C' Est la vie - Miraculous

11. Filmszakadás

- Ne..nem így akartalak megkapni – suttogta a fiú elszorult torokkal. 

Még mindig felül helyezkedett el, ügyelve rá, hogy súlyával ne nehezedjen rá az alatta fekvőre. Az élvezet után fölbomló vörös köd csupa bűntudat mocsarat hagyott maga után. Ebben dagonyázott most a lelke nem is sejtve, hogy társa gondolatai is hasonló ingoványban rekedtek meg éppen. A vihar, eközben szűnni nem akaró lelkesedéssel verte gigászi cseppjeivel a tetőablakot. Mindkettejükben ezerféleképpen ekhózott a „mi lett volna ha" kezdetű gondolat. Egyikük sem így tervezte, s nem akaródzott elfogadni, hogy már megtörtént, változtatni viszont már nem lehetett rajta. 

Adrien érezte ahogy az alatta fekvő megrázkódik. Szeretett volna valamivel könnyíteni a helyzeten, de semmi nem jutott eszébe, így némán tovább küzdött a torkában egyre dagadó érzéssel. Úgy érezte minden tett vagy szó tovább bánthatja a szeretett lányt, és ezzel a felelősséggel már nem tudott volna megbirkózni. A vállát már így is mázsányit nyomta a tudat, hogy a közöttük lévő kapcsolatot most alaposan sárba tiporta, meggyalázta és atomjaira szaggatta.

- Annyira sajnálom – suttogta, miután hasztalanul próbálta lenyelni a nyelőszervében makacsul kapaszkodó gombócot. Megragadta az emlékei szerint tőle balra lévő plédet és alaposan betakargatta vele az alatta fekvő lányt, s hogy az anyag már kettejük között húzódott, melléfeküdt és kicsit magabiztosabban magához ölelte. 

Először tudomást sem akart venni arról, hogy a lehunyt szemhéjján keresztül világosságot érzékelt, mégis kénytelen volt magához térni álmából. Megállapította, hogy roppant kényelmetlen kemény fekhelyt tudhatott magáénak, és a gyomra is be akart szakadni. Igazából mindene sajgott a padlón elgémberedett gerincétől a tompán görcsölő alhasáig. Takarója sem a legmelegebb anyagból volt, így ösztönösen fedezte föl a mellette fekvő testet és vackolta be magát mellé.

Ásított egy nagyot, és kb ennyi idő alatt emésztette meg az információáradatot a padló keménységéről, a vékony takaróról és a mellette fekvő hívogatón meleg testről. Szemei ijedten pattantak szét és mintha rémálomból ébredne úgy ült föl.

Első ijedelmét lenyelve, izgatottan markolta meg a kezében szorongatott pokróccsücsköt, és bambán nézett körbe. Megállapította, hogy egy nem túl nagy, de fehérre festett szobában fekszik a sötét mahagóni padlón. Ez volt hát amitől beállt a dereka – vetett rá egy sanda pillantást. A szoba túlsó végében egy apró balkon vasrácsai védték a kétszárnyú erkélyajtó mögötti lakókat. Vagyis a leendő lakókat, mert körbepillantva egyetlen fiókos komód árválkodott a fal mellett, az is esetlenül tátongva meresztette a fiókjait a semmibe. Fölötte, nem túl magasan a tetőn egy ablak nézett a szürkésen felhőpamacsos ég felé. Ekkor a háta mögül halk nyögés jelezte egy másik ember jelenlétét.

Gondolkodás nélkül fordult meg, még levegő venni is elfelejtett.

Még mielőtt eszébe jutott volna, hogy valójában nem szabadna látnia a nyögés tulajdonosát, már bele is égett az elméjébe a kócos szőke üstök, amit meglátott. Szerencséjére a fiú éppen a szemeit dörzsölte, s még mielőtt a csipátlanított szemeit használatba vehette volna, Marinette az egyetlen kézenfekvő dolgot követte el pániktól tobzódva. Kétségbeesett sikolyt hallatva, csukott szemmel vetette rá magát a srácra, hogy megóvja a kilétét.

- Ne mozdulj! - parancsolta sikoltva, miközben makacsul csimpaszkodott a szőke bozonttal megáldott fejbe. Álla éppen súrolta a fiú homlokát. Az áldozat az első meglepetésén túllépve résnyire nyitotta szemeit, s szembesűlt vele, hogy olyan helyen van, ahová gyakran vágyott ėbren és álmaiban egyaránt.

