C' Est la vie - Miraculous

18. Baj van!

Alya némán követte a barátnőjét, aki sebes léptekkel haladt előre. Meglepetten vette fel a ritmusát és mögötte haladva csodálkozva nézte, ahogy az évek óta ismert csetlőbotló osztálytársa most mennyire céltudatosan és határozottan tör utat a tömegben.

Szótlanul lépdelt mögötte amikor lementek a levegőtlen, barlangszerű metró-aluljáróba, jegyet váltottak, s mindeközben óvón szorította mellkasához a fontos társakat tartalmazó kis táskáját. Elcsodálkozott rajta, hogyan lehetséges, hogy ez a most erőtől sugárzó lány, hogyan lehet azonos azzal a bizonyos osztálytársával, aki folyton elaludt, elkésett, eltünedezett vagy állandó mosdóba rohangálással mulasztotta el a legfontosabb eseményeket, amiket ő jó riporterként rögzített a telefonjával.

Elaludt?

Jó ég! hiszen nem is elaludt! – sikoltott föl mentálisan, ahogy a kirakós apró darabkái elkezdtek a fejében összeállni egyetlen egésszé.

Ez a lány egész idő alatt a bolondját járatta mindenkivel! Az érzelmileg instabil személy, aki folyton a mosdóban pánikolt, ha a városban állt a bál. Azt hitték a gyomra nem bírja az ideget és hányni megy, vagy pánikbeteg és az üres tér vagy a hűvös csempék megnyugtatják.

Hogy mekkora balfékek voltak.

Ez a lány egész végig itt volt előttük, és annyira nyilvánvalóan ő az! – vonta föl vöröses szemöldökét, amikor az embertömeggel teli metróról leszálltak, s nem sokkal később befordultak egy az utcáról nyíló kapuk egyikén.

A kinti tábla szerint itt ősi kínai gyógymódokra számíthat a betoppanó, nem állatorvosra. Mondjuk az állatorvos jelen esetben elég bizarr választás lett volna, még ha macska alakú is az a kwami.

– Hahó! – csendült fel hirtelen Marinette ártatlan hangja, amivel kiszakította barátnőjét az önfeledt merengésből. A kapu mögött egy profi feng-shui lakberendezőt megszégyenítő lakás rejtőzött. Már a füstölő illattal terhesen átitatott levegőtől az ember lelkét egyfajta világbéke szállta meg. Visszafogott tájképek, kövek, nyúlánk bambusz szálak- minták, lágy pasztell színek.

– Erre – hallatszott egyszeriben egy rekedt hang, s Marinette azonnal tudta merre kell mennie. Céltudatosan nyitott be a jobbra nyíló ajtón, hogy az ott üldögélő ősz tincsekkel jócskán tarkított töpörödött öregemberre villantsa gondterhelt- kék tekintetét.

– Üdvözöllek Marinette. Mi járatban? – kérdezte hűs nyugalommal. Tekintete egy pillanatra megállapodott a félig kínai lánnyal érkező idegenen, majd visszaúszott a vendégére.

Alya nem vette zokon, hogy nem törődtek vele, addig legalább volt esélye körbenézni a szobában, ahol lampionok, növények, bambusz berendezési tárgyak szóródtak szét hatalmas teret hagyva egymás között, de figyelmét ismét az érdekes, hawaii mintás ingben ücsörgő vénember kötötte le, aki a szoba közepén elhelyezett hatalmas matracon kuporgott.

– Mester nézze – szólalt meg aggodalmas hangon Marinette és óvatosan a tenyerére fektette a reszkető fekete lényt, akit féltve vett elő a táskájából. Tikky óvatosan dugta ki a fejét és nézte a jelenetet. A férfi aggodalmas pillantással illette Plaggot, a lányra nézett, végigmérte a kicsit sem meglepetten – sőt érdeklődőn – pislogó Alya-t és figyelme visszatért Marinette-re.

– Ő a róka? – kérdezte a férfi s a vele szemben térdeplő lány a könnyeivel küzdve bólintott neki. Az öreg most már minden figyelmét a kis reszkető lényre fordította. Elvette a lánytól és a matracra helyezte. – Azt hiszem az lesz a legjobb, ha visszaküldöm. A többiek jelenléte segíteni fog neki. – mondta, s felállt és a nehéz komód felé sétált. Az egyik fiókból elővett egy fekete dobozkát, amit szétnyitott. Visszasétált vele a fekete macskaféléhez és leült mellé.