Ardent | h.s. | magyar fordítás

Epilógus

1872. szeptember 18.

"Anya!"

Amelia szemei kipattantak, majd rögtön meglátta a kisfia göndör tincseit és kék szemeit, amitől arcára nagy mosoly ült. "Nos, neked is jó reggelt." mondta neki vigyorogva. "Hol hagytad a húgodat?"

"Még alszik." mondta lassan és fejét mellkasára hajtotta.

"Szép reggelt, Harry." szólt egy álmos, mély hang Amelia mellől. Puha ajkak nyomtak egy puszit orcájára, amitől ismét felfelé görbültek ajkai.

"Jó reggelt apa!" vigyorgott a kisfiú a férfire, aki mellett úgy nőtt fel, mintha az apja lenne. Az Amelia mellett lévő férfi visszamosolygott a fiúra, akit saját fiaként szeretett az elmúlt öt évben.

"Menj és keltsd fel a testvéred." mondta Amelia, a kisfiú pedig elrohant és berontott a másik szobába.

"A mai nap lesz az, igaz?" kérdezte Felix, közben karját Amelia derekára simította a takarók alatt.

Bólintott és kimászott karjai közül. A hideg padlón az ajtóhoz sétált, ami előtt Harry és Ella állt egymás kezét fogva. "Menjetek gyerekek és kérjétek meg a nagymamát, hogy segítsen felöltözni. Ma egy különleges helyre megyünk." a gyerekek izgatottan távoztak, sikítozva a nagymamának, hogy menjen a szobájukba.

"Őket is visszük?" kérdezte Felix és felkelt az ágyból.

"Igen." válaszolta Amelia, keresztezve maga előtt karjait. "Azt hiszem látnia kell."

...

A hintó a temető kapujánál állott meg. Sírkövek borították a füves területet, itt-ott megjelent egy-két virág is, ami színt és életet vitt a sivár földre. Amelia kezében napraforgók voltak, amiket kisfia szedett, mielőtt elindultak.

"Anya." rángatta meg Harry anyja szoknyáját. "Azt mondtad ma találkozni fogunk az apukámmal."

Amelia leguggolt a gyermek szintjére és kisimított egy göndör tincset az arcából. "Igen drágám, találkozunk vele. Emlékszel mikor elmeséltem, hogy az apukád elment mielőtt megszülettél?" a kilenc éves kisfiú bólintott egyet. "Itt van eltemetve a teste. Neki visszük a virágokat."

"Menjünk." húzta maga után a fiú Ameliat, a kicsi kezét az ujjai köré fonta.

Egy kisebb sírkő előtt álltak meg, az elejére a Harold Edward Styles név volt belevésve. "Gyerünk." suttogta Amelia és letérdelt fia mellé. "Tedd le őket." adta kezébe a virágokat és végignézte, ahogy rettentő óvatosan leteszi a virágokat pontosan a sírkő elé. "Az apukád nagyon büszke rád." fordult Amelia Harry felé. "Most is minket néz, és nagyon boldog, amiért mi is boldogok vagyunk."

"De nem lesz szomorú amiért Felixet is apának hívom?" billentette oldalra a fejét.

"Dehogy." mondta Amelia könnyes szemekkel. "Tudja, hogy Felix az apukád, mert ő most nem lehet itt, hogy az lehessen." csordult ki egy könny a szeméből. "Érted?"

"Azt hiszem." mondta magabiztosan. Mögöttük a fűben nem túl messze Amelia gyönyörű kislánya, Ella állt, akire a válluk felett néztek hátra. Harry sóhajtva nézte, ahogy féltestvére a nagymamájukkal játszik a hídnál.

"Most már mehetsz játszani, Harry." mosolygott Amelia a fiára. Harry egy puszit nyomott Amelia arcára, mielőtt elszaladt a testvéréhez és a nagymamához.

Amelia nézte, ahogy gyermekei játszanak és kuncogva nézegetik a felhőket. Felix felemelte Harryt és körbepörgette a levegőben, miután a kisfiú az ismétlésért könyörgött. Aztán végre visszafordult a kő felé, ujjaival óvatosan végigsimított a feliraton.

"Olyan hamar elvettek tőlem." suttogta, szeméből még egy könnycsepp szökött ki. "De nagyon hálás vagyok, hogy ismerhettelek, Harry. Megmutattad nekem a fényt az életben és késztettél, hogy harcoljak érte. Otthont adtál nekem, szerelmet, és egy kisfiút." most már patakzott arcán a sós folyadék. "Remélem elfogadod Felixet." szipogott és próbálta letörölni könnyeit. "Jó apa a fiunknak és a kicsi Ellának. Tudom mire gondolsz." nevetett fel. "És nem, nem szeretem őt annyira, mint téged. De..." állt meg, s válla felett hátranézett Felixre, aki tovább játszott a gyerekekkel, még a nagymamát is megnevettetve. "Talán egy nap majd igen."

...

Ez lenne az Ardent című történet vége. Köszönöm szépen mindenkinek, aki valamilyen formában kimutatta a tetszését a történet felé. Tudom, hogy a fordítási készségeim még nem a legtökéletesebbek és még tudnék fejlődni, de én nagyon élveztem fordítani a történetet. Ha bárki szereti a hasonló, kissé történelmi fikciós könyveket, az írónak még vannak ehhez a könyvhöz hasonló művei, amiket szintén szeretnék lefordítani nektek, a munkáim között majd megtaláljátok őket, kísérjétek figyelemmel az adatlapom, ha van kedvetek.

Még egyszer nagyon köszönöm, ha máshol nem is, a többi munkám alatt találkozunk!

Még egyszer köszönöm a szavazatokat, hozzászólásokat, véleményeket és mindenkinek, aki olvasta a történetet!