- A világért se – hallatszott az élveteg válasz a 75A méretű melltartó kosarai közül. A fehérnemű tulajdonosa ráédredve alulöltözöttségére előbb mély vörös árnyalatúra váltotta arcának szép hamvas bőrszínét, majd halk hüppögésbe kezdett.

- Chat Noir ezért meghalsz!

- Ha ezekkel kívánsz megfojtani, szép halálom lesz – sóhajtotta rekedten az emberi szadomazo párna alól.

Marinette pánik és sírás rohammal küzdve túráztatta az agyát, hogyan léphetnének ki a patt helyzetből, míg Adrien gyönyörködött a domborzatban. Egyikük sem tudhatta meg a másik kilétét, ám pillanatnyilag egyikükön sem volt maszk, sőt ami azt illeti ruházat sem igazán.

- Milyen helyes kis csipkék – próbálta oldani a hangulatot a srác nagyokat nyelve, ám ezzel mélyen zavarba ejtve fogvatartóját, aki kínjában a kócos tincsekbe temette az arcát.

- C...chat?

- Hm? - pillantott félre a fiú, a tejfehér bőrről elszakítva kalandozó tekintetét.

- M...milyen sa-sampont használsz? - bökte ki a lány a kérdést, ami azóta motoszkált benne, mióta ráugrott a társára és megérezte a selymesen puha hajkoronáját.

Adrien halkan felkuncogott a helyzet abszurditásán.

Eközben Marinette megtalálta a kiutat a szorult helyzetükből.

- Tikki! - szólította bizonytalanúl a társát, aki egy elnyomott ásítás után álmosan lebegett elő a komód kihúzott fiókjából. Szemei elkerekedtek, amikor meglátta a földön fekvő félpucér fiút, s a rajta fekvő lányt, aki kitartóan ölelte az alatta fekvőnek a fejét.

- Segítség – nyüszítette oda neki halkan.

A kis kwami azonnal felmérte a helyzetet s a pártfogoltja fejéhez röppenve várakozóan pillantott le rá.

- Változtass át! - sóhajtott föl megkönnyebbülten a lány, s egy pillanattal később már a magabiztos és erős Katicabogár vette át a reszketeg és ijedt Marinette helyét. Piros pettyes ruhája második bőrként simúlt kecses testére, amitől viszonylag megnyugodott. Biztonságérzetét azonban az identitását óvó maszk adta vissza teljesen.

- Így is izgató – nyalta meg a szája szélét a még padlón fekvő rab.

- Azonnal vedd le a kezed a fenekemről!

- Upsz, maguktól mozdultak esküszöm – heherészett a még félpucér srác, majd megköszörülte a torkát. - Esetleg van kedved meglesni kit takar a dögös cicajelmez? - ajánlotta előzékenyen, de a lány bosszankodó morgását nemleges válasznak könyvelte el.

- Plagg mozdulj! Melód van!

- És a reggeli ? - tudakolta egy kényes hang a már kétszer is emlegetett fiók mélyéről.

- Majd otthon lerendezzük.

- Sokba fog ez neked kerülni – jósolta a macska kwami és lustán előlebegett a fekhelyéről. Zöld szemeit a társán fekvő Katicára emelte és halk kuncogásba kezdett.

- Mi olyan vicces? - kérdezte a lány bosszúsan fújtatva.

- Micsoda lúzerek vaaaagy... - Mondandóját sajnos nem tudta befejezni, mert gondoskodtak róla, hogy a gyűrű magába szippantsa őt, hogy egy darabig feltöltse energiával és inkognitót kölcsönözzön a gyűrű tulajdonosának.

Katica óvatosan lepillantott. Az eddig oly bőszen ölelt szalmaszőke kóctömegből két cicafül kandikált elő.

- Miaujság? - tudakolta a cicafülek tulajdonosa rekedt hangon, sármos mosolyra húzva ajkait. Kezei maguktól kúsztak föl a lány combjaira, aki ijedten pattant föl. A következő pillanatban Katica a lelke mélyéig földúlva ugrott ki a tetőablakon keresztül, s úgy menekült hazáig, mintha egy démoni kis pillangó üldözné.

----

annyi mindent szeretnék írni, de hót ziher senkit nem érdekel... így csak annyival zárom soraim, hogy a hibákat és kusza mondatokat tessék jelenteni a hozzászólásoknál. 

kösszcsi

pusszcsi

szaladok és művelek valami csúnya dolgot még a szövegszerkesztőben.