C' Est la vie - Miraculous

9. szeretni és szeretni hagyni

- Blee , ez aztán a nyálas idő – panaszolta mogorván, majd megélénkülve folytatta. - Főnök, ugye van nálad sajt?

- Fogd be és vidd! Kimenőt kapsz – válaszolt a fiú és elővett valamit, amivel a kis lényt elégedett hümmögésre késztette.

Katica összeszorult torokkal figyelte a sötétben mocorgó árnyakat. Úgy érezte túl messzire ment. Ez már a magánéletüket veszélyeztetheti, márpedig ő azzal a tudattal sodródott az árral eddig a pontig, hogy ha nem képes túllépni az érzelmein, még mindig összekuporodhat a takarója alatt. A sírás nem oldott még meg semmit, de legalább levezeti a felgyülemlett érzéseket.

- Ezt nem lenne szabad – suttogta. Fülbevalója egy utolsó csipogással megadta magát és erejét vesztve a piros szikraeső után már csak egy bőrig ázott Marinette csöpögött azon a helyen, ahol az imént még a város hőse reszketett idegesen. Ha lehet, most még esetlenebbnek és védtelenebbnek érezte magát, mint valaha. Ráadásul ráeszmélt, hogy azt a csekély látását – ami eddig volt - is Tikkinek köszönhette.

- Ma-aamám, hogy milyen sötét van itt! – sipított fel egy másik hang feltűnően elnyújtva a mondata elejét.

- Nem vagyunk egyedül – motyogta a lány tudván, hogy a mondatot a nevével akarta kezdeni. Gondolatban hálát adott érte, hogy ilyen kreatívan sikerült lepleznie a dolgot, és valami mást kihoznia a szóból. A kis lény tanácstalanul sóhajtott. Adrientől Macskáig sodródott szegény pártfogoltja, ráadásul ő nem árulhatja el, hogy ugyanaz a srác ostromolja a szerelmével, aki nemrég beletaposott a lelkébe. Katicaként irányíthatja őt a helyes úton, de a civil életében nem istápolhatja olyan intenzíven. Ezzel már többször is elbuktak a kwamik, mire megtanulták a leckét.

- Plagg te disznó, mindig csak a sajton jár az eszed – sóhajtott föl Tikki, amire a távolban csámcsogó hang halk méltatlankodásba kezdett. Ebből lehetett sejteni merre vonult el, így a katica kwami elreppent arra, hogy ne tébláboljon a két ázott kamasz között.

- Hát, hello – dorombolta lágyan az imént még macskaruhás alak, a lány mellé lépve.

- Ah, um, aha – válaszolta Marinette kínosan a földnek ismert irányba meredve. Lábai már lassan hozzászoktak ahhoz, hogy hol a jóképű sármos macska hol a bőrig ázott hideg ruhák miatt kasztanyettáznak.

- Hol is tartottunk? - kérdezte a fiú, hogy oldja a feszültséget. Halk susogó hangot hallatott, majd vízcsöpögés hallatszott. Ezen hangok ismét és ismét követték egymást.

- Mit csinálsz?

- Ha nem veszed le a vizes göncöket, garantálni tudok egy fincsi kis megfázást.

- Le..- levenni? - kérdezte szinte sikoltva, mire hátulról lágy ölelésbe vonta két kar.

- Ne aggódj, már nem látok a sötétben.

- De ééén igen – kacarászott ördögien egy teliszájú hang a távolban. Marinette megdermedt a felsője lehúzása közben.

- Csak merészeld és szálanként tépedem ki a bajszodat!

- Egy életre elbúcsúzhatsz a sajtoktól ha kukkolsz! - hallatszott egyszerre Tikki és a fiú fenyegetése a sötétben. Hogy melyik alternatív jövőkép érintette mélyebben a macska kwamit az rejtély maradt, mert onnantól még egy csámcsogás sem hagyta el a száját. Marinette megnyugodott bár a gyomrában ugyanúgy ott fickándozott a „zacskónyi halacska" érzés. Óvatosan kibújt a csöpögő ruháiból, közben azon merengve egyáltalán hogyan lehetséges , hogy Katicaként ázott agyon. Miért merő víz a civil ruhája. Miért hozta ebbe a kellemetlen helyzetbe a talizmánja?