C' Est la vie - Miraculous

22. Egyedül a világ ellen!

* a hozzá ajánlott zenével sugallni szeretnék valamit ♪♫

**

Marinette kétségbeesetten, tágra nyílt szemekkel, s lélegzetvisszafojtva figyelte az ő szeretett partnerét, ahogy üveges tekintettel végigméri az „új mesterét". Egyszerre volt magánál és magán kívül a sokktól. Néha szinte már szellemnek érezte magát az események heves folyóként kavargó sodrásában, hogy nem vettek tudomást a jelenlétéről többé. Ennek a személyisége miatt örült, ugyanakkor zavarta is, hiszen hosszú percek óta érezte feleslegesnek magát, használhatatlannak és szerencsétlennek. A város védelmezőjeként megbukott, a partnerét sem tudta megóvni, és a szerelme- aki hihetetlen módon megegyezett az előbbi személlyel – szintén ramaty állapotban kómázott valahol az emeleten. Az orra előtt lejátszódó eseménysorozattól egyértelműen rettegés fogta el. Halálfej, amint Katicává változik át és megkapja az áhított erő felét? Bár tudatában volt, hogy a talizmánok minden egyes felhasználónak a személyiségükhöz való külsőt varázsolnak, azért morbid gondolattal képzelte maga elé Gabrielt, aki egy pöttyös kezeslábasban áll előtte. Aztán felvillant előtte egy pöttyös frakk, ami a színvilágot s annak viselőjét tekintve talán még bizarrabb felvetés volt mint az első elképzelt ruházata. Gondolaiból a férfi dühös kiáltása zökkentette ki.

– Hogy képzeled, hogy nem engedelmeskedsz! Nálam a talizmán! Most én vagyok a gazdád! – Tikky megcsóválta a kis fejét, arcán grimasz suhant át, de egyértelműen megtagadta az utasítást. – Parancsolom, hogy változtass át! – A férfi kiáltására a kis lény egyszerre rázkódott meg és kiáltott dacos „Nem"et, majd összeszorította hatalmas szemeit s megremegett. Gabriel arca eltorzult a dühtől, hogy megint egy akadályba ütközött a terve megvalósítása közben. Tehetetlen dühében megragadta az előtte lebegőt és hosszú ujjait a teste köré zárva megszorította végső figyelmeztetés gyanánt.

– Azt mondtam, hogy engedelmeskedj! – Utasítására a kis lény szorosan hunyt szemekkel megrázta a fejét, amitől újabb borzongás rázta meg. Marinette sokáig nem is értette a jelenetet, ami az orra előtt zajlott, szinte önkívületi állapotban nézett ki a fejéből az előtte lévők tusáját kábán nyomon követve. Tekintete kissé párás volt. Elfogytak a könnyei, hüppögése el- el csuklott, s már csak a hideg, fázós érzés, szeme maró csípése és elszorult torka emlékeztette arra, hogy elsírta minden könnyét. Talán sokkot kapott a dolgok hirtelen alakulásától Talán csak nem tudta, hogyan kellene reagálnia az inkognitója elveszítésére. Hirtelen nem az erős és bátor Katica volt, hanem visszavedlett a gyenge és szerencsétlen kis Marinette- té. Reszkető gyomorral, csöndesen szipogva figyelt. Gabriel tombolt, Tikky pedig csak reszketett. A jelenetnek meg kellett legalább még egyszer ismétlődnie, hogy Marinette felelevenítse azt a beszélgetést, ami a mester és közötte játszódott le a megismerkedésük elején. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy történhet velük ez az egész. Nem értette, hogy is működnek a talizmánok és kwamik kapcsolatai, míg az öreg el nem mesélte neki a talizmánok keletkezésének a történetét. Azt, hogy a másik dimenzióból jövő lelkek jóságosak voltak és megengedték sok -sok évezreddel ezelőtt, hogy egy tehetséges férfi megalkossa az ékszereket, melyek segítik a különleges erejüket igába hajtani. Azt hitték, hogy az emberiség már túl van annyi háborún és veszteségen, hogy okuljon az elkövetett hibákból és végre az előrelépésre koncentráljanak a hatalomharcok helyett.

Nagyobbat nem is tévedhettek volna.

A harcok fellángoltak és folyamatosan dúltak a talizmánok megszerzéséért s a hatalomért, mellyel felruházták az ékszereket. A kwamik csalódottak voltak és szerettek volna visszamenni a saját síkjukra, de a kötött egyezségük értelmében feltétlen engedelmességgel tartoztak annak, aki birtokolta a hozzájuk tartozó tárgyat. Nem volt mit tenni, elfogadták a sorsukat s akkor voltak a legboldogabbak, amikor mind jelen lehettek az ékszereket rejtő dobozka belsejében. Hiszen akkor béke lehetett közöttük.