Ardent | h.s. | magyar fordítás

Tizenhárom

1862. április 12.

William és fiatalabb testvére, Edith csatlakozott a Kingsley családhoz vacsorára a Kingsley Ültetvényeknél, egy héttel az eljegyzés után.

Edith Sampsonnak sötétbarna haja volt, hasonló, mint bátyjáé, kerek, mogyoróbarna szemekkel, amik az ártatlanságtól csillogtak. Fodrozott, fehér ruhájában, aminek egy piros szalag volt derekánál játékosan sétált. Minden lépésénél felugrott és minden útjába akadó dolgon elmosolyodott. A zongora előtt ülve vállai rázkódtak, miközben ujjai a billentyűkön táncoltak. Mindenkit lenyűgözött a tehetséges tizenhat éves, William elszántan nézte minden mozdulatát, büszkeséget sugározva. Amelia elmosolyodott a büszke testvér láttán, ahogy nézi húgát, amint az megosztja tehetségét a világgal. 

De, amint szemei rátévedtek, Amelia mosolya eltűnt és tekintetét visszavezette Edithre, s úgy tett mintha lekötötte volna az előadása. 

"Miss Kingsley." a ház egyik férfi rabszolgája letérdelt Amelia mellé. "Ez épp most érkezett önnek." kezében egy fehér borítékot tartott, amin Amelia neve szerepelt szépen kerekített betűkkel.

Úgy érezte mindenki őt bámulja, kivéve Edithet, aki továbbra is zongorázott. Amelia kinyitotta a levelet és olvasni kezdte:

Ms. Amelia Kingsley,

Elragadtatva hallottam érdeklődéséről a sérült katonák ápolása iránt. Mindig szükségünk van egy segítő kézre, örömmel fogadnánk önt a mi csapatunkban. A holnap utáni napon meglátogatom önt, hogy beszélgethessünk egy lehetséges pozícióról.

Legnagyobb üdvözlettel,

Sally Henderson

Amelia mosolyogva hajtogatta össze a levelet és vissza felnézett családjára.

"Egy levél egy különleges személytől?" kérdezte Mrs. Kingsley Amelia fülébe suttogva. 

A szomorúság egyből úrrá lett Amelian, ahogy tartása elgörnyedt és fejét lehajtotta. "Nem, anya." válaszolta, pedig annyira kívánta, hogy bárcsak Harrytől érkezett volna a levél. Mégis tudta, tőle sosem fog érkezni. "Közleményem van." állt fel, félbeszakítva Edith zongorázását. "Találkozni fogok Sally Hendersonnal, a Szövetség kórházának vezetőjével, hogy én is ápoló legyek és segíthessek a megsebesült katonákon."

"Biztosan nem!" pattant fel édesapja tiltakozásképpen.

"Apa." nyögött fel, visszaülve a puha kanapéra.

"Oh, John." szólt közbe édesanyja. "Hagyd, hogy beszéljen."

"Köszönöm, anya." mondta Amelia. "A holnap utáni napon meglátogat majd engem, hogy beszélhessünk arról, melyik pozíció lesz számomra a legjobb. Szerintem ez jó lesz majd nekem - tudok valamit tenni."

"Van egy esküvőd, amit szervezni kell, ez nem elég?" mondta William, bolyhos szemöldökeit ráncolva.

Amelia nagy szemekkel nézett rá. "Komolyan William, emberek halnak meg és te az esküvőnk miatt aggódsz?" kinyitotta a száját, hogy beszéljen, de Amelia félbeszakította mielőtt egy szót is szólhatott volna. "Az esküvőnk várhat néhány hónapot, a haldokló katonák odakint nem."

"Kedvesem, biztos vagy benne, hogy ezt akarod tenni?" kérdezte oltalmazóan. "Egyébként is, nem vagy jártas az orvoslásban."

"Nem kell jártasnak lenned ahhoz, hogy önkéntes légy." mondta. "Sally azt írta, minden lehetséges segítségre szükségük van. Nem emlékszel milyen kétségbeesettnek látszottak a fogadáson? Segíteni szeretnék nekik."

"Mi lesz, ha valami borzalmas történik?" kérdezte Mr. Kingsley. "Mi lesz, ha megtámadják a kórházat?"

"Apa, ne legyél beteges." forgatta meg szemeit Amelia. "A kórházak tökéletesen biztonságosak. Senki sem fog tüzet nyitni egy halom haldokló emberre."

"Szerintem jót tenne neki, John." mondta az édesanyja. "Ad neki valamiféle céltudatosságot."

"A szándéka az, hogy a feleségem legyen." motyogta William.

"Sokkal inkább vagyok egy szép dísz számodra, amit a magadénak hívhatsz." mondta mérgesen Amelia. Harry most támogatna engem, gondolta magában.