Ardent | h.s. | magyar fordítás

Tizenhét

1862. szeptember 10.

Amelia egy szobában álldogált édesanyjával és egy rabszolgalánnyal. Egy tükör előtt állt, ami elég nagy volt ahhoz, hogy feje tetejétől a lábujjaiig láthassa magát, s boldogan mosolygott tükörképére; egy huszonegy éves nő szőke, göndör tincsekkel, amik kilógnak a fátyol alól. Csipke fedte nyakát és karjait, ami mellkasánál átváltott selyemmé. A fehér ruhában hercegnőnek érezte magát, a tüllszoknya hosszabb volt, mint mindennapi ruhái. 

"Itt az idő, miss." mondta a lány az ajtóban állva.

Amelia édesapja a nagy tölgyfaajtó előtt várta lányát, ami mögött édesanyja eltűnt. Csendben vártak az utasításra, Amelia édesapjába karolt.

"Ha bármit tudsz Harryről, amit én nem, most eljött az idő, hogy megoszd velem." mosolygott Amelia édesapjára, reménykedve hogy bevallja a titkot, amit Harry Kelly Walter születésnapi partiján fedett fel előtte.

"Attól tartok, hogy már mindent tudsz."

Amelia mosolya eltűnt, amikor az orgona hangja megszólalt és az ajtók kinyíltak előttük. A fehér szőnyeg az ajtótól az oltárig rettentően hosszúnak látszott, de amikor Amelia szemei találkoztak Harry smaragdjaival, megnyugvást talált.

"Oh, tudom, hogy tudom. Harrynek és nekem nincsenek titkaink." válaszolta, miközben elkezdtek lassan sétálni a padsorok közt.

A vendégek boldogan mosolyogva nézték őket, nem tudták hogy az apa és a lánya épp nem a szeretetüket fejezik ki egymás felé, hanem egy titokról beszélnek, amiről Mr. Kingsley nem gondolta volna, hogy Amelia már feltárta maga előtt.

"Azt hittem, ez a család sem tart titkokat."

"Mire gondolsz?" suttogta. "Attól függetlenül, hogy nem teljesen értek egyet ezzel a házassággal, örülök, hogy boldog vagy."

Elértek az út végéhez, gyorsan megölelték egymást mielőtt Ameliat édesapja átadta Harrynek. "Tudom, hogy szeretted az édesanyját." suttogta közvetlenül a fülébe, mielőtt sarkon fordult és Harry mellé állt, a pap elé.

Mikor Amelia a válla felett hátrapillantott a megtelt sorokra, észrevette az első sorban az édesapját az édesanyja mellett állni, szemei könnyesek voltak és tele voltak döbbenettel.

"Tisztelt egybegyűltek." kezdte a pap. "Azért gyűltünk ma itt össze Isten színe előtt, hogy ez a férfi és ez a nő eggyé váljon egy szent házasságban." percek teltek el, amíg a pap befejezte a beszédét, s végre Harry felé fordult. "Harold Edward Styles, feleségedül fogadod-e ezt a nőt, hogy együtt éljetek egy szent házasságban? Szeretni, vigasztalni, becsülni fogod-e őt, mellette leszel-e egészségben és betegségben, míg a halál el nem választ?"

Harry elmosolyodott, forró kezei nyugtatóan, enyhén megszorították Amelia kezeit. "Igen."

"Amelia Claire Kingsley." mondta a pap Amelia felé fordulva. "Férjedül fogadod-e ezt a férfit, hogy együtt éljetek egy szent házasságban? Szeretni, vigasztalni, becsülni fogod-e őt, mellette leszel-e egészségben és betegségben, míg a halál el nem választ?"

"Igen." válaszolta, szemei megteltek boldogsággal.

A pap ezután elvette a gyűrűket Mr. Kingsley kezéből, majd az egyiket Harry kezébe adta, aki felhúzta azt Amelia ujjára. "Ezzel a gyűrűvel a feleségemnek fogadlak. A házasságunk örökké tartó lesz, mint az irántad táplált szeretetem." mondta.

Amelia szíve hevesen dobogott. Végre eljött a pillanat, amikor ez a férfi örökre az övé. A pap a kezébe adta a másik gyűrűt, amit felhúzott Harry ujjára. "Ezzel a gyűrűvel a férjemnek fogadlak. Vele együtt ígérem neked a szerelmem és az életem."

"Megcsókolhatja a menyasszonyt."

Csupán néhány szó. Ez a három szó rángatta vissza Ameliat a valóságba, ahol most már sírhatott örömében. Harry óvatosan hátrahajtotta a fátylat és két kezét Amelia vörös orcáira csúsztatta. Ajkaik összekapcsolódtak, az érzés olyan volt, mintha a tűzön táncolnának. Harry ajkai forrók és puhák voltak, íze a csokoládéhoz hasonlított; valószínűleg elcsent valamilyen desszertet az étkezőből. Amelia elmosolyodott, amikor Harry elhúzódott tőle, a fényes zafír és a dús smaragd csak egymást bámulták.

Miközben kézen fogva végigsétáltak a padsorok közt, a jelenlévők tapsoltak és virágszirmokat dobáltak az ifjú pár elé, Amelia pedig nem tudta levakarni arcáról a vigyort. Szemeivel végignézett a tömegen, hogy rátaláljon édesapjára; összeszorított ajkak és érzelemmentes szemek. Elkapta róla tekintetét és inkább Harryre figyelt, aki az egész szobában a leggyönyörűbb volt.

Amelia sosem érezte magát annyira otthon, mint amikor Harry társaságában volt.