I Am Serious

29. - Mindenki változhat?

Azt az érzést Pansy nem igazán tudta volna leírni, ami akkor fogta el, mikor a Mardekár-Griffendél meccs napján egy, a reggeli miatt kihalt folyosóra befordulva megpillantotta Harryt és Dracót.

Nem lepődött volna meg nagyon azon, ha csak simán beszélgettek volna, mint a barátok. Ahhoz már hozzá kellett szoknia, bármennyire is nehéz volt neki - részben azért, mert a barát szó gondolatára is már borsódzott a háta, részben mert nem volt mindegy, ki is az a két ember, aki barátkozni akar.

De nem, nem ez volt a baj, hanem hogy nem úgy viselkedtek, mint a barátok.

A barátok nem simogatják egymás karját lágyan, miközben félig a falhoz nyomva a másik testét, egymás szemébe nézve pár centi távolról beszélgetnek. Vagy csak ő nem volt elég jártas a baráti kapcsolatokban?

Egyszerre szeretett volna pofátlanul odamenni hozzájuk, és rohadtul kérdőre vonni Dracót - utólag belegondolva tök jogtalanul - és elsüllyedni.
Végül bölcsen az utóbbit választotta, mert már elege volt abból, hogy a büszkeségét állandóan lerombolja mások előtt. De mivel sajnos rendesen elsüllyedni lehetetlen lett volna, egyszerűen arrébb sétált pár folyosót, amíg elég nagynak érezte a távolságot, majd a falnak dőlve üveges tekintettel lecsúszott a földre. Kínjában már nem tudott mit csinálni, és elnevette magát.

Ugyan, Parkinson, tedd már túl magad rajta! Ő sosem szeretett, meg sem érdemli, hogy ennyit sirasd - gondolta Pansy.

Granger... Ő vajon tudja mi folyik kettőjük közt?

Amint eszébe jutott a griffendéles lány, még frusztráltabb lett. Péntek óta egyre többször találta magát szembe Hermione arcával a gondolataiban. Hogy is ne lett volna ez, hiszen hosszú idő óta ő volt az egyetlen, aki kedvesen szólt hozzá. És Pansynek ezt nehezére esett feldolgoznia.

Sokszor hibáztatta magát, hogy miért kellett olyan gyengének lennie, hogy ténylegesen megnyíljon annak az embernek, akit ő évekig bántott. Ő a lány helyében biztos, hogy kihasználta volna, hogy ennyi gyenge pontját felfedte. Visszaadta volna azt a sok rosszat, és ezért még csak nem is hibáztathatta volna őt, mert ennyi elégtétel igazán járt volna neki.

,,Nem ezt érdemled" - hallotta magában újból Hermione hangját. Már hogy ne érdemelte volna ezt? Ilyet senki nem mondott volna neki komolyan: innen is tudta, hogy csak szórakozhatnak vele.
Mindenesetre Pansy megfogadta, hogy nem fogja direkt a kezébe adni a lehetőséget a bosszúhoz, szóval kerülni fogja őt. Vagy ha Hermione menne oda hozzá, nem fog megint elgyengülni.

Nem is tűnt ez nehéznek, egészen addig, míg egy röpke tíz perccel később a szinte teljesen kiürült nagyteremben mintegy mellékesnek tervezett körbepillantás közben meg nem látta Hermionét.

***

- Na és mit kapok tőled, ha én nyerek a mai meccsen? - kérdezte Draco Harrytől alig pár centire állva. - Hmm, mondjuk biztos, nagyon elégedetlen leszel a helyzettel. Lehet, inkább nekem kéne adom valamit, hogy kiengesztelődj - tette keresztbe karját magabiztosságot sugározva.

- Azért lassíts, még nagyon is messze vagy a győzelemtől - mosolyodott el Harry. - Nehogy túl nagyot puffanjon az édes kis feneked, amikor az orrod előtt kapom el a cikeszt.

- Ne reménykedj, az a bizonyos édes kis fenekem nem fog puffanni, mert felkészültem rád - mondta Draco, mire Harry szeme elkerekedett egy kicsit. - Ne nézz így! Elég sokat gyakoroltam idáig. Még nyáron is.

- Mire is pontosan? - köhintett a gondolataiban kissé megzavart Harry.

- Természetesen a kviddics meccsekre! - kiáltott fel Draco ártatlan felháborodott arcot vágva, miközben elfordult, hogy elinduljon a nagyterem felé. - Egyébként visszatérve a tegnapi szóváltásunkra... - tekintett hátra menet közben Harryre. - Ugye tudod, hogy nem oldhatod meg minden problémád azzal, ha lekapod az embert? Oké, hogy attól kevésbé lesz képes beszélni, de ez akkor sem megoldás. Remélem, nem így próbálsz meg mindig kijönni a szarságaidból.