C' Est la vie - Miraculous

14. Riportermód bekapcsol

Marinettenek meg kellett állapítania, hogy a barátnője rendkívül bosszantó szuper-erőket szedett magára az utóbbi időben. Az egyes számmal nyilvánvaló, hogy a „lehető legkellemetlenebb pillanatokban megjelenés" büszkélkedhet. Hiszen ha az ember lánya éppen egy szál frottírban fedezi fel frissen batikolt testét, akkor még a saját anyja is betolakodónak számítania, nemhogy egy miértektől zengő kotnyeles riportertanonc, akinek ráadásul remek érzéke van a füllentésekhez.

...És ezzel el is érkeztünk a kettes számú szuper-erőhöz, amit nemrégiben fejlesztett ki a jó-lélek a tulajdon húgocskáin élesítgetve és finomra hangolva a világ egyik legbosszantóbb fegyverét. A „hazugság detektor"t. Egyre kényelmetlenebbé vált már egy ideje a titkolózás az öri-bari előtt, mert lépten nyomon egyféle szkeptikus nézéssel méregette, mint aki nem hiszi el, hogy megint elaludt, elvesztette az időérzékét vagy éppen kisietett a mosdóba és elfelejtett visszajönni. Mondjuk utóbbi esetek eddig is elég röhejesek voltak. A beszorultam a liftbe handabanda meg egyenesen hihetetlen volt, lévén, hogy a reggeli első pillantástól az iskolapadba huppanásig még csak köszönőviszonyban sincs semmiféle lifttel a kis kreatív fruskája. Legfeljebb ha hozzávágnak egyet, ebbe pedig nem menne bele részletesebben, mert még kiderül, hogy miket vágtak már hozzá holmi démonpille által megzavart emberek.

S most ím itt áll előtte vattacukornak öltözve a puha rózsaszín törölközőjében és magyarázkodnia kell holmi foltok miatt, amiket a város legkajánabb feltehetőleg vérmacskája szívott a bőrére. Ezáltal is átok a fejére, sőt bukjon orra az almos tálcájába, fejjel előre lehetőleg. - Merengett eképpen a kék szemeit elderesedetten a semmibe függesztve. Fejében egy kis hang kuncogott a macska szónál. Kelletlenül ébredt rá, hogy cicaruci híján egy szőke hajú és zöld szemű kanos tinisráccal töltötte az éjjel egy részét. De azt meg kell hagyni, hogy a bőre alatt fincsi kis izmok hullámzottak.

- Én várok -emlékeztette a jelenlétére Alya a már percek óta pofákat vágó majd majdnem nyálcsorgatást imitáló lányt, aki erre ideges nyekegést és torokköszörülést hallatott. A barátnő a szemüvege fölé tornázta szemöldökeit és feszülten figyelte a vele szemben kínosan feszengő Marinettet, amint éppen az ajkát harapdálva igyekszik nem kikottyantani az elkövető kilétét.

A levegő hirtelen melegebbnek hatott, már ha volt egyáltalán a szobában belőle. A kérdezett lány torka megest kiszáradt, s hirtelen saját bőrén vélte érezni a globális felmelegedést és az üvegház hatást. Nem tudott lépést tartani a barátnője rohamos evolúciójával, amik a médiából és saját életéből gyorsabban rakódtak rá, mint a szmog a körút ablakaira. Ebből kifolyólag Alya olyan szabad szájú és szókimondó stílussal lett megáldva, hogy olykor kifejezetten megbotránkoztató társaság tudott lenni. A saját kapcsolatáról kifejezetten kalandos, füleket és képzeletet forraló dolgokat és sztorikat tudott mesélni. Részletekbe menően.

- Hahó kislány, még mindig nem jár a kicsi szád - figyelmeztette a vele szemben egyik lábáról a másikra toporgó barátját.

- Sa-sajnálom, nem szívesen mesélnék róla - vallotta be Marinette szemlesütve, az ujjaival idegesen játszadozva. Hangja elhalt, szemérmesen fölpillantott, hogy akciója sikerrel járt-e. Alya ha ez lehetséges még föntebb vonta az egyik szemöldökét (mintha önálló életre kelne és magától kúszna fel a bőrén) és lebiggyesztette a szája szélét. Egyszer feltétlen meg kell kérdeznie tőle, hogy csinálja, de előbb a témáról kell leszállnia.

- Nézd. Tudom, hogy én mondtam, hogy hagyd a fenébe azt a vaksi tuskót. Ha ennyi éven át fütyült rád, kár tovább vesztegetned rá a fiatalságodat. De álmomban sem gondoltam volna, hogy másnapra ilyen állapotban foglak találni. Azt hittem legalább egy hétig elbarikádozod magad a szobádban csokit és jégkrémet intravénásan bevezetve, hogy rágni se kelljen.