Van úgy néha az ember, hogy egyszer csak bekattan
Bekattan, s előjönnek a régi, megunt dolgok
Mert ki másról is írhatnék, ha nem arról, ki szívemről le nem pattan
Ki miatt a mai napig túl sokat szomorgok.
Másfél év és másik kedvencem feltör, mint a gejzír
Múzsaversek utókora? Még belső hangjaim is sérelmezik
Én vagyok az, ki azóta is néha napján versír
Arról, kinek emlékezetében ő a sok név között elveszik.
Nem volt ő rossz ember, csak végtelenül más
Más,mint én, mert én nem vagyok logikus.
Lélek-ember egy ész-ember mellett, borzongás
Mai napig hiszem,jó lesz, pedig már nem vagyok laikus.
Mindig szerettem, és ő is szeretett persze engem
Csak nem úgy, nem akkor, nem ott és nem azért
És nem voltam jókislány, aki csak sziszeg jólnevelten
Közben meg megőrültem a szeretlek-szavakért.
Néha bánom, hogy már nincs az életemben
Néha bánom, hogy nem szid le minden apró hibám után
De nem bánom, hogy már nincs az életemben
Nem bánom, mert már kevésbé érzem magam bután.
