Ardent | h.s. | magyar fordítás

Nyolc

Harry követte Ameliat a bálterembe, ami most üresen volt hagyva a zenekarnak, hogy behangolják hangszereiket. Amelia sóhajtva leült a márványlépcsőre. Harry megállott előtte és várt reá, hogy ő mondja ki az első szavakat. Egy perc, tán kettő is eltelt, mire végre megszólalt.

"Vigyél magaddal." mondta lágyan, szemei Harry arcát fürkészték.

"Mi?" kérdezte zavartan.

"Vigyél magaddal Ohióba, mikor visszatérsz."

"Millie..." 

"Kérlek." szakította félbe. "Én nem ide tartozom. Nem osztozom a Szövetség nézeteiben, én az Unióban hiszek. Kérlek, vigyél magaddal."

"Millie, nem megyek vissza." mondta. Amelia szemei csillogtak az értetlenségtől. "Az édesanyám egy hónapja meghalt, már semmi sem vár engem Ohióban." ült le Amelia mellé a lépcsőre, kezével megtámasztotta állát. "Nem azért vagyok itt, hogy meglátogassam egy gyengélkedő barátomat. Azért vagyok itt, mert a férfi aki évekkel ezelőtt az édesanyám és az én életemben volt, felkarolt engem a halála után. Azt mondta biztosít nekem védelmet és ételt, amíg nem lesz egy biztos munkám."

"Szóval azokon a napokon, amikor a barátodat látogattad..."

"Munkát kerestem. Jelentkeztem egy tanári állásra Charlestonba, Dél-Karolinában." 

"Várj Harry." mondta, s hirtelen felállt. "Azt mondtad a férfi menedéket és ételt biztosított neked, de te nálunk vagy." Amelia megértette a kapcsolatot. A gyomra felfordult és szédülni kezdett, az egész világ vele forgott.

"Millie, minden rendben?" kérdezte Harry, és ő is felállt, megfogta Amelia karját, hogy biztosítsa őt.

"Az apámnak viszonya volt az édesanyáddal." dolgozta fel az információt.

"Nem, nem igazán." mondta Harry, szavait gyorsan folytatta, mielőtt Amelia következtetéseket vonna le.

"Szóval ide vonult el egész évben."

"Az édesanyám csak azért írt neki, mert tudta, hogy haldoklik. Mikor bebizonyították, hogy beteg rögtön írt neki, hogy még utoljára láthassa - el akart búcsúzni a férfitől, akit szeretett."

"Nem érdekel miért tette." tárta ki karjait Amelia. "Miért nem mondtad el nekem?"

"Nem az én dolgom volt." mondta, hangja csendes és nyugtató volt, mint mindig. "Az édesapád jó ember, szerető férj és jó apa neked és az édesanyádnak. Sosem álmodtam arról, hogy elvegyem őt tőletek. Ő ajánlotta fel, hogy segít nekem új életet kezdeni, én pedig megragadtam az alkalmat, annak ellenére hogy évekkel ezelőtt elhagyott engem és az édesanyámat." Harry szíve megfájdult, mikor meglátta a könnyeket Amelia kék szemeiben. "Amint kapok visszajelzést Dél-Karolinából a munkámról, elmegyek." 

"Ne mondd el az édesanyámnak." mondta Amelia remegő hangján. "Ő gyengébb, mint én."

"Sosem..."

"Jó."

"Millie, nem érted hogy én nem mondhattam el neked? Nem az én dolgom volt, sosem akartam bármilyen kárt okozni."

"Tudom." felelte. "Nem rád haragszom. Apám jobbat is kitalálhatott volna, minthogy az otthonunkba invitál téged."

Szavai rosszul estek Harrynek. "Ez megváltoztatja az érzéseid irántam?"

Amelia elgondolkodott a kérdésén. Ennyire szembetűnő volt, hogy többet érez Harry iránt puszta barátságnál? S ez azt jelentette, hogy ő is hasonlóan érez iránta?