianál, elgondolkodtatta hogy miért barátok az édesapjával és hogy miért hozta őt ide. De ezeket a kérdéseket későbbre tartogatta, jelenleg csak azzal volt elfoglalva, mily gyönyörű. 

"Édesapám." szólalt meg, mikor lelépett az utolsó lépcsőfokról. Kedves öleléssel köszöntötték egymást.

"Amelia, szeretném ha megismernéd Mr. Harold Stylest." mondta Mr. Kingsley.

"Hívj csak Harrynek." mondta, kezébe véve a lány kezeit.

"Hívj csak Millie-nek." válaszolt.