Könyvtári alvótárs /befejezett/

39. Össze költözés?

Áron szemszöge

A kórház óta már fél év eltelt. Már nagyon rége haza engedtek, de nemrég végre leszedték a gipszeket rólam. Azt hiszem most már teljesen felépültem.

Izgatottam mászkáltam fel alá, gyorsan megtudtam szokni gipsz nélküli lábamat már teljesen normálisan járok és minden.

A felépülés nehéz volt minden szemszögből megterhelő volt legyen szó lelki vagy fizikai értelemben Aliz végig mellettem volt. Még soha senki nem tett ennyi mindent értem, mint ő.

Az ígéretem szerint amint leveszik, a gipszet eljön sorozatott nézni. Ő még nem tudja, hogy levették talán már egy hete nem is találkoztunk. Szóval fel kell hívnom.

A telefonon az ő nevét tárcsáztam nem sokára fel is vette.

-Szia.-szólt vidáman

-Helló.

-Miért hívsz?

-Ma van valami dolgod?

-Ma? Randira akarsz hívni?

-Csak válaszolj.-mondom, de hallom, ahogyan a másik oldalon halkan nevet

-Ráérek. Miért?

-Akkor ma este eléd megyek.

-Oké.

-De készülj alvó cuccal.

-Levették a gipszed?-kérdezi vidáman

-Igen.

-Hogy Hogy? Nem is szóltál.

-Majd este meg nézhetsz nélküle.

-Rendben. De egy dolgot tudnod kell.

-Mond.

-Reggel nem vagyok semmire se jó.

-Mire gondolsz? Mire kellenél?

-Semmi inkább hagyjuk.

-Nem. Mond.

-Félre nem értsd, mert hallom a hangodon hogy te már rosszra gondolsz.

-Mi én? Soha, na de inkább mond.

-Reggelente utálom, ha valaki felkelt. Ezért azt akarom, hogy ne ébressz fel.

-Rendben megpróbálok majd csendben lenni. De nem lepődj majd meg, ha hiányos öltözetben vagy ruha nélkül ébredsz.

-Hogy mi?-kérdezi idegesen

-Semmi, semmi.-mondom nevetve

-Mond. Különben a földön fogsz aludni.

-Szóval nálam akarsz aludni.

-Nem akarok.

-Akkor hogy fogok a földön aludni? Mert, vissza megyek az ágyra.

-Majd elviszem az ágyadat.

-Hogy mi?-kérdeztem majd megszakadva a nevetéstől.

-Te elviszed az ágyam?

-Ne nevess. Elbírom.

-Ha te azt elbírod. Akkor én fél kézzel felemelek egy kanapét, amin rajta ülsz.

-Mi nem is vagyok olyan nehéz.

-Azt mondtad olyan nehéz, szóval nem is vagy könnyű.

-Nem vagyok kövér. Ha még ilyeneket mondasz, elviszem a kanapédat is.

Ismét elkezdtem nevetni.

-Nem vagy kövér.

-Na azért. Ezért csak az ágyadat fogom elvinni.

-Rendben. De akkor nálad pontosabban melletted alszok. Na de nekem mennem kell csak azt akartam jössz-e szóval majd megyek.

-Rendben. .-hallom a hangján hogy kicsit szomorú biztos nem talál több indokot, amiért eltudna még pár dolgot vinni.

-Majd beszélünk. De addig is készülődj, mert ha otthon hagysz valami alvó plüssöt akkor nem viszlek haza.

-Én nem alszok plüssel.

-Persze. Na de most már tényleg le kell raknom. Puszillak helló.

-Szia.

Leraktuk.

Este a hívás után megbeszélt időpontra oda értem Aliz háza elé, de már majdnem fél órája várok rá. Többször is csengetem Aliz azt mondta mindjárt kész, de ennek már fél órája.

Azon kezdtem el gondolkozni bemenjek-e és kihozzam, de Aliz megjelent az ajtó előtt egy hatalmas táskával. A táborba nem vittem annyi dolgot, mint most ő hoz.

-Ha hozzám akarsz költözni, akkor majd, szólj előtte, de ha már jössz akor tied lehet az alsó polc. Persze majd veszünk neked egy külön szekrényt, de most jelenleg nincs egy üres szekrényem neked.

Aliz nevetés közben bepakolta a holmiját a kocsiba.

-Min nevetsz?

-Ez a cucc egy éjszakára kell.

-Egy éjszakára?-kérdezem furcsán

-Igen.