Fullmetal Shitennou

IX. fejezet - Barátok vagy ellenségek

Először visszaalakította az automailjét, majd egy transzmutációval helyrepofozta a szalont, és már szinte várta a záporozó kérdéseket az alkímiával kapcsolatban, azonban némi elismerésjellegű pillantáson kívül egyéb reakciót nem kapott. Furcsállta ugyan, mert fordított esetben ő igencsak élénken érdeklődött volna, ám úgy volt vele, hogy ha nem firtatják, akkor magától nem kezd el beszélni; sőt, inkább ő fog faggatózni. Például erről az egész teleportáció-dologról, ami másodjára már tényleg nem volt annyira borzalmas, bár továbbra is úgy érezte, hogy soha nem fog, és nem is akar hozzászokni.

Vajon Envyt is ugyanúgy megviselné? Vagy meg se kottyanna neki? Valószínűbb az utóbbi. És már megint Envy. Annyi mindenre gondolhatna, annyi mindenki miatt aggódhatna, mégis csak az járt a fejében, hogy mi lehet vele.

- Zoisite... mit fog csinálni Envyvel? – puhatolózott, miután mindannyian helyet foglaltak, habár a kitört ablaküveg alapján sejtette, hogy nem sakkban mérik össze a tudásukat. Annak ellenére, hogy a fiú "feltámadt", bizonyára zokon vette a gyilkossági kísérletet.
- Életvezetési tanácsokat ad neki – röhögött fel Nephrite, aki időközben valóban átöltözött, mégpedig egy kanárisárga rövidnadrágba meg egy bugyirózsaszín, halálfejes pólóba, megspékelve egy nyuszis mamusszal, és Ed akárhányszor ránézett, mindannyiszor nevetni támadt kedve. Kunzite-sama azon kérdésére, hogy miért nem az egyenruháját vette fel, azt felelte, hogy azért, mert az kényelmetlen és viszket, ráadásul nem biztosít megfelelő szellőzést az intim részeinek.

Az ezüstfehér hajú férfi erre csak rezignáltan megcsóválta a fejét, ahogyan most is, majd egy hatalmasat sóhajtott.
- Ne legyél már ennyire idióta, Nephrite! – dörrent rá. – Nem akarod máshol rontani a levegőt?
- Nem – vágta rá vigyorogva. – Mert itt van kaja – csapott le egy sonkás szendvicsre.
- A konyhában is van kaja – jegyezte meg, de a másik mintha meg sem hallotta volna a burkolt célzást. – Egyél, Edward, különben ez a bélpoklos felzabálja előled az összeset! – fordult most felé egy alighanem kedvesnek szánt, ám továbbra is inkább riasztónak mondható mosollyal.
- Ed... – köszörülte meg a torkát – hívjatok Ednek – javasolta, és nem tudta volna megmagyarázni, miért is zavarja az Edward megszólítás.
- Rendben, Ed. Egyél! – mutatott nyomatékképp a tálcára. – Majd beszélgetünk utána – tette hozzá ellentmondást nem tűrő hangon, és tekintete azt sugallta, hogy fogytán a türelme.

Ed utálta, ha utasítgatták, most mégis szinte automatikusan engedelmeskedett, visszanyelve az ajkára toluló további szavakat. Rövidke élete során összefutott már jó néhány fura alakkal, ám sosem találkozott még senkivel, akinek a puszta pillantásától égnek meredt a tarkóján az összes szőrszál, és tisztában volt azzal, hogy ha akadékoskodni merészel, akkor a férfi még csak meg sem próbálja majd fenntartani a barátságosság látszatát.

Abból, hogy azok a kameráknak nevezett akármik Jadeite szerint jégtüskék miatt rongálódtak meg, arra következtetett, hogy Zoisite talán fagyalkimista lehet – egyelőre nem tudott mást elképzelni, így gondolatban ezzel a névvel illette az adottságot. Úgy vélte, a többiek sem kizárólag levitálni, teleportálni meg esetleg viccesen öltözködni tudnak.

Amíg azt hitte, Xingben vannak, nem aggasztotta túlzottan, hogy hogyan fog visszajutni Amestrisbe, elvégre a két ország között már kiépült a vasúti közlekedés; mindössze az utazás hosszadalmas mivolta jelenthetett volna problémát. Jelenleg viszont ötlete sem volt, mihez is kezdhetne. Pontosabban volt ötlete, de hamar elvetette, hogy erről az oldalról megnyitva a kaput próbáljon meg visszatérni. Merthogy mi van akkor, ha nem csak egyetlen "másik világ" létezik? Ha egy olyan helyre kerülne, ahol még az alkímia sem működik... vagy ahol nincsenek értelmes lények, csak mondjuk hüllőszerű fenevadak... vagy ahol mérgező a levegő, és alighogy átlépne abba a világba, rögtön meg is halna; azt a luxust pedig nem engedhette meg magának.