Fullmetal Shitennou

VII. fejezet - Ragadozók

Becsukta maga mögött a szalon ajtaját, és szíve szerint a földön fetrengett volna a röhögéstől, vagy minimum a térdét csapkodta volna; az efféle viselkedés azonban nem igazán illett volna hozzá, így beérte egy halk kuncogással, aztán fölteleportált az emeleten lévő megfigyelőszobába, ahol a többiek tartózkodtak.

Nephrite a monitorok előtt ücsörgött szembántóan narancssárga fürdőköntösében, lábait az asztalon pihentetve, miközben egy szendvicset falatozott, néha-néha a képernyőkre pillantva. A kastély előző lakója paranoid skizofrén lévén a betegségéből kifolyólag óvintézkedés gyanánt az összes helyiséget, valamint a folyosókat is bekameráztatta, aminek ez idáig nem sok hasznát vették, most viszont kifejezetten jól jött. Jadeite némileg tovább jutott az öltözködésben, mielőtt Kunzite-sama – aki karba font kezekkel, kifejezéstelen arccal ácsorgott a monitorokkal szemközti falnak dőlve – iderángatta volna őket; neki legalább a nadrágját, meg a lilának egy gyomorforgatóan förtelmes árnyalatában pompázó (annak a szukának ízlése sose volt!) egyenpólóját sikerült magára kapnia.

- Kunzite-sama, fantasztikusan eljátszottad, mennyire nincs ínyedre, hogy vendégeink vannak! – Zoisite igyekezett egy lelkesítő dicsérettel halovány mosolyt csalni szeretője mogorva ábrázatára; egyelőre eredménytelenül.
- Nem csak eljátszottam... – mordult fel bosszúsan. – Most komolyan, mi a francnak hoztad ide ezeket?
- Mert a hasznunkra lesznek a ribanclikvidálásban – jelentette ki magabiztosan.
- Hogyan? – A szürkéskék szempárban végre némi érdeklődés csillant.

- Azt még nem tudom – vallotta be –, de...
- Nem fűzök sok reményt egy zsebcirkálóhoz meg egy szobanövényhez – dünnyögött közbe Nephrite két harapás között.
- Pálmafa – tromfolt rá széles vigyorral a szőke, aki a földi élővilág szakértőjének számított; többek között ő hozta létre a kastélyt körülvevő, kísértetjárta hatást keltő, jobbára ártalmatlan, mindössze az erre tévedő emberek elriasztására szolgáló erdőt. – Olyan, akár egy transzvesztitába oltott pálmafa.
- Ne akadjunk fönn a nevezéktanon! – legyintett, bár azt elismerte magában, hogy a "transzvesztitába oltott pálmafa" egészen korrektül jellemzi a homonculus külsejét; aminek hallatán az alighanem Jadeite nevét is fölvésné képzeletbeli halállistájára, közvetlenül az övé alá. Nem töltött el ugyan sok időt Envy társaságában, ám ennyi is bőven elegendő volt ahhoz, hogy megállapítsa: nem árt vele vigyázni, a fenyegetőzéseit pedig egyenesen tilos félvállról venni; még ha ennek ellenkezőjét mutatta is.

- Van egy tervem, hogy kiderítsük, mire képesek – folytatta rövid hallgatást követően. – Ehhez egy kicsit... el kell szeparálnunk őket. Nephrite, te menj, és szívd el a zsebcirkáló energiáját olyan lassan, hogy betudható legyen a fáradtságnak! Jadeite, te meg keríts egy youmát, ami megközelítőleg hasonlít rám, és ami lehetőleg nem a hőn szeretett királynőnk egyik kis kedvence! Vidd a konyhába, és készíts össze valami harapnivalót ezeknek a fura fickóknak! Aztán gyertek vissza, hogy megbeszéljük a részleteket...
A megszólítottak kérdőn pillantottak a Shitennou vezetőjére, aki biccentett.
- Tegyétek, amit mondott! – intett beletörődőn, mire Zoisite elfojtott egy diadalmas vigyort. Ez igencsak izgalmas műsornak ígérkezett.

Miután Jadeite elteleportált a Sötétség Birodalmába, Nephrite meg szendvicsestül, fürdőköpenyestül, strandpapucsostul kislattyogott az ajtón, a manipuláció nagymestere, a ravasz tervek kiagyalója, az összeesküvések szövögetője addig babrált a távirányítóval, mígnem minden monitor a szalont mutatta különféle kameraállásokból, és már-már hangot is adott rá, amikor váratlanul két erős kar fonódott karcsú dereka köré. Kedvese belecsókolt a nyakába, majd egy határozott mozdulattal maga felé fordította; szürkéskék tekintetének szigorát az aggodalom árnyainak örvénye bársonyos öleléssé varázsolta.