Alkoholszagú átmulatott szombat esték
Szemről lesírt, foltokban leledző szempillafesték
Részeg gondolatok, hogy milyen jó volna az mégis
Amitől annyit szenvedtem már, s kikészített a lét is
Bolond szív, mi csak akkor boldog, ha mindig bántják
S hogyha a saját démonjai ölik, űzik, hajtják
Mert akkor érzi, hogy él,dobog, s függősége teszi valakivé
Mondd, miért pont az enyém ilyen? Nem lehetne inkább más valakié?
Elvonási tünetek, ez normális, s most mégis némán sírva
Könnyek nélkül próbálom megérteni mi van a sorok közé írva
Minden függőség káros, s mindet kordában kéne tartani
De nem lehet mindig, néha engedni kell s a fejem előtte meghajtani
Mert hiányzik, az emlék, az ember és az aki még a legelején voltam
Amikor még nem azért és nem úgy írtam,hogy másokat átkoztam
Továbbléptem már százszor, s most is tudom, csak magamat kínzom
Így járok akkor, ha a lényem egészét a szívemre bízom
