I Am Serious

17.-Szánalmas?!

A keskeny ablakokon alig szűrődött be valamicske fény a folyosókra. Még csak októberben jártak, de már sötétek voltak a reggelek. Az ég tegnap óta nem tisztult ki, ugyanolyan sötétszürke viharfelhők borították el a teret, mint azon az ominózus estén. Az eső folyamatosan szakadt, és a nap sugarai is épp hogy csak átütöttek a vastag felhőkön. Minden szürkének és ridegnek látszott. Az embernek elszívta a kedvét, mint a dementorok, akik ha el is mentek, a reménytelenség érzését itthagyták a levegőben.
A kastély teljesen elhagyatottnak tűnt. Nem lehetett az üveget verő esőcseppeken kívül hallani mást, csak Harry és Hermione cipőjének kopogását.
Hamarosan nyitották a gyengélkedő ajtaját, ahol még mindenki mélyen aludt. A két jövevény leült vörös barátjuk ágya mellé.

- Szerinted mikor ébrednek fel? - kérdezte suttogva Harry.

- Nemsokára biztosan...

Hermione teljes testével Ron felé fordult, és közelebb húzta székét az ágyához. Kezével kisimított egy tincset a homlokából. Ahogy ránézett ragyogott a szeme, és egy őszinte mosoly jelent meg az arcán.
Harry tekintetét a szemben lévő fiúra, Dracóra emelte. Figyelte lélegzetvételeit, ahogy lassan megemelkedett, majd visszasüllyedt a mellkasa. Kócos haja összevissza állt, nem úgy nézett ki, mint ahogyan mindig szokott. Biztos feszélyezni fogja, hogy ennyi ember előtt kell gyengének és tökéletlennek látszania, főleg, hogy a fele társaság griffendéles. Nem mintha a sajátjaiban annyira megbízna, ő senkiben sem bízik. Ha tehetné, akkor senki előtt nem mutatná magát sebezhetőnek. De Draco nem egy robot. Nem egy humanoid, aki mindössze kábelekből és egy kis elektronikából áll. Bár néha több érzelmet mutat ki egy ilyen találmány, mint Draco Malfoy, az elvileg érző emberi lény.

Harry fülét egy halk motyogó hang ütötte meg. Hermionere nézett, azt hitte, hogy ő mondott neki valamit. De nem. A lány a szőke mardekárost figyelte, és még csak meg sem szólalt.

- H-H-Harry... - rebegte dadogva, úgy, hogy éppen hogy csak lehetett hallani. Hermione szája egy kedves kis mosolyra húzódott, amit próbált elrejteni. Aranyosnak találta a helyzetet. Harryre pillantott, majd jobbnak találta visszafordítani fejét a vörös felé. A fekete fiú arca teljesen elvörösödött, és rettentő kínosan kezdte érezni magát. Próbált tudomást sem venni mellette ülő, gyermekien bazsalygó barátjáról, és csak figyelni a szőkét.
Draco nem volt még eszméleténél, csak magában beszélt. Fejét ide-oda kapkodta álmában, és verejtékezni kezdett. Ez már nem tűnt olyan aranyosnak, sokkal inkább ijesztőnek... Talán egy rémálom?
Harry riadtan barátjára tekintett, aki még mindig halkan nevetett.

- Hermione - suttogta.

- Hmm? - kapta fel a fejét a lány.

- Ez nem vicces, nézd! - mutatott Malfoy felé.

A szőke már egész testével remegett, de úgy, hogy még az ágy is belerázkódott. Harry odasietett a mardekároshoz, és tenyerét a mellkasára tette. Szabad kézzel is lehetett érezni az szapora szívdobogásokat. Mintha ki akart volna törni a helyéről.
Hermione is odament. Arcára most már aggodalom ült ki.

- Hermione, mi történik? - kérdezte kétségbeesetten Harry.

- N-nem tudom - pislogott nagyokat a lány.

Harrynek hirtelen éles fájdalom hasított a homlokába.

- ...Draco... - mondta egy zord, érzelemmentes hang, aminek gazdája vele szemben ült, egy nagy fekete karosszékben. Szőke hosszú haja vállát érte, amin alig lehetett észrevenni az ősz szálakat világossága miatt. Arca ráncos volt és meggyötört. Szeme alatt sötét karikák húzódtak. A férfi vállán pihent egy vékony, csontos női kéz. Pillantását tulajdonosa arcára irányította, akinek látszólag ugyancsak nehéz hetek vagy hónapok, esetleg évek voltak a háta mögött, amire a korai őszülés és a ráncok engedtek következtetni. Ugyanolyan világos haja volt, mint a férjének, csak az ővé szigorú konytba volt fogva. Mindkét sovány alak feszülten, kihúzott testtel, már kellemetlenül mereven tartotta magát.