I Am Serious

18.-Egy kis féltékenykedés

Végre mindhárman a klubhelyiségben ülhettek. Hermione szokása szerint egy könyvet tartott a kezében. Lábait maga alá húzva olvasott, és láthatóan nagyon koncentrált, mert mint ahogy szokta, alsó ajkát harapdálta.

- Mit olvasol? - kérdezte Ron, mintha ez teljesen természetes lenne. Hermione barája felé fordult, aztán szemébe nézve elröhögte magát, amin a vörös egy kicsit meglepődött. - Mi az?

- Ron, te most komolyan megkérdezted, hogy mit olvasok? - kacagott tovább a lány.

- Öö, igen, csak érdekelt...

- Érdekelt?

- Aha... - Ron arca kezdett pirulni.

- Hát rendben. Éppen a gondolatolvásról keresek információkat.

- Azta. Miért?

- Hát... - A lány Harryre pillantott. A fekete pontosan tudta, miért kutat ilyenek után. Szöget ütött a fejében a dolog, hogy Harry belelátott Malfoy álmába. - Csak érdekelt a téma - hazudta. - Biztos jó lehet egy ilyen képességgel rendelkezni. De természetesen nagyon gonosz dolog. Mások fejében kutakodni, látni minden személyes dolgát... - látszódott, ahogyan a lány elkalandozott egy kicsit, megborzongott. - Belegondolni is borzasztó, hogy valaki tudjon minden titkomról...

- De azért inkább az én kezemben legyen ilyesfajta hatalom, mint máséban, nem? - elmélkedett Ron.

- De, persze. Csakhogy, ez valószínűleg nem így működik. Biztos vagyok benne, hogy nem csak egy ember rendelkezhet ilyen képességgel. Főleg, ha tanulható.

- Igazad lehet.

Pár másodpercnyi csend után Hermione visszatért az olvasáshoz, Harry pedig a leckeíráshoz. Ron még egy kis ideig ült a kanapén szótlanul, Hermione mellett. Látszólag nem fejezte be, csak a megfelelő szavakat kereste, hogy újból megszólítsa a lányt.

- Hermione - kezdte -, figyelj, ömm, kérlek, ne haragudj rám azért, ami reggel történt! Tényleg nem szándékos volt! Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni! - A fiú miközben ezeket mondta, nem mert Hermione szemébe nézni. Kezével babrált, és arra szegezte tekintetét, miközben az arca egyre jobban csak vörösödött.

- Ron - kezdte a lány lágy hangon, mire a fiú végre belenézett a szemébe -, tudom, hogy ezt ilyenkor nem te irányítod. Semmi baj, felejtsük el!

- Köszönöm!

- Meg nagyon jól esett, hogy kiálltál mellettem! - mosolyodott és egy kicsit pirult el a lány.

- Tényleg nem bírom elviselni, ha bántanak! Nem szeretlek szomorúnak látni - mondta Ron hevesen. Bár egy kicsit irónikusnak hangzott azok után, hogy ő maga is bántotta már meg jó párszor. Hermionének is eszébe jutott ugyanez, de akkor is nagyon jólesetek neki a szavai. Letette maga mellé a könyvet, majd tett egy apró mozdulatot barátja felé, amit Ron azonnal észrevett, és értette a gesztust. Közelebb csúszott, és teljesen felé fordulva megölelte Hermionét.
Ron végre annak a lánynak foghatta át a derekát, akire már nagyon régóta vágyott. Hermione pedig átkulcsolhatta annak a fiúnak a nyakát, akiről már mióta álmodozott.
Igaz, már megölelték egymást, nem is olyan régen, de az nem volt az igazi. Ron szinte feküdt és kényelmetlen volt az egész, főleg akkor, amikor a vörös ,,feléledt".
Jó, valljuk be, hogy az az ölelés mindkettőjük számára rengeteget jelentett. Viszont most ez is. Ez inkább a javítása volt az előbbi elrontottnak.
Az az idióta fiú miért vesztegette az idejét Lavenderre? Jó, lehet, hogy most nélküle nem tartaná Hermionét a karjaiban.
Ron elfordította a fejét Hermione nyakához, de nem érintkezhetett közvetlen a bőrével, mert a haja takarta. Beleszagolt a gyönyörű dús hajba, amit a lány is érzett, és egy kicsit meg is borzongott tőle.
Nagyon tetszett a vörösnek Hermione illata, többször akarta ezt érezni.
Talán a kellőnél jobban összesimultak. Megpróbálták minden porcikájukat egymáshoz érinten, már amennyire ez lehetséges volt ülve.
Mikor elváltak még egyszer belenéztek egymás szemébe. A lány szeme izzott a boldogságtól, meg egy kicsit nedvesebb is volt a megszokottnál pár könnycsepptől.
Ron kissé zavarba esett barátja pillantásától, amit próbált leplezni. Felpattant a kanapéról, és mondván, hogy lehozza a könyveit felrohant a szobájába.