Ardent | h.s. | magyar fordítás

Part 2: Tizenegy

1862. április 3.

A ház egyik rabszolgája Amelia mögött állt, hogy a haját egy fonott kontyba fogja fel a tarkója felé. Egy kobalt-kék ruhát vett fel, aminek ujjai felfedve hagyták vállait a divatnak megfelelően, a ruha dekoltázsánál szív alakban kerekedett, szintén a divat szerint. Egy igazgyöngy nyaklánc pihent kulcscsontján, füleit hozzá passzoló igazgyöngy fülbevalók díszítették, s hogy kinézete még elegánsabb legyen, kontya is egy igazgyöngyös csattal volt kiegészítve.

Odalent William Sampson várakozott, Michael Sampson fia és a Sampson Vasutak Vállalatának örököse. Gazdag volt, s ez volt udvarlásának egyetlen pozitívuma. Jellemzői átlagosak voltak, barna szemei illettek barna hajához, ami az egyik oldalra volt fésülve. 

"Bájosan nézel ki, Amelia." mondta, miközben a lépcsőn sétált le, kezét folyamatosan csúsztatva a korláton. 

A lány megfogta a fiú felé nyújtott kezét. "Köszönöm." válaszolta lágyan, de biztosan.

A díszünnepélyt azért tartották a Sampson kúriában, hogy pénzt gyűjtsenek a Szövetség katonáinak kórházának. A birtok hatalmas volt, szinte nagyobb, mint a Walter birtok. Nagy, fehér oszlopokkal volt körbevéve a ház, s minden szobában volt egy túldíszített csillár. Ameliat már számos alkalommal meghívták otthonukba, szóval neki ez nem volt újdonság néhány vendéggel ellentétben. Lenyűgözött sóhajok hallatszottak a vendégektől, amint beléptek az előcsarnokba, nagy szemekkel fürkészték végig az elegáns dekorációkat.

Amelia William mellett állt, belé karolva, mellettük William szülei, akik minden egyes vendéget köszöntöttek és bemutatták nekik Ameliat. Egy hamis mosollyal üdvözölte az összes dohos, gazdag embert, aki csak belépett az ajtón. Már nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára szívből jövő a mosolya. Vagy ha mégis, inkább elfeledte az emlékeket - hisz amennyire örömteliek voltak, most ugyanannyira összetörték őt.

"Miss Sally Henderson." mondta a hírnök, amint egy harmincas éveiben járó nő lépett be.

"Mr. és Mrs. Sampson, csodálatos végre megismerni magukat." mondta, hatalmas mosollyal az arcán. "A Szövetséges nővérek és én is áldottak vagyunk, hogy kaptunk egy ilyen lehetőséget, mérhetetlenül köszönjük önöknek." utána William gyengén megrázta a kezét, közben bemutatkoztak egymásnak, majd bólintott egyet Amelianak. Amelia nézte ahogy tova sétál, minden lépéséből a magabiztosság sugárzott. Egyedülálló nő volt jelentőségteljes munkával, ami magabiztosságot és céltudatot adott neki, ezt pedig Amelia irigyelte.

Miután minden vendég megérkezett és összevegyült a bálteremben, Mr. Sampson köszöntőt mondott. "Szeretnék tósztot mondani azokért a katonákért, akik az életüket áldozzák fel a Szövetség növekedéséért. Szóval, a katonákra."

"A katonákra." ismételte mindenki, miközben a magasba emelték poharaikat.

William megköszörülte a torkát, s megfogta Amelia kezét, hogy Mr. Sampson mellé vezesse, ahol mindenki látja őket. "Én is szeretnék köszöntőt mondani." mondta. Amelia összezavarodva állt mellette. "A gyönyörű Amelia Kingsleynek." mondta felemelve a poharát, majd felé fordult. "Hozzám jönnél feleségül?"

A szoba elcsendesedett. William könyörgő szemekkel nézett Ameliara, a szemekkel, amelyekhez már annyira hozzászokott az elmúlt év során, s amik a felé irányuló szeretettől csillogtak. Amelia üres, unalmas és élettelen szemekkel nézett vissza rá; a világoskék elhalványult bennük. Egyszerűen nem viszonozta az iránta érzett szerelmét, s nem tudta biztosan, hogy valaha is fogja-e.

"Igen."