C' Est la vie - Miraculous

4. Egy barát véleménye

Marinette immár szárazra dörgölt szemmel meredt a mennyezetre. Agya üres járatban volt, s ez egy nagyon idegesítő állapottá nőtte ki magát. Emlékeiben eltorzúltak a délután történtek. Újra és újra hallani vélte Adrien hangját. Idővel gúnyosan, olykor szánakozva, néha egészen mást mondott, de a lényeg ugyanaz maradt. Visszautasítás.

Néha látni vélte a fiú szemében megcsillanó sajnálkozást, olykor úgy érezte kinevette őt. Hirtelen kikapta a feje alól a párnáját és azt az arcába szorítva belesikoltott. Jólesett, és legalább a párna tompította a hangját.

Tikki együttérzően és tanácstalanúl lebegett fölötte. Nem tudott mit mondani. Évezredes tapasztalata volt benne, hogy a darabokra tört kamasz szívek egyetlen gyógymódja az idő múlása. Így bölcsebb volt szó nélkül várnia az enyhülést hozó elmúlásra. Ugyanakkor rettegett a gondolattól, hogy Marinette magában kezd beszélni és arra eszmél, hogy egy fürge röptű kis pillangó már utat is talált a meghasadt lelkébe.

- Most már jobb? - tudakolta mégis aggódva pislogva a tetőablak fele. A válasz halk nyögés volt. Ugyan melyik fájdalom az, amelyik elmúlik egyetlen röpke délután alatt? A szerelmi csalódások örökké fájnak. Soha többé nem lesz képes szeretni, sőt itt nyomban meghal a fájdalomtól. Marinette kócosan feküdt tovább az ágyában az elmúlást várva, mert bizonyosan már csak az van hátra. A világvége, mi más.

- Kicsim Alya van a vonalban! - Hallatszott az anyukája hangja a szoba ajtó felől.

- Nem akarom – nyögte a lány fáradtan. Senkivel nem akart beszélni. Nem akarta, hogy sajnálják, nem akarta, hogy bárki is kivételezzen vagy erőltetetten kedves legyen vele. Csak magára akarta zárni az ajtaját amíg csak lehet.

- Akkor majd én beszélgetek vele – válaszolta a nő valami furcsa éllel a hangjában, aminek hatására Marinette azonnal kipattant az ágyból – majdnem legurult a lépcsőn – puffanva földet ért, majd felkapta az asztaláról a zsinór nélküli készüléket.

- Felvettem! - kiabálta, s fülelt, hogy az anyukája letette-e a másik telefont.

- Jól vagy Csajszi? - kérdezte Alya óvatosan, miután a kiabálás után a barátnője fáradt sóhajjal kezdeményezte a beszélgetést.

- Ja – nyújtott el, egy válasznak szánt helyeslést.

- Na mesélj már, hogy mi volt. Annyira izgatottan vártam egész nap, hogy rám csörizz.

Marinette erőt vett magán. Nem akart beszélni a történtekről, de ki tudja talán segít megemészteni a dolgot.

- Nem volt semmi különös. Megvártam, elmondtam neki, hogy szeretem, ő pedig köszöni szépen nem kér belőlem – summázta elcsukló hangon az eredményt.

- Adrien nem kér belőled? - kérdezett vissza a hívó fél, minden egyes szót külön hangsúlyozva.

- Így van.

- Az a pali nem normális kislány. Te egy főnyeremény vagy. A pasiknak térdre kellene borulniuk előtted. Szép vagy, okos, finomságokat sütsz, és nagyon kreatív vagy. Erre ez a pasi csak úgy lepattint? - A lánynak kicsit sajgott a szíve, hogy mástól is hallania kell a tényt, hogy elutasították.

- A pasiknak nem én kellek – nevetett fel keserűen a feketehajú lány. - A pasiknak, Adriennek – javította ki magát – A Chloe -féle kikent kifent gazdag cicababák kellenek, akikkel megjelenhetne....

- Egy frászt kisanyám! - szakította félbe a barátnéja hisztérikusan felüvöltve. - Lótúrót nem tudsz a pasikról! Semmilyen tapasztalatod nem volt még velük, mert évek óta ezért a divatmodellért lógnak kocsányon a szemeid. Ha egy kicsit is tudnád milyenek a pasik, akkor jobban tudnád értékelni magadat.

- Ez nem így van! - Tiltakozott Marinette bosszúsan. Hogy jön Alya ahhoz, hogy ilyeneket mondjon neki. Igen neki ott van Nino, de attól még nem kellene lenéznie őt, mert nem jött össze a dolog Adrien-nel.

- De igen is így van, és ezt te is jól tudod. Egész idő alatt csak arra vártál, hogy ez a komplett idióta észrevegyen téged. Imádlak édesem, de ki kell mondanom, hogy egy kis mimóza vagy.

- Nem vagyok mimóza – ellenkezett újfent erőtlenűl. Tudta, hogy nem egy nebántsvirág, hogy igenis tud teljesíteni plusz kitartó is, hiszen évekig reménykedett egy pozitív válaszban a szíve választottja felől.

- Valóban? - hallatszott a szkeptikus kérdés a vonal másik végéről. Marinette tudta, hogy ilyenkor Alya csípőre tett kézzel összevonja a szemöldökét, majd a mutatóujjával fentebb tolja a szemüvegét. Szinte maga előtt látta a jelenetet. - Akkor biztosan nem a szobádba zárkózva az ágyadban zokogtál idáig, és ha jól sejtem a párnádba se sikoltoztál egyetlen alkalommal sem – jelentette ki magabiztosan.

A kékszemű lány elsápadt. Mikor lettek ők ennyire jó barátnők?

- Valld csak be, hogy túl jól ismerlek. Mindent tudok rólad. Mindent! - nyomatékosította a mondandóját, amire Marinette sértődötten a tétlenűl lebegő Tikkire pillantott. Kétségbeesettségében belekapaszkodott és ingatagon remegő lelke szilárd támaszra lelt a kis piros barátja látványában.

- Azért nem mindent – jegyezte meg hűvösen, amire a vonal túlvégén halk kacarászás támadt.

- Ó ugyan kislány, nincs amit ne tudnék rólad. Mondanám, hogy az összetört szívre egy másik szív a legjobb gyógymód, de nálad most nincs senki a láthatáron, akivel vígasztalódhatnál, szóval csak fésüld ki a kócos hajad és gyere át hozzám. Pizzázunk, fagyizunk, megnézünk egy nyálasan csöpögő filmet, sírsz még egy kicsit, utána máris színesebb lesz a világ.

ui.

Kis kihagyas utan ujra itt. Olyan lehangolo mikor az ember a fejeben mar gepeli a sorokat, utana hazaer es nem tud leulni haboritatlanul irni...

ez van . mondanam , hogy majd maskor igyekszem ... de nem így lesz :3

maskor is eroszakkal kell majd idot szakitanom, hogy egy kicsit lazulhasak a szovegszerkesztommel edes kettesben... addig is pacsi.