Ardent | h.s. | magyar fordítás

Négy

1861. március 10.

A főtér nyüzsgött az emberektől. Amelia Poppy butikjában időzött, megcsodálva az új, bemutatott darabokat. Szeretett volna vásárolni egyet Kelly Walter születésnapi partijára. Az ablakon keresztül látott egy fekete férfit, akit egy sápadt tiszt szorított a földhöz, körülöttük porfelhő keletkezett. A dulakodás köré tömeg kezdett formálódni. Amelia végignézte a jelenetet, ahogy megjelent egy másik tiszt is, aki lefogta a férfit - látszólag egy elszökött rabszolgát -, s a földbe nyomva arcát megkötözte bokáit és csuklóit is. Felrángatták a földről félmeztelen testét és elvonszolták.

A tömeg lassacskán eloszlott, de Ameliat továbbra is érdekelték az események, így letéve a darabot, amit meg szeretett volna venni elhagyta a butikot. Követte a nyomot a homokban, amit a rabszolga vonszolt teste hagyott maga után. Elérkezett egy épület elé, amin semmiféle felirat nem volt, csak egy pergament volt felszögelve az ajtóra.

Eladó rabszolgák! Frissen a hajóról, himlőtől mentesek, gondozottak! Kiárusítás!

Amelia kinyitotta az ajtót, s bekukucskált rajta, dohányfüst verődött arcába. Elfojtott néhány köhögést és ellegyezte kezével maga elől a füstfelhőt, hogy beljebb láthasson. 

Egy faemelvényen öt rabszolga álldogált, végtagjaik szoros bilincsekkel voltak egymáshoz rögzítve. Nyakuk körül egy kötél volt, arra ráakasztva egy fadeszka, rajta egy számmal. A férfit, aki a főtéren lévő perpatvart okozta fellökték a színpadra, egyik karjából vér szivárgott.

"205." kiáltotta egy egyenruhás férfi az emelvény széléről.

Két egyenruhás férfi előre lökött egy nőt, így az a színpad szélén állt. Próbálta visszafojtani sírását, mellette egy kisgyerek álldogált. Kezeikkel ütötték a nőt és kiabáltak vele, hogy ne beszéljen.

Még egy férfi megjelent, aki vizsgálni kezdte a nőt. Összeszorítva szemeit és fogait hagyta tehetetlenül, hogy a férfi tömeg lássa meztelen testét. Néhány árajánlat elhangzása után, elszakították a gyermeket édesanyja mellől és a nőt lelökték az új gazdájához. Elindultak az embertömegen keresztül, közben a nő könyörgött a kisfiáért. Könnyek száguldottak végig arcán, amíg el nem értek az ajtóig, ahol Amelia állt. Arrébb lépett, hogy a férfi és újdonsült szolgája távozni tudjanak.

Amelia soha nem érezte még annyira üresnek magát, mint abban a pillanatban.

...

Még mindig hallotta.

A barátnőjével, Leslie-vel töltött ebéd közben, vacsora közben a szüleivel és Harryvel, az ágyában, mikor aludni próbált, mindenhol visszhangzott fejében a sírás.

Amelia képtelen volt aludni, szóval az ágya végéről felvett egy takarót és maga köré csavarta. Éjjeliszekrényéről felkapta a gyertyát és lement a lépcsőn. A könyvtárba ment, hogy elrejtőzhessen a magányosság elől. 

Belemerült egy könyvbe, egyik lap után a másikat lapozta, egészen addig, amíg fény nem szűrődött be.

A ház egyik kevésbé fontos rabszolgája nyitotta ki a könyvtár nehéz ajtaját, de lefagyott helyén mikor meglátta Amelia alakját. "Sajnálom, Miss Kingsley, nem akartam önt zavarni." küszködött az angollal, de Amelia megértette őt. Az édesanyja most szemét forgatva kijavította volna a leányt. 

"Minden rendben van." mondta Amelia kedvesen. Felállt a székből, amiben az elmúlt néhány órát töltötte, a sikeresen elolvasott könyvet pedig letette. "Már úgyis menni készültem."