Ardent | h.s. | magyar fordítás

Tizenkettő

1862. április 5.

Az étkezőasztalnál Amelia nem tudta levenni szemeit a bal kezéről. Egy gyémánt, ami nagyobb volt, mint amit valaha látott, ott ült egy aranygyűrűn a gyűrűsujján. Gyönyörű volt, de nem érdemelte meg.

"Millie." szólt Mrs. Kingsley kedvesen.

Amelia összerándult a becenév hallatán. "Kérlek ne hívj így." mondta.

Édesanyja felsóhajtott, s átnyúlva az asztalon kezét Amelia kézfejére helyezte. "Meg kell tanulnod újra boldognak lenni." szemei Amelia szemeit kutatták, azt a szikrát kereste benne, ami egy évvel ezelőtt ott ragyogott, de a ragyogás unalmassá vált és elhomályosodott. Erősen reménykedett, hogy a lánya visszatér az életbe, főleg az eljegyzés után, de a reményei szertefoszlottak. Nyilvánvaló volt, hogy Amelia szíve összetört, és Harryn kívül senki ösztönzése és szeretete nem tudja megjavítani.

"Boldog vagyok." mondta. Anyja hitetlenül nézett rá. "Annyira boldog, amennyire képes vagyok."

"Amelia, kérlek." nyögött fel Mr. Kingsley. "William Sampson egy rendes fiatalember, aki gondoskodik rólad és szeret." nézett fel lányára az újság mögül, de Amelia lefelé bámult továbbra is.

"De apa, én nem szeretem őt."

"Harold elment." kiáltott vissza, az ölébe vágva az újságot, a papír összegyűrődött. "Huszonegy éves vagy, nőj fel! Ez a való élet, nem egy romantikus regény. Sokkal tovább elviseltem a hozzáállásodat a kapcsolatodhoz, mint kellett volna. Egyébként is; így lesz a legjobb."

"John." kiáltott fel Mrs. Kingsley. "Te voltál az, aki idehozta őt, és tudtad jól, hogy el fog menni."

"Nem én kényszerítettem rá, hogy szeressen belé!" védekezett.

"Nos, akkor te sem hibáztathatod őt érte!"

"Befejeznétek mind a ketten?" állt fel székéből Amelia. "Harry figyelmeztetett engem, hogy nem fog itt maradni örökre. Ez az én hibám. Most pedig legalább öt percre fejezzétek be a veszekedést, hogy úgy reggelizhessünk, mint egy normális család." 

...

Amelia délután a verandán találta magát. Ki sem tette ide a lábát, amióta Harry elhagyta a Kingsley Ültetvényeket, de miközben a gondolataiban dagonyázott, jónak látta meglátogatni ezt a helyet, ami az ő biztonságos menedékhelyét jelentette; a hely ahol megtanulta, hogy amíg Harry mellette van, sosem lesz egyedül.

"Hozhatok önnek teát?" kérdezte Norah az ajtóból.

Amelia egyenesen állt, hátrahúzott vállakkal, ezzel próbálta azt a kevés magabiztosságot hangsúlyozni, ami maradt neki. "Nem, köszönöm."

"Nem volt idekint, mióta Mr. Styles távozott." mondta Norah.

Amelia összeszorította fogait neve hallatára. "Távozhat, Norah." mondta. Az ajtó csukódása után leeresztette vállait és kiengedte az eddig bent tartott levegőt. Fogai felsértették alsó ajkát, amitől a vér fémes ízt hozott létre szájában.

Minden érzelem, ami Harry távollétét kísérte most a felszínen volt, egy évvel később és teljes erővel szíven ütötték őt. Minden rá emlékeztette; a kertek, az erdők, a zöld szín, a veranda, még a távoli rabszolga munkások hangja is.

Ha hozzá fog menni William Sampsonhoz, nem engedheti meg magának, hogy üljön és erről gondolkozzon.