Üresen áll a félhomályban előttem régi éned
Az, akinek elhittem, ha mondta : Bármit megtennék érted.
Nem, nem tudom elfelejteni, hiába is kéred
Hogy már rég nem úgy bánsz velem, ahogyan ígérted.
Szép szavaidból álmot fontam, gyönyörű szép álmot
Azt hittem, veled együtt én majd megváltom a világot
Elhittem, hogy engem akarsz, hogy te végre meglátod
Hatalmas szív, érzékeny lélek, s hogy mindez nem átok.
Akarsz is engem, meg nem is, attól függ, milyen áron
Én megint meghalnék valakiért, csak szeressen e világon
Én megint keresztül rohannék fejvesztve sok-sok lángon
Szeretetért, mit megkapni tőled nagyon vágyom.
S mit kapok cserébe? Egy lusta barmot fájón
Aki a kisujját még megmozdítaná, de kezét nem nyújtja szánón
Felém, aki elesett, egy eltévedt romantikát áldón
Akinek az egész lelke múlhat néhány szón.
Üresen áll a félhomályban előttem régi éned
Üresen áll, és nem ereszt, akárhogy is kéred
Mert én még mindig ugyanúgy bármit megtennék érted
De te már rég nem úgy gondolod, ahogyan ígérted.
