C' Est la vie - Miraculous

20. A bogár, aki elveszett

***

Katica torka kiszáradt attól a döbbenettől, ami mindenre elszánt ellenfele láttán cikázott át megfáradt lelkén. Karjaiban reflexszerűen feszültek meg az izmok, egy pillanatnyi időre feledtetve vele azt, hogy elsőnek biztonságba kell helyeznie a sérült szőkét, akinek a hóna alá bújva próbált segíteni az ablakon való kistartolásban, amikor a rémálmuk betoppant az ajtón. Ki a fene gondolta volna, hogy ez még mindig itt van? Mi a fenét keres itt egyáltalán? A baljával magához ölelt test megrázkódott. Fölfigyelt rá, hogy a fiú zöld szemei kikerekedtek, s meg akart szólalni, de mély lélegzetébe kifelé jövet csupán csak kimerült hörgés vegyült.

Ellenfele eközben kényelmesen a botja gömbfejére támaszkodva figyelte őket, s arcán fölényes mosoly terült szét. Tudta, hogy csapdába csalta a lányt és a sebesülttel gyakorlatilag mattot is adott neki.

Hát ez volt a terve? Ezt akarta elérni azzal, hogy ilyen állapotba hozza Adrient. De miért éppen őt? Honnan tudhatta meg, hogy ő a titkos szerelme?

A férfi kinyújtotta felé a kezét a tenyerével fölfelé, hogy magabiztosan kérhesse tőle a már ezerszer vágyott ékszert.

– A fülbevalóidat, Katica! – recsegte vontatott stílusban, hisz az idő immár neki dolgozott. Észrevette, hogy a lány a szabad kezét,- mellyel eredetileg a jojóért nyúlt volna, hogy kilendüljenek az ablakon át a szobából – a kérését meghallva a füléhez kapta riadtan. Reflexmozgás volt, mi más, mert terhe alatt kissé megroskadt a lelke. Bordáit satuként szorították az aggodalmai az ő Cicusáért, a szerelméért- Adrienért,- s természetesen Plagg állapota is mélyen felkavarta.

– Soha nem fogod megkapni! – kiáltotta ki magából a kétségeit , amire a lila ruhás gúnyosan felnevetett. Neki teljesen más volt a véleménye erről, hisz gyakorlatilag már révbe ért a terve.

– Mit tettél Macskával? – kérdezett vissza hirtelen a lány, hogy némi időt nyerjen a gondolkozáshoz. Halálfej a hangja megremegésére nem tudott nem fölfigyelni. Ajka gonosz vigyorba torzult. A lelki terror is jó fegyver végső soron, nem? Megnyalta hát az ajkát, mert már a siker ízét érezte a szájában.

– Legyőztem őt!

– A gyűrűjét mégsem tudtad megszerezni – vágott vissza azzal, amiben bizonyos volt, s ezzel jócskán felbosszantotta az ellenfelét. Ő persze tudta, hogy ha sikerül elveszítenie a fejét, akkor sikerülhet elbizonytalanítania és megtalálnia a kiutat ebből a szorult helyzetből. A férfi kinyújtott tenyere megremegett, ökölbe szorult, s kezét visszahúzta. Látszott rajta, hogy a téma az elevenébe hasított. Adrien halkan kuncogott egyet a lány vállán imbolyogva.

– Kisebb ellenállásba ütköztem, de biztosítalak róla, hogy a gyűrű hamarosan a kezemben lesz – emelte tekintetét a szőkére, s egyetlen pillanatig rátört az érzés, hogy szeretné újra bemocskolni vele a már gondosan letisztított kesztyűjét, hogy letörölje a képéről azt az undorító kárörvendő vigyort.

– Gondoltam. Szóval fogalmad sincs róla, hogy merre lehet – mosolyodott el immár a piros ruhás is. A szíve ugyan megremegett a ránehezedő srác reakciójától, de reszketve próbált összpontosítani az előtte állóra. Tudta, hogy ezzel képes úgy kizökkenteni a férfit a monológjából, hogy végre valami végzetes hibát kövessen el. S nekik az lesz a nagy esélyük a szökésre. Magabiztossága mögött egy végletekig kimerült és ideges lány lelke reszketett, s talán ellenfele ezt látta meg a szemében, hogy támadást indított ellene. Katicának szemrebbenésnyi ideje maradt reagálni az ajtóból felé vetődő főgonosz döntésére, s helyette a karjában tartott szőke reagált olyan sebesen, mintha csak tudta volna, hogy ez fog következni. Ellökte magától a lányt, s a fájdalomtól ájultan koppant a padlóra. A vörös ruhásnak ezalatt az adrenalin új löketet adott, s hogy már nem kellett terhével együtt a padlóhoz ragadtan gondolkodnia a lehetőségein, szélsebesen ugrált, cikázott a szoba pontjain, nyomában ellenségével, akinek bármikor eszébe juthatott, hogy újra a szőke életével próbálja őt zsarolni.