SZÜNETEL. Slash. EdxEnvy Fullmetal Alchemist - Sailor Moon crossover, főszerepben Eddel, Envyvel meg a Shitennouval. Nyilván. Párosok: Kunzite&Zoisite, Nephrite&Jadeite, Edward&Envy.
Amikor Dante először megnyitja a kaput, Edwarddal együtt véletlenü...
*cenz: amestrisi fizetőeszköz, ekvivalens a japán jennel; az ötszáz cenzes érme ugyanakkora, mint az ötszáz jenes
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mielőtt elindultak volna a szalonba, Ed hosszasan nézegette magát a tükörben. Nem mintha olyannyira piperkőc lett volna, és nem is Envy – egyébiránt tökéletes – hajfonási technikájában talált kifogásolnivalót, ellenben úgy érezte, az arcára van írva mindaz, ami történt. És ekkor meglátta. No nem a feliratot a homlokán, hanem a foltot a nyakán. Körülbelül akkora volt, mint egy ötszáz cenzes*, szabálytalan szélekkel, halványpirosas, akár a friss véraláfutás, és ahogy végighúzta rajta mutatóujját, nem fájt, de enyhén égetett. Ezáltal új értelmet nyert a másik "itt fent már úgyis végeztem" kijelentése, mert Ed biztosra vette, hogy ezt ő művelte – ki más? –, csak a miértje nem egészen volt világos.
– Ó! Végre észrevetted. – Envy ez idáig némán figyelte az ágy szélén ülve, most egy szemvillanás alatt mögötte termett, és hátulról átölelte. – Ez... mi ez? – Kicsit puffogott magában, amiért egy ilyen jól látható helyen hagyott nyomot rajta, ám zavara és főképp kíváncsisága sokkal nagyobb volt annál, semhogy üvöltözni kezdjen vele. Érdekelte a mögöttes ok, hallani akarta, bár sejtette a választ; éppen emiatt nem tudott rá igazán haragudni.
– Megjelöltelek – közölte, mintha mi sem volna természetesebb. Természetes. Valóban. Mert az irigy és féltékeny homonculusnak nem meglepő módon ilyen a természete. – Az enyém vagy, Edward. Ezt nem árt mindenkinek alaposan az eszébe vésni – hintett engesztelésképpen apró csókokat a vállára, keresve a szemkontaktust; Ed libabőrössé vált a finom érintésre. – Rendben – bólintott aztán.
– Ezek szerint... nem vagy mérges? – Nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy ez most kérdés vagy megállapítás. – Ezek szerint... igényt tartasz rám? – utánozta majdnem pontosan a hangsúlyt. Elméletben ez a mondat sokkal pozitívabban hangzott, mint kimondva, és Ed szíve összefacsarodott, mihelyst mélyebben belegondolt. Még az sem enyhítette szorongását, hogy az ametiszt szempárban kihívó, pajkos mosoly villant. – Már hogyne tartanék igényt rád, sőt... ahogy elnézem magunkat így a tükörben, elég izgalmas ötleteim támadnak – vigyorodott el kajánul.
Hát ez az! Mi lesz, ha egyszer elfogynak az ötletek? Ha Envy megunja, ha elvész az újdonság varázsa, nem fog rá igényt tartani többé. Utána pedig... nos, nem nehéz elképzelni, mi következik majd. Most minden olyan idillinek tűnik, túlságosan szépnek. Van azonban bármi rációja annak, hogy ők ketten együtt valaha is boldogan élhetnek, amíg meg nem halnak? Envy természetes úton nem is tud meghalni! Ő viszont megöregszik, elfonnyad, gyönge lesz, mint a nádszál; és sosem látta még ilyen fájdalmasan tisztán saját mulandóságát. Talán felesleges ennyire előre tervezni, nem mellesleg nagyfokú naivitás is egyben, ettől függetlenül a probléma létező: az emberélet valószerűtlenül törékeny. Egy homonculus pedig akármikor változtathat az álláspontján.
