C' Est la vie - Miraculous

6. Továbblépés?

- Ma-marinette jól vagy? - A macska ijedten próbált hátrafordulni, de a karok szorosan tartották, nem engedték megmozdulni.

- Csa..csak adj egy percet! Ígérem jobban leszek -hüppögte síri hangon.

A fiatalok tovább ültek a csendben, amit csak a lány nehézkes lélegzése tört meg. Igyekezett visszanyerni az önuralmát, s mikor egy-két perc múlva a levegővétele újra egyenletessé vált és a kezei szorítása is engedett, a fiú a bűntudatával küzdve bontakozott ki az öleléséből és végignézett rajta.

Az örökké mosolygós és pozitiv lány kivörösödött szemekkel térdelt az ágyon, hamvas kezeit immár a térdén nyugtatva. Ajkain álszent mosoly jelent meg, amivel próbálta eloszlatni az aggodalmakat.

- Akarsz beszélni róla?- ajánlotta magát a szőkehajú. A válasz egy vérszegény ellenkezés volt.

- Amikor láttalak elfutni, féltem, hogy az ellenfelemként látlak majd viszont – vallotta a macskakosztümös. Kezeivel szórakozottan játszott a nadrágszíjjal, s tekintete újra meg újra odatévedt a számítógép asztal fölötti falra. Adrien poszterek tarkították és a monitor mellett még egy bekeretezett fotó is helyet kapott, nem kis zavart okozva neki ezzel.

- Azt hiszem hibát követtem el azzal, hogy elmondtam neki – Chat hirtelen nem tudott mit reagálni. Éppen most szembesűlt vele , hogy a lány érzelmei nem csak légből kapottak, hanem egészen komolyak. Milyen reakció nem lenne tőle túl Adrienes? Végül halkan sóhajtott, és

- Miért lett volna az? Tudod csodállak a bátorságodért..

- Engem? - lepődött meg a lány. A fiú bólintott.

- Nagyon erős vagy, hogy ki merted mondani az érzéseid.

- Tévedsz. A gyávaságom miatt tartott eddig. És látod , hogy jártam.

- Én sem tudok többet felmutatni – nevetett fel kínlódva.

Marinette elmorzsolt a szeme sarkában egy könnycseppet. Már maga se tudta, hogy a saját nyomoráért, vagy Chat együttérzéséért.

- Számolni sem tudom, hogy hány sikertelen közeledésen vagyok túl.

- Ha mindenkinek udvarolsz. Ne csodálkozz ha valaki nem vesz komolyan.

- Nem mindenkit tüntetek ki a figyelmemmel Hercegnőm!

Marinette a szeme sarkából látta, hogy Tikki élénk figyelemmel kíséri a beszélgetést. Az önelégült válaszra kénytelen volt elmerengeni a dolgokon. Lepergette magában az emlékeit és be kellett ismernie, hogy a jelenlévő kandúr csak két lánynak villogtatta a sármos oldalát... és mindkettő ugyanaz a személy volt. Izgatottan nyelt egyet. Csak nem sejt valamit? - sandított rá a magába mélyedt alakra, aki hirtelen a háta mögé nyúlt.

-Tessék, ezt elejtetted. Bocs ha sajfoltos. A társam elég éhenkórász és teljesen meg volt győződve róla, hogy sütiszaga van – itt affektálva megforgatta a szemeit, a Plaggal vívott harcára visszaemlékezve. - Gondoltam a pékség miatt ez természetes.

A táska tulajdonosa kínosan feszengve heherészett, miközben átvette a tulajdonát. Zavarában elfelejtette megkérdezni, hogyan is jutott hozzá, de elégedetten állapította meg, hogy Chat Noirnak fogalma sincs róla kivel áll szemben.

- Azt hiszem ideje mennem. Úgy látom rendben leszel – szólt, s fölállt az ágyon és egyetlen lendületes ugrással a tetőn termett. Bíztatóan visszamosolygott az ablakból a hirtelen távozásán meglepődő lányra.

- Chat?

- Hm?

- Tudom nem vagyok abban a helyzetben, hogy tanácsot adjak neked... - mélyet lélegzett, hogy összesezdje a gondolatait. - Ne cicózz! Mondd ki kereken amit érzel, mert ha a megfelelő pillanat elszáll, úgy járhatsz mint én.

A fiú bólintott és mosolyogva búcsút intett. Marinette akaratlanul is felsóhajtott.

- Biztosan nem rólam volt szó